Ma van pedagógusnap, pedagógusok napja

  •  
  •  

A magyar pedagógusok napja, közismertebb nevén a pedagógusnap már jó ideje június első vasárnapján van.
Egy 1951-es minisztertanácsi rendelet határozott erről és első ízben 1952-ben ünnepelték így a tanárokat.

Eleinte inkább hivatali/hivatalos ünnep volt mivel egészen 1992-ig ezen a napon adták át a különféle dicsérő okleveleket és kitüntetéseket az arra érdemesnek ítélt tanároknak.

A rendszerváltás után azonban majd 20 évig ezt az aktust áthelyezték a magyar kultúra napjára, ami minden évben január 22-én van.

pedagógusnap

A jó tanárra életünk végéig emlékezünk

2013-tól azonban visszatértek a majd fél évszázados korábbi hagyomány szokásaihoz és visszaállították a kitüntetések és díjak átadásának idejét a június első vasárnapjához köthető pedagógusnaphoz.

A szovjet időszak elmúlásával fokozatosan átalakultak a tanár ünnep fókuszai is.
Az állam-pedagógus kapcsolatból egyre inkább a pedagógus-diák kapcsolat került előtérbe.
Már inkább a diákok köszöntötték ezen a napon tanáraikat.

A tanárság nagy felelősség. Emberek sorsait határozhatják meg.

Bizonyára mindenkinek van saját emléke, életét meghatározó pedagógusról.
A jó pedagógus ugyanis nem csak tanít, hanem interaktívan inspirál.
Valóban elkísér minket egész életünkre.
A jó pedagógus észrevétlenül beleég az emlékezetünkbe, hogy időnként újra és újra megjelenjen gondolatainkban.
Nem feltétlenül célzatosan, hanem csak azért, mert jó felidézni személyét.
Mert eltároltuk Őt emlékeink tárházában.
Örökre.

Az ilyen tanár-diák kapcsolat azóta létezik, amióta léteznek tanítók és tanítványok.
A 19. század közepén egyik ismert költőnk ezt így foglalta rímekbe:

 

A JÓ TANÍTÓ

Van biz ott a sok rosz között,
Van jó tanító is;
Volt nekem sok rosz tanítóm,
Volt nekem egy jó is.

Meg is maradt a fejemben,
Úgy emlékszem rája,
Mintha vén kopasz fejével
Most is itten járna.

Kopasz volt az istenadta,
Nem tehetek róla;
Vén legény volt, ifjusága
Régen elvirúla.

Elhervadtak virágai,
Egy maradt meg épen,
Egy nagy bazsarózsa nyílott
Az orra hegyében.

Talán minden reggel ujra
Kivirult az orra,
De nem csoda, mert gondosan
Táplálgatta, borral.

Már hiába, ha ez olyan
Különös plánta volt,
Hogy nem szivelt egyebet, mint
Pincei harmatot.

Ez alatt az orr alatt egy
Nagy bajúsz ácsorga,
Egyik rúdja égbe készült,
Másik le a porba.

A bajúsz alatt szája volt,
Szájában pipája,
Lapátnak is beillett vón
Köpcös szopókája.

Zrínyijét még valamikor
Árpád idejében
Készítették, semmi szín sem
Volt már a szinében.

Gombok voltak akkorák rajt,
Mint egy-egy pogány fej,
Használták is tán a török
Hadba buzogány helytt.

Mindenféle zsinorral úgy
Ki volt kanyargatva,
Hogy a mennydörgős mennykő is
Eltévedett rajta.

A szabó jó szűkecskére
Szabta a nadrágot,
De azért egy kicsit mégis
Pőtyögősen állott. –

Hosszan bajlódtam tán vele,
De megérdemelte,
Mert szörnyen jó ember volt az
Istenteremtette.

Olyan jó tanító volt ő,
Amilyen csak kellett,
Esztendőn át asztal alatt
Hevertek a könyvek.

Ha leckémből fél betűt sem
Tudtam felmondáskor,
Azzal vigasztalt, hogy sebaj,
Megtanulom máskor.

Ki is mutattam iránta
Jószivűségemet,
Vittem neki ajándékot,
Mikor csak lehetett.

Lelopkodtam sonkát, kolbászt
Saját kéményébül,
Ez volt ajándékom, s ő még
Meg is hítt vendégül.

(Petőfi Sándor verse)

 

💔Legkedvesebb tanáraim,
Jékely Adrienne
és Perczel Sándorné (Vera néni)
emlékére.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.