Lakás hűtése klíma nélkül, olcsón
Egy lakás hűtése nem csak légkondicionáló berendezés használatával valósítható meg.
Simán csökkenthetjük, akár kánikulában is, a lakások hőmérsékletét 3-5 Celsius fokkal anélkül, hogy ehhez klímát használnánk.
A megoldás ráadásul környezetbarát és az áramszámlánkra is igen jótékony hatású.
Nem kell hozzá más csak egy asztali vagy állóventilátor, némi víz és egy pár ruha vagy más textilféleség.
Az eredményes hűtésről pedig a fizika egyik törvényszerűsége gondoskodik.
Nevezetesen az a tény, hogy a víz párolgása során hőt von el a környezetétől (endoterm).
Márpedig a hőelvonás azt jelenti, hogy a párolgó tárgy felülete illetve környezete, jelen esetben a levegő is lehűl.

Ismét közeledik a nyár és vele együtt az egyre gyakoribbá váló kánikulai hőség.
Még csak június elejét írunk, de máris megjelentek a 30 fok feletti hőmérsékletek.
A klímaváltozás hatására ez a jelenség, az extrém nyári hőség, teljesen szokványossá válik hazánkban is.
Egyre többen szereltetnek be különböző légkondicionáló berendezést lakásukba, hogy elviselhetőbbé tegyék a nyári kánikulás időszakot.
Jól jelzi ezt a tendenciát az a tény is, hogy immár több energiát használunk el nyár során mint más évszakokban.
A többletfogyasztás hátterében pedig a légkondik folyamatosan növekvő száma áll.
Azonban egy lakás hűtése nem csak légkondival lehetséges.
Sokkal környezetbarátabb módon is hűthetünk helyiségeket.
Arról nem is beszélve, hogy sok embernek nincsenek százezrei egy klíma beszerelésére.
Egy kisebb lakás hűtéséhez csupán négy olyan dologra van szükségünk, ami minden háztartásban megtalálható:
- ventilátor
- víz
- lavór vagy ruhaszárító
- bármilyen textil
Ebből a négy kellékből pedig egy „öko-légkondicionáló” pofon egyszerűen létre hozható.
A lavóros változathoz töltsünk meg a lavórt félig vízzel és tegyünk bele annyi textilneműt(ruha, pokróc, rongyok stb.), a jól átnedvesedett textilfélék mintegy fele a víz szintje fölött legyen.
A ventilátort kb. egy méter távolságból irányítsuk a nedves ruhákra és kapcsoljuk be a legkisebb fokozatán.
Hatékonyabb a hűtés, ha az asztali ventilátort magasabban helyezzük el – sámli, kis szék – mint a lavór teteje.
Álló ventilátornál nincs ilyen probléma.
A ruhaszárítós változat sem bonyolultabb.
Aggassunk a ruhaszárítóra jó nedves textilféléket és egyszerűen irányítsuk rá hosszanti irányból a legkisebb fokozatra kapcsolt ventilátort.
Minél több rajta a nedves cucc, annál jobban fog hűteni.
A lavóros változat kevésbé intenzíven hűt, de akár 24 órán keresztül is használható anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni.
A ruhaszárítós intenzívebben hűt, de 1-2 óránként újra be kell vizezni a textileket, mert elpárolog a bennük lévő víz.
Végeztünk lakás hűtési próbákat is a gyakorlati eredmények megismeréséhez.
Egy kisebb lakásnál, 28-29 fokos induló lakáshőmérsékletnél a lavóros változat 4 óra alatt 3 fokkal csökkentette a belső hőmérsékletet.
Hasonló körülményeknél a ruhaszárítós változat 4 óra alatt 4 fokkal csökkentette a lakás hőmérsékletét.
A különböző eredmények magyarázata egyszerű.
Minél nagyobb felületen történik a párolgás, annál nagyobb mértékű a környezeti hőelvonás vagyis a levegő lehűlése.
A párolgásos(evaportaív) hűtés elvét amúgy több hűtő szerkezet is használja.
Pont ugyanezt az endoterm fizikai jelenséget tapasztalhatjuk meg akkor is, amikor egy balatoni fürdőzés után kijövünk a vízből és az enyhe szél párologtatni kezdi a bőrünkön maradt vízcseppeket.
Lehűlés, libabőr és kellemes hűvösség érzet az eredmény.
Korábban már írtunk róla, hogy ezzel a technikával kedvenc háziállatainkat is eredményesen hűthetjük kánikulában.
(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)