Napkelte napnyugta 2023 naptár
Ez a napkelte napnyugta 2023 naptár mobilbarát formában, táblázatosan megjelenítve tartalmazza a 2023. év napkelte és napnyugta időpontjait az év összes napjára.
A feltüntetett adatok év, hónap, nap szerkezetben, óra, perc pontossággal szerepelnek a leírásban.
Ezeken az adatokon kívül tartalmazza még a nappalok hosszát ( a táblázatban a “Nappal” oszlopban”) minden hónap első, középső illetve utolsó napjára, óra és perc pontossággal, budapesti adatokra számolva.
Feltüntetjük még a 2023. év tavaszi és őszi napéjegyenlőség időpontjait, valamint a 2023. év nyári és téli napforduló dátumait is.

Az adatok budapesti helymeghatározás alapján készültek.
Magyarország nyugati határánál illetve a határ környékén – a naptár táblázatban szereplő adatokhoz képest – 11 perccel később, a keleti határ környékén pedig 12 perccel korábban kel és nyugszik a nap.
Fontos információ: A tavaszi és az őszi óraátállítás során létrejövő egy órás eltérésekkel nem kell foglalkoznod, mert ennek a napkelte napnyugta 2023 naptárnak az adatai azt már figyelembe vették.
Semmilyen további korrekcióra nincs szükség a naptár használata során!
A napkelte és napnyugta időpontjai azt jelzik, mikor jelenik meg illetve tűnik el a nap a horizontról. Ez nem azt jelenti, hogy ekkor kezd változni az éjszakai sötétség nappali világossággá.
Azt az úgynevezett szürkületi időzóna jelzi.
Többféle funkcionális szürkületi időzóna meghatározás is létezik, úgy mint asztronómiai avagy csillagászati szürkület, tengerészeti szürkület illetve az úgynevezett civil szürkület.
Polgári felhasználásban ez utóbbi a leginkább releváns adat.
Nagyjából úgy számolhatunk, hogy a napkelte előtti 30-40 perc, illetve a napnyugta utáni 30-40 perc a szürkület ideje. Ilyenkor vált az éjszakai sötétség és a nappali világosság.
Télen a rövidebb, nyáron a hosszabb időtartammal számolhatunk.
Az itt közölt napkelte napnyugta naptár 2023-ban az év összes napját megtalálod, de ha csak éppen a mai / aznapi napra vonatkozó napkelte vagy napnyugta pontos időpontját keresed, akkor azt úgy is elérheted, ha a Google keresőjébe egyszerűen beírod, hogy “napkelte” illetve “napnyugta“.
Ennek a cikknek a megszületésekor ezt az automatikus, a keresőből közvetlenül elérhető funkciót már támogatja a Google keresője a magyar felhasználók részére is.
Az alábbi táblázat a naptár szerinti sorrendben, havi bontásban adja meg az adatokat.
A lehető legegyszerűbb módot választottuk az időpontok megjelenítésére.
Az első oszlop az adott hónap napja, utána a napkelte időpontja, majd a napnyugta időpontja, végül pedig a nappal hossza található, óra:perc pontossággal.
Napkelte napnyugta 2023 naptár
2023 JANUÁR napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 07:31, 16:02, 8:31
2. 07:31, 16:03
3. 07:31, 16:04
4. 07:31, 16:05
5. 07:31, 16:06
6. 07:30, 16:07
7. 07:31, 16:08
8. 07:31, 16:19
9. 07:30, 16:10
10. 07:30, 16:11
11. 07:30, 16:13
12. 07:29, 16:14
13. 07:29, 16:15
14. 07:28, 16:16
15. 07:28, 16:18, 8:50
16. 07:27, 16:19
17. 07:26, 16:20
18. 07:26, 16:22
19. 07:25, 16:23
20. 07:24, 16:25
21 . 07:23, 16:26
22. 07:22, 16:28
23. 07:21, 16:29
24. 07:21, 16:30
25. 07:20, 16:32
26. 07:19, 16:33
27. 07:17, 16:35
28. 07:16, 16:37
29. 07:15, 16:38
30. 07:14, 16:40
31. 07:13, 16:41, 9:28
2023 FEBRUÁR napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 07:12 ,16:43, 9:31
2. 07:10, 16:44
3. 07:09, 16:46
4. 07:08, 16:47
5. 07:06, 16:49
6. 07:05, 16:51
7. 07:04, 16:52
8. 07:02, 16:54
9. 07:01, 16:55
10. 06:59, 16:57
11. 06:58, 16:58
12. 06:56, 17:00
13. 06:55, 17:01
14. 06:53, 17:03
15. 06:51, 17:05, 10:14
16. 06:50, 17:06
17. 06:48, 17:08
18. 06:46, 17:09
19. 06:45, 17:11
20. 06:43, 17:12
21. 06:41, 17:14
22. 06:39, 17:15
23. 06:38, 17:17
24. 06:36, 17:19
25. 06:34, 17:20
26. 06:32, 17:22
27. 06:30, 17:23
28. 06:29, 17:25, 10:56
2023 MÁRCIUS napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 06:27, 17:26, 10:59
2. 06:25, 17:28
3. 06:23, 17:29
4. 06:21, 17:31
5. 06:19, 17:32
6. 06:17, 17:34
7. 06:15, 17:35
8. 06:13, 17:37
9. 06:11, 17:38
10. 06:09, 17:40
11. 06:07, 17:42
12. 06:05, 17:42
13. 06:03, 17:44
14. 06:01, 17:45
15. 05:59, 17:47, 11:48
16. 05:57, 17:48
17. 05:55, 17:50
18. 05:53, 17:51
19. 05:51, 17:53
20. 05:49, 17:54 Tavaszi napéjegyenlőség
21. 05:47, 17:55
22. 05:45, 17:57
23. 05:43, 17:58
24. 05:41, 18:00
25. 05:39, 18:01
Óraátállítás nyári időszámítás
26. 06:37, 19:03
27. 06:35, 19:04
28. 06:33, 19:05
29. 06:31, 19:07
30. 06:29, 19:08
31. 06:27, 19:10 12:43
2023 ÁPRILIS napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 06:25, 19:11 12:46
2. 06:23, 19:12
3. 06:21, 19:14
4. 06:19, 19:15
5. 06:17, 19:17
6. 06:15, 19:18
7. 06:13, 19:19
8. 06:11, 19:21
9. 06:09, 19:22
10. 06:07, 19:45
11. 06:05, 19:25
12. 06:03, 19:27
13. 06:01, 19:28
14. 06:00, 19:29
15. 05:58, 19:31, 13:33
16. 05:56, 19:32
17. 05:54, 19:34
18. 05:52, 19:35
19. 05:50, 19:36
20. 05:48, 19:38
21. 05:46, 19:39
22. 05:45, 19:41
23. 05:43, 19:42
24. 05:41, 19:43
25. 05:39, 19:45
26. 05:37, 19:46
27. 05:36, 19:48
28. 05:34, 19:49
29. 05:32, 19:50
30. 05:31, 19:52, 14:21
2023 MÁJUS napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 05:29, 19:55, 14:26
2. 05:27, 19:56
3. 05:26, 19:58
4. 05:24, 19:59
5. 05:23, 20:00
6. 05:21, 20:02
7. 05:19, 20:03
8. 05:18, 20:04
9. 05:16, 20:06
10. 05:15, 20:07
11. 05:14, 20:08
12. 05:12, 20:10
13. 05:11, 20:11
14. 05:09, 20:12
15. 05:08, 20:13, 15:05
16. 05:07, 20:15
17. 05:06, 20:16
18. 05:04, 20:17
19. 05:03, 20:18
20. 05:02, 20:20
21. 05:01, 20:21
22. 05:00, 20:22
23. 04:59, 20:23
24. 04:58, 20:24
25. 04:57, 20:25
26. 04:56, 20:26
27. 04:55, 20:28
28. 04:54, 20:29
29. 04:53, 20:30
30. 04:53, 20:31
31. 04:52, 20:32, 15:40
2023 JÚNIUS napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 04:51, 20:31, 15:40
2. 04:50, 20:32
3. 04:50, 20:33
4. 04:49, 20:35
5. 04:49, 20:36
6. 04:48, 20:36
7. 04:48, 20:37
8. 04:47, 20:38
9. 04:47, 20:38
10. 04:47, 20:39
11. 04:46, 20:39
12. 04:46, 20:40
13. 04:46, 20:41
14. 04:46, 20:41
15. 04:46, 20:42, 15:56
16. 04:45, 20:42
17. 04:45, 20:43
18. 04:45, 20:43
19. 04:45, 20:43
20. 04:46, 20:44
21. 04:46, 20:44 Nyári napforduló
22. 04:46, 20:44
23. 04:46, 20:44
24. 04:46, 20:45
25. 04:47, 20:45
26. 04:47, 20:45
27. 04:47, 20:45
28. 04:48, 20:45
29. 04:48, 20:45
30. 04:49, 20:45 15:56
2023 JÚLIUS napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 04:49, 20:44 ,15:55
2. 04:50, 20:44
3. 04:50, 20:44
4. 04:51, 20:44
5. 04:52, 20:43
6. 04:52, 20:43
7. 04:53, 20:43
8. 04:54, 20:42
9. 04:55, 20:42
10. 04:55, 20:41
11. 04:56, 20:41
12. 04:57, 20:40
13. 04:58, 20:39
14. 04:59, 20:39
15. 05:00, 20:38, 15:38
16. 05:01, 20:37
17. 05:02, 20:36
18. 05:03, 20:35
19. 05:04, 20:34
20. 05:05, 20:33
21. 05:06, 20:33
22. 05:07, 20:32
23. 05:08, 20:30
24. 05:10, 20:29
25. 05:11, 20:28
26. 05:12, 20:27
27. 05:13, 20:26
28. 05:14, 20:25
29. 05:15, 20:23
30. 05:17, 20:22
31. 05:18, 20:21, 15:03
2023 AUGUSZTUS napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 05:19, 20:20, 15:01
2. 05:20, 20:18
3. 05:22, 20:17
4 . 05:23, 20:15
5. 05:24, 20:14
6. 05:26, 20:12
7. 05:27, 20:11
8. 05:28, 20:09
9. 05:29, 20:08
10. 05:31, 20:06
11. 05:32, 20:05
12. 05:33, 20:03
13. 05:35, 20:01
14. 05:36, 20:00
15. 05:37, 19:58, 14:21
16. 05:39, 19:56
17. 05:40, 19:55
18. 05:41, 19:53
19. 05:43, 19:51
20. 05:44, 19:49
21. 05:45, 19:47
22. 05:47, 19:46
23. 05:48, 19:44
24. 05:49, 19:42
25. 05:51, 19:40
26. 05:52, 19:38
27. 05:53, 19:36
28. 05:55, 19:34
29. 05:56, 19:32
30. 05:57, 19:31
31. 05:59, 19:29, 13:30
2023 SZEPTEMBER napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 06:00. 19:27 13:27
2. 06:01, 19:25
3. 06:03, 19:23
4. 06:04, 19:21
5. 06:05, 19:19
6. 06:07, 19:17
7. 06:08, 19:15
8. 06:09, 19:13
9. 06:11, 19:11
10. 06:12, 19:09
11. 06:13, 19:07
12. 06:15, 19:05
13. 06:16, 19:03
14. 06:17, 19:01
15. 06:19, 18:59, 12:40
16. 06:20, 18:57
17. 06:21, 18:54
18. 06:23, 18:52
19. 06:24, 18:50
20. 06:25, 18:48
21. 06:27, 18:46
22. 06:28, 18:44
23. 06:29, 18:42 Őszi napéjegyenlőség
24. 06:31, 18:40
25. 06:32, 18:38
26. 06:33, 18:36
27. 06:35, 18:34
28. 06:36, 18:32
29. 06:37, 18:30
30. 06:39, 18:28, 11:49
2023 OKTÓBER napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 06:40, 18:26, 11:46
2. 06:42, 18:24
3. 06:43, 18:22
4. 06:44, 18:20
5. 06:46, 18:18
6. 06:47, 18:16
7. 06:49, 18:14
8. 06:50, 18:12
9. 06:51, 18:10
10. 06:53, 18:08
11. 06:54, 18:06
12. 06:56, 18:04
13. 06:57, 18:02
14. 06:58, 18:00
15. 07:00, 17:58, 10:58
16. 07:01, 17:56
17. 07:03 ,17:54
18. 07:04, 17:53
19. 07:06, 17:51
20. 07:07, 17:49
21. 07:09, 17:47
22. 07:10, 17:45
23. 07:11, 17:44
24. 07:13, 17:42
25. 07:14, 17:40
26. 07:16, 17:38
27. 07:17, 17:37
28. 07:19, 17:35
29. 07:20, 17:33
Óraátállítás téli időszámítás
30. 06:22, 16:32
31. 06:23, 16:30, 10:07
2023 NOVEMBER napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 06:25, 16:28, 10:03
2. 06:26, 16:27
3. 06:28, 16:25
4. 06:29, 16:24
5. 06:31, 16:22
6. 06:32, 16:21
7. 06:34, 16:19
8. 06:35, 16:18
9. 06:37, 16:17
10. 06:38, 16:15
11. 06:40, 16:14
12. 06:41, 16:13
13. 06:43, 16:11
14. 06:44, 16:10
15. 06:46, 16:09, 9:23
16. 06:47, 16:08
17. 06:49, 16:07
18. 06:50, 16:06
19. 06:52, 16:05
20. 06:53, 16:04
21. 06:55, 16:03
22. 06:56, 16:02
23. 06:58, 16:01
24. 06:59, 16:00
25. 07:00, 15:59
26. 07:02, 15:58
27. 07:03, 15:58
28. 07:04, 15:57
29. 07:06, 15:56
30. 07:07, 15:56, 8:49
2023 DECEMBER napkelte napnyugta
Nap. Napkelte, Napnyugta, Nappal
1. 07:08, 15:55, 8:47
2. 07:10, 15:55
3 . 07:11, 15:54
4. 07:12, 15:54
5. 07:13, 15:53
6. 07:14, 15:53
7. 07:15, 15:53
8. 07:17, 15:53
9. 07:18, 15:52
10. 07:19, 15:52
11. 07:20, 15:52
12. 07:21, 15:52
13. 07:21, 15:52
14. 07:22, 15:52
15. 07:23, 15:52 8:29
16. 07:24, 15:53
17. 07:25, 15:53
18. 07:26, 15:53
19. 07:26, 15:53
20. 07:27, 15:54
21. 07:27, 15:54 Téli napforduló
22. 07:28, 15:55
23. 07:29, 15:55
24. 07:29, 15:56
25. 07:29, 15:56
26. 07:30, 15:57
27. 07:30, 15:57
28. 07:30, 15:58
29. 07:31, 16:59
30. 07:31, 16:00
31. 07:31, 16:01, 8:30
Honlapunkon a korábbi évek adatait is megtalálod az év összes napjára.
Ha telihold és újhold naptár is érdekel a pontos időpontokkal, akkor azt a kék részre kattintva tekintheted meg.
(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)
Egyszerű, jó, hasznos