Halló – a telefonos hallózás eredete
Halló, mondják naponta sok milliárdszor a világ telefon használói, mikor felveszik a telefont és fogadnak egy beérkező hívást.
De, honnan ered ez a hallózás és mióta hallózunk?
Ennek története még a 19. században kezdődött.
A korszak hangrögzítéssel és hangtovábbítással foglalkozó két zsenijének – Alexander Graham Bell és Thomas Edison – munkássága és rivalizálása hívta életre a ma is használt hallózást.
A telefonáláskor használt ‘halló’ szó térhódításának megfejtésére többen is kísérlet tettek az elmúlt száz év során.
Áttörő eredményt azonban csak egyetlen embernek sikerült elérnie.
Allen Koenigsberg a Brooklyn College történelem professzora öt évnyi kutatómunkát áldozott a sokakat izgató talány megfejtésére.
Elöljáróban annyit már most elárulhatunk, hogy nem a telefont szabadalmaztató Bell, hanem a hangmesterség másik polihisztora Edison az, aki miatt ma is töretlenül hallózunk.
Ha Bell győzött volna ebben a vetélkedésben, akkor ma mindenki az ‘ahoy’ szót használná.
Allen Koenigsberg amellett, hogy történelmet tanított, mániákusan kutatta Edison munkásságát.
Ezzel kapcsolatban már a múlt század hatvanas éveitől kezdve számtalan könyve és publikációja jelent meg.
Ilyen átfogó ismeretek birtokában látott hozzá a hallózás megfejtéséhez.
Írásunk jelentős része is az általa megállapítottakon alapul.
Bell 1876-ban szabadalmaztatta a telefont, ami az Amerikai Szabványügyi Hivatalnál 174465-ös számon került bejegyzésre.
Bell a telefont későbbi funkciójához igen hasonlóan képzelte el. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a hívott félnél valamilyen hanghatás, csöngetés jelzi a bejövő hívást.
Ez persze a hőskorban nem úgy történt, hogy a hívó közvetlenül elérhette a hívott felet.
Közöttük még ott volt egy kézzel működtetett telefonközpont, jellemzően női operátorokkal.
Őket kellett először elérni.
Edison úgy került a képbe, hogy már az első telefonközpontok technikai berendezéseit is ő szerelte fel.
A két audiozseni között azonban volt két alapvető nézetkülönbség a telefon használatát illetve célközönségét illetően.
Bell elképzelése szerint a telefonvonalak csak akkor élesedtek volna amikor hívás érkezik. Célközönsége pedig a teljes lakosság.
(Ez nem véletlen, hiszen hangátviteli kutatásainak hátterében nagyothalló édesanyjának szánt hallókészülék kifejlesztése állt.)
Edison ezzel szemben inkább az üzleti célú felhasználásra szánt eszközöket preferálta. A telefont pedig egy folyamatosan „élő vonallal” rendelkező eszközként képzelte el, amibe bármikor, külön hívás nélkül is bele lehet beszélni.
A hívott fél – kvázi a telefonközpontos – pedig kapcsolja a hívott felet..
Ebben az esetben ugye csak az volt a nagy kérdés, hogy csöngetés nélkül hogyan szereznek tudomást arról, hogy valaki beszélni akar a vonalon.
Itt kerül a képbe a bevezetőben említett történelem tanár.
Kitartó kutatómunkájának eredményeképpen rábukkant egy fontos kordokumentumra.
(Ennek felfedezéséről még a New York Times is megemlékezett egyik 29 évvel ezelőtti cikkében.)
Az AT&T telefontársaság archívumában rábukkant egy mindaddig publikálatlan feljegyzésre.
Az 1877 augusztusában született levél feladója Edison volt, címzettje pedig a Pittsburghi Távirati Társaság elnöke.
Éppen a telefon városi bevezetésére készültek.
A levél így szólt:
David barátom, nem gondolom, hogy szükség lenne csengő hangra, mivel a ‘Hello!’ jól hallható 3-6 méteres távolságból is.
Mit gondolsz?
Edison
Bár Bell és csapata ragaszkodott volna a hívás fogadásakor használt ‘Ahoy’ kifejezéshez, de az elsőként felállított telefonközpontok belső szabályzatai végképp a ‘Hello’ javára billentették a mérleg nyelvét.
Az első, nyilvános hívásokat továbbító telefonközpontot 1878. január 28-án adták át New Haven városban.
A belső szabályzatában pedig az szerepelt, hogy hívás fogadásakor a ‘Hello’ kifejezés alkalmazása az előírás.
Igaz ebben még a ‘Mit akar’ kifejezés is szerepelt. Az ‘Ahoy’ viszont egyáltalán nem.
Az ezt követően létrehozott telefonközpontok – amiket Edison szerelt fel – átvették az elsőként felállított telefonközponthoz megadott sztenderdeket, így a ‘Hello’ kifejezést is.
A telefonközpontok pedig gombamód szaporodtak, és így egyre többen hallóztak.
Terjedésének gyorsaságát jól jelzi, hogy pár év elteltével, már a telefonközpontokban dolgozó nőket is ‘hello-girls’-nek nevezték.
Végül Bell eredeti elképzelése de Edison köszöntése terjedt el a telefónia fejlődése során.
Így vált végül egyeduralkodóvá a hallózás, ami a személyzet nélküli telefonközpontok elterjedése után is megmaradt a hívást fogadók sztenderd bejelentkezési formájának.
Ha tudni szeretnéd, hogy mennyien hallóznak nálunk, vagy olvasnál Edisonról, a fonográfról és a világ első hangfelvételről, csak kattints a kék betűs részre!
Kiemelt kép forrása: USA Kongresszusi Könyvtár
(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)
