Méhek világnapja

A méhek világnapja első ízben 2018. május 20-ra kerül a naptárakba.
Örvendetes dolog, hogy végre szentelt egy napot az Egyesült Nemzetek Szervezete azoknak a hasznos kis rovaroknak is, amelyek nélkül nem létezhetne mezőgazdaság.

Túlzás nélkül állítható, hogy a méhek beporzó munkája hiányában valószínűleg maga az emberi lét is komoly korlátokba ütközne.
Oda lenne  minden olyan növény, aminek szaporodását a méhek áldozatos munkája biztosítja.

méhek világnapja - háziméhek

Egy méhkaptárban 50-60 ezer dolgozó lakik nyáron és napi 6-7 ezer virágot látogatnak meg.

A világon a legmagasabb arányban Szlovéniában foglalkoznak méhészkedéssel, ami a lakosság mintegy fél százalékát jelenti.
Nem véletlen, hogy a három évvel korábban beadott méh világnapi javaslat is ebből az országból érkezett a bírálásra és döntésre jogosult fórum elé.

A dátum sem véletlen. 1734 május 20-án született az európai méhészet kiemelkedő alakja, az első osztrák méhészeti iskola egykori vezetője Anton Jansa.
Az eredetileg festőnek tanult Jansa a Habsburg udvar bécsi egyetemének a méhészkedés tudományát oktató tanára volt. Munkásságának fontosságát már akkor felismerték és nagyra becsülték.

Halála után Mária Terézia rendeletben írta elő, hogy minden méhészetet oktató szakembernek Jansa két ismert könyvét kötelező tananyagként használnia.

Ez a két könyv az 1771-ben megjelent „Méhtartás”, illetve az 1775-ös kiadású ” A méhtartás teljes útmutatója” című.

A méhtartás elmélete mellett olyan praktikus és gyakorlatias ötletei is voltak, mint például a méhkaptárok méretének „szabványosítása”.
Ez lehetővé tette a több kaptárt befogadó kaptártárolók kialakítását, ami a szállítás egyszerűbbé válása mellett a gyors kaptár cserét is lehetővé tette.

 

Anton Jansa munkássága előtt is tisztelegnek és emléket állítanak ezzel a méhek világnapja számára kijelölt május 20-i nappal.

 

Magyarországon mintegy 20.000 méhész munkálkodik összesen – nagyjából – egymillió méhcsaládot gondozva, amivel a hatodikak vagyunk az uniós rangsorban.

Egy méhcsaládban nyáron körülbelül 50 ezer dolgozó serénykedik.
Egy méh pedig napi mintegy 5-7 ezer virágot látogat meg.

Számoljunk egy kicsit, azután pedig lehet a tátva maradt szájakat becsukni..

A magyarországi egymillió méhcsaládban ötven milliárd méh teszi nyáron a dolgát, amik naponta mintegy harminc billió – 30.000.000.000.000 -virágot látogatnak meg.

Átlagos mézfogyasztásunk fejenként körülbelül háromnegyed kiló évente.

A méhek napja azon túl, hogy felhívja a figyelmet apró rovar-barátaink nélkülözhetetlenségére, figyelmeztet bennünket a természeti környezet megóvásának fontosságára is.
Ahogy a számok is mutatják, egyetlen méreggel permetezett virág miatt elhulló méh után napi több ezer beporozatlan virág marad hátra.

Kedveljük a természetet ezért több, természeti világnapról is olvashatsz nálunk.

Vigyázz Te is a természetre.
Használj minél kevesebb mérgező vegyszert és ne szemetelj! 
🙂

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük