Ezért szeretjük a csillogó dolgokat

Már egészen kiskorunktól kezdve vonzzák tekintetünket a csillogó dolgok.
A fényesebb és csillogóbb dolgokat általában szebbnek találjuk.
Az ünnepléseknek is elmaradhatatlan kelléke a csillogás, gondoljunk csak a szerpentinre, fényeffektekre vagy akár a csillagszóróra.

De vajon honnan ered ez a megkülönböztetett figyelem?

csillogás

A csillogó víz látványa őseinket boldogsággal töltötte el, végre ihatnak.

Erre a kérdésre kereste a választ az a nemzetközi összetételű tudományos kutatócsoport is, amelynek feltett szándéka volt, hogy végére jár ennek a rejtélynek.

Sikerült is nekik, ráadásul nem várt megállapítás kíséretében. Egészen az  ősemberek világáig kellett visszatekinteni, hogy megleljék a választ.

A jelenség hátterének megismerése persze nem öncélúan történt, ami abból is gyanítható, hogy a kutatásban résztvevő egyetemek marketing tanszékei gondozták a tanulmányokat, ami végül a fogyasztói magatartás pszichológiájáról szóló újság hasábjain jelent meg.

A megállapítások teljesen meglepően, ősi viselkedési szokások átöröklődésének tulajdonítják az egész jelenséget.

A csillogó víz ősi ösztöneinket stimulálja.

Először is megállapították, hogy a fényes csillogó tárgyak kedvelése nem korfüggő és már a kisgyermek korban is megjelenik.
Továbbá nem köthető nemhez, korhoz, kontinenshez és társadalmi helyzethez sem.

Ebből rögtön következett, hogy akkor bizonyára valami magunkkal hozott, öröklött tulajdonságunk állhat az ügy hátterében.

Ezt követően különböző ilyen irányultságú hipotéziseket vetettek részletes elemzés alá.
Ezek eredményeképpen megállapították, hogy a fényes csillogás kedvelése a vízzel, mint fontos, nélkülözhetetlen és az ember számára értékes dologgal áll összefüggésben.
A 6 részből álló kísérletsorozat során például azt is megvizsgálták, hogy a szomjas embereknek vajon jobban emelkedik-e a csillogás iránti elfogultságuk, kedvelésük, mint a nem szomjasokénak.

A vizsgálat azt bizonyította, hogy sokkal jobban emelkedik.

A kutató munkát összefoglaló tanulmány egyértelmű összefüggéseket jelez.
A fényes és csillogó dolgokat minden ember preferálja.
Sőt, nagyobbik részük egyenesen a szépség egyik alapvető és szükséges feltételeként tekint rá.

A fényesre tisztított cipő vagy az autó csillogóan fényes felülete, akárcsak a csillogóan fényes csaptelep, mind-mind ebből az ősi tulajdonságunkból fakadóan szép a számunkra.

Ez a hozzáállás legkevésbé sem egyedi, sőt az emberi faj általános jellemzője.
Eredete pedig az iváshoz szükséges csillogó víz észleléséhez köthető, ami őseinket boldogsággal és örömmel töltötte el, mert végre ihattak.

Ez az öröm és jóérzés öröklődött át az évezredek során, sok-sok generáción átívelve, hogy a mai napig is ott munkálkodjék bennünk.

Kép:flickr

 

Arra is választ találsz nálunk, hogy miért imádjuk a cuki dolgokat. A kék betűs részre kattintva éred el erről szóló írásunkat.


(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük