Év vadvirága 2018-ban
Az Év vadvirága 2018 választás immár a nyolcadik a sorban és ezzel a tradíció korosságát tekintve a középmezőnyben foglal helyet az „év valamije” választások sorában.
Az elmúlt évekhez hasonlóan most is három – szakmai kuratórium által megnevezett – jelölt közül fog kikerülni a győztes virág.
Év végig lehet az év vadvirága hivatalos honlap online felületén illetve a Magyar Természettudományi Múzeum blog oldalán (mttmuzeum.blog.hu) szavazni a számunkra legkedvesebb vadvirágra.
Az eredményt a korábbi évek gyakorlatát követve 2018 január elején hirdetik ki.
Ezen a folyamatosan frissülő oldalon követjük az eseményeket.

A gyönyörű fehér tündérrózsa ékkőként virít a sötét színű levelek között. / flickr kép
Az év vadvirága mozgalom Magyarországon eredetileg magánkezdeményezésként indult.
Kis képzavarral élve, az első fecske a 2011. év vadvirágának választott Leánykökörcsin volt.
A mozgalmat jó emberek indíthatták, hiszen mindenki ismeri a mondást – „Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet”.
Ahogy teltek-múltak az évek az év vadvirága mozgalom túlnőtte az elindító magánkezdeményezés kereteit.
Egyre nőtt az igény a mozgalom országos kiterjesztésére, ezért olyan támogató „harcostársat”, gesztort kellett keresni, aki kellő elhivatottsággal és persze megfelelő szakmaisággal vihette tovább ezt a zászlót.
Így került néhány éve a mozgalom a Magyar Természettudományi Múzeum oltalmazó szárnyai alá, ahol az elhivatottság és szakértelem jelenléte nem kérdőjelezhető meg és találkozik a szükséges intézményi háttérrel is.
( A Magyar Természettudományi Múzeum egyébként többféle „év valamije” mozgalomnak is keretet biztosít.)
Ahogy a bevezetőben már említettük, mostanra lassan évtizedes hagyománnyal büszkélkedhet a virágszerető „jó emberek” mozgalma.
A szerveződés elsődleges fókuszában persze nem csak a virágok szeretete áll.
Fő célja a hazánkban előforduló, kevésbé ismert, nem közönséges és védelmet igénylő növényfajok szélesebb közönséggel való megismertetése.
Ezen túlmenően pedig – tágabb értelemben – természeti környezetünk jobb megismerése és megóvása.
Most pedig ismerkedjünk meg kicsit részletesebben is az Év vadvirága 2018 címre pályázó három jelölttel.
Év vadvirága 2018 cím jelöltjei:
Apró nőszirom (Iris pumila)
Ezt az apró növényt sokan ismerhetik, mert (nemesített/termesztett változatait) gyakran ültetik hobbi kertekbe, sőt a növénykereskedésekben és szupermarketekben is gyakori cserepes vendég tavasszal.
Bár vannak tipikusnak nevezhető virágszínei, de a típusos liláskéken és sárgásfehéren túl a szivárvány szinte minden árnyalatában előfordulhatnak.
Már igen korán, február végétől nyílik, így legkorábban virágzó növényeink egyike.
A nősziromfélék családjának egyik legapróbb képviselője
A kis növény magassága a 10 centimétert is ritkán éri el.
Főleg középhegységeink sziklával keveredő gyeptársulásaiban, illetve löszös területeken fordul elő.
A Mátra és a Kisalföld területén találhatjuk hazai nagyobb állományait.
Évelő növény.
Védett virág, természetvédelmi értéke 5000 Ft.
Fehér tündérrózsa (Nymphaea alba)
A tündérrózsa számos meseíró és illusztrátor fantáziáját is megmozgatta, amit szemet gyönyörködtető megjelenésének köszönhet. A víz felszínén úszó két tenyérnyi, haragoszöld, fénylő levelek között virító fehér virág megkapó látvány.
Mérete is impozáns, hiszen a 10 centiméteres átmérőt is meghaladhatja.
Gyakran fehér tavirózsa néven emlegetik.
A fehér tündérrózsa a három méternél nem mélyebb,tápanyagokban gazdag, iszapos talajú álló- vagy lassan folyó vizek hínáralkotó növénye. Az iszapos aljzatba kapaszkodó gyöktörzse a karvastagságot is elérheti.
Nyáron virágzik.
A csupán néhány napig nyíló virágok a megporzást követően hervadtan a víz alá buknak, hogy
helyüket új, pompásan virágzó társaik vegye át.
Gömbölyded, zöld színű termésének formája leginkább egy mákgubóhoz hasonlítható.
A sors és a természet érdekes fintora, hogy ennek az ősi vizes élőhelyi növénynek a legnagyobb hazai telepei az ötven évvel ezelőtt még nem is létezett Tisza-tóban találhatók.
Évelő növény.
Oltalom alatt álló, védett növény, természetvédelmi értéke 5.000,-Ft.
Kornistárnics (Gentiana pneumonanthe)
A három versengő jelölt közül ez a legkevésbé ismert vadvirág.
Számos korábbi lelőhelyéről eltűnt, állományai fokozatosan zsugorodnak.
Éppen ezért került a jelöltek közé, hogy minél többen megismerhessék.
Az állomány csökkenés elsődleges oka a természetes előfordulási helyét alkotó lápos és mocsaras területek kiszáradó réteinek nagy arányú csökkenése.
Szerencsére hegyi réteken és erdeifenyvesekben is tenyészik.
A nyár elejétől a fagyok beálltáig virágzó növény jól felismerhető 3-5 cm-es középkék vagy sötétkék virágairól, amelyből több is található az akár 50 cm-es magasságot is elérő növényen.
A növény jelentőségét csökkenő állománya mellett az adja, hogy a kihalással fenyegetett fajok – vörös lista – listáján szereplő Szürkés hangyaboglárka nevű lepke szaporodásának elengedhetetlen”kelléke”.
Ez a veszélyeztetett lepkefaj csak a Kornistárnics virágára hajlandó lerakni a petéit.
Hazánkban is védett ez a vadvirág, természetvédelmi értéke 10.000,-Ft.
Frissítés: A kornistárnics nyerte a versenyt, igaz csak egyetlen százalékkal (34%) előzte meg a sarkában lévő fehér tündérrózsát. Ez alapján 2018. év vadvirága a kornistárnics lett.
Bizonyára érdekelnek, hogy melyek lettek 2018 megválasztott élőlényei, állatai és növényei.
Természet rovatunkban bővebb összefoglalót is olvashatsz róluk.