A víz (lesz) az úr
Vajon a víz (lesz) az úr ? Élet és halál ura? Senkinek ne legyen kétsége a választ illetően.
A vízről, normális hétköznapi üzemben szinte tudomást sem veszünk.
Olyan mint a levegő, természetes közege és velejárója létezésünknek. Természetes, hogy mindig volt, van.
Ha szomjasak vagyunk iszunk belőle, ha piszkosak lettünk megmossuk a kezünket vagy lezuhanyozunk vele.
Tanultuk az iskolában azt is, hogy rengeteg van belőle, hiszen a föld felszínének több mint 70%-át borítja víz.
Éppen ezért sokan csak legyintenek, amikor szóba kerül, hogy védeni kell a meglévő édesvíz-forrásainkat, mert egyre csak fogynak és szennyeződnek. Egyszerűen nem veszik komolyan.
Minek ez a nagy felhajtás, van belőle elég – mondják sokan.
Az alábbi videó látványosan mutatja be, hogy milyen kevés a ténylegesen elérhető és felhasználható édesvíz a Földön. Alig több, mint a teljes vízkészlet 2 százaléka.
Ezt látva ne legyenek kétségeink, rövid időn belül a víz lesz az úr.
-Az első gömb a Föld felszíni, felszín alatti és légköri vízkészletének mennyiségét mutatja.
-A második gömb azt reprezentálja, hogy ebből mennyi az édesvíz.
-A harmadik, legkisebb gömb jelzi az elérhető és felhasználható édesvíz mennyiségét.
A látvány megdöbbentő, de minimum elgondolkodtató.
Vigyázz a vízre!
Az animációt a Woods Hole Oceanografiai Intézet készítette.
forrás:YouTube
(Ez a mű a CC-BY 4.0 nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)