Év ősmaradványa 2022

Az Év ősmaradványa 2022 verseny a legrövidebb múlttal rendelkező esemény az “év valamije” választások sorában, hiszen még csak hatodik alkalommal hirdettek győztest ebben a kategóriában.

Ez a választás már az első alkalomtól kezdve párhuzamosan és karöltve zajlik az adott év ásványa választás procedúrájával.

Ez az egybeesés nem véletlen, hiszen mindkét esemény létrehozó gazdája a Magyarhoni Földtani Társulat(MFT) volt.
A választási és népszerűsítési programot nem egyedül végzi a társulat.
Már a kezdetektől több szövetségest is felsorakoztatott és a mai kor igényeihez alkalmazkodik, de létrehozója önmagában is bőséges tapasztalatot és szakmai ismeretet halmozott fel 1848-as megalakulása óta.

Ezt a szoros kapcsolatot jelzi a tény, hogy már a szavazások eredményének kihirdetése is minden évben egyszerre, a két verseny megnevezéséből összegyúrt “év ősványa” összevont kifejezés köré szerveződik.
A két szavazás eredményének megosztása is azonos időben és azonos helyen történik.
Nevezetesen a mindenkori őszi Földtudományos Forgatag keretében, amit legutóbb november elején tartottak.
Ez az esemény most kivételesen nem a Magyar Természettudományi Múzeumban zajlott, hanem az online térben.

év ősmaradványa 2022
Az év ősmaradványa 2022 címet az óriásszarvas szerezte meg az online szavazáson.

2015 őszén indították útjára először ezt az eseménysorozatot, melynek nem titkolt fő célja a földtudományok két alappillérének, az ősmaradványoknak és az ásványoknak a minél szélesebb körben történő népszerűsítése.

A szervezők a kezdetektől fogva nyitottak voltak és együttműködnek minden olyan oktatási, kulturális és tudományos szervezettel, ami segíti őket céljuk elérésében, az ismertség növelésében.

Az ismeretterjesztésen túl, az összes többi “év valamije” versenyhez hasonlóan az is kiemelt célja ennek a rendezvénysorozatnak, hogy felhívja a figyelmet a a természet, természetes környezetünk megóvásának fontosságára, a “zöld gondolkodásra”.

A népszerűsítésbe az alapító MFT és több más jól ismert intézmény mellett az “év
valamije” választások egyik legfőbb zászlóvivője és támogatója, a Magyar Természettudományi Múzeum szakértő gárdája is aktívan bekapcsolódik.

Amellett, hogy ezek az intézmények kellő szakmai tapasztalatot, súlyt és tudományos hátteret biztosítanak, a szavazás lezárását követő országos ismeretterjesztő programokban jelentős támogatást is nyújtanak.
Ez az intenzív országos népszerűsítés az összes többi “év választottjához” hasonlóan egészen a következő éves szavazások kezdetéig tart.

A tavalyi év ősmaradványa választás sajnos elmaradt a járványhelyzet miatt.
Ezért nincs 2021. évi győztes.

Ennek elhúzódó hatásaként a 2022. évre vonatkozó Földtudományos Forgatag is óvatosságból az online térbe szorult.

A korábbi évek gyakorlata azonban nem változott, most is három jelölt versengett a neves Év ősmaradványa 2022 cím elnyeréséért.
Közös jellemzőjük, hogy mind a három induló maradványai őskövületek formájában fellelhetők hazánkban.

Év ősmaradványa 2022 cím jelöltjei voltak:

  • Óriásszarvas (Megaloceros giganteus)
  • Balatoni kecskeköröm, azaz a Congeria ungula caprae nevű kagyló
  • Tetractinella trigonella, ami egy mára kihalt csillós tapogatós tengeri állatfaj

Óriásszarvas (Megaloceros giganteus)

Kiemelt képünkön látható.
A legnagyobb testű szarvas volt, amely Eurázsia északi felén volt honos.
Megjelenésüket kb. 400.000 évvel ezelőttre teszik és az utolsó példányai az ie.6. évezredben tűnhettek el véglegesen a természet süllyesztőjében.

Ma élő távoli rokonaikhoz, a dámszarvasokhoz képest valóban óriások voltak.
Hátuk magassága meghaladta a két métert, agancsuk súlya(sic) pedig a 40 kilót.

Kihalásuk okáról többféle elmélet is napvilágot látott, de talán a többi nagytestű növényevőkhöz hasonlóan náluk is a füves nyílt területek csökkenésével összefüggésben fellépő táplálék hiány lehetett a döntő ok, ami végül a kihalásukhoz vezetett.

Magyarországon is többfelé megtalálták az egykori jelenlétükre utaló maradványaikat.
A Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE Őslénytani Tanszéke is számos ilyen maradványt tárol.

Balatoni kecskeköröm kagyló (Congeria ungula caprae)

kecskeköröm kagyló

Bár a hivatalos megnevezése ennek a kagylófajnak a címben szereplő latin neve. Ennek ellenére a Benedek Elek jegyezte „Kecskekörmök” mese tette a széles közönség számára ismertté ezt a 7-8 millió éve élt ősi kagylófajt.

Ezek a „kecskekörmök” a több millió évvel korábban a Pannon-tóban élt kagylók, széttöredezett üledékes kőzetekből kimállott héjai.
Leggyakoribb előfordulási helyük a Tihanyi- félsziget környéke.

Tetractinella trigonella
Tetractinella-trigonella

A kagylókhoz hasonlító ősi tengeri állatfaj.
A középső triász kornak egyik jellegzetes maradványát képezik 230-250 millió évvel ezelőtt élt példányai.
A kagylóktól eltérően a teknőjüket nem két oldalon, hanem alul és felül viselték.

A Mecsek illetve a Dunántúli-középhegység egyik jellegzetes őskövülete.

Az év ősmaradványa 2022 szavazásra igen sok – több mint 4000 -szavazat érkezett be a szervezők honlapján – évősmaradványa.hu – valamint Facebook oldalukon illetve a Természettudományi Múzeum online szavazó-felületén keresztül.


Év ősmaradványa 2022 verseny győztese végül a legtestesebb jelölt az óriásszarvas lett.

A korábbi győztes óriásfogú cápa, vagy közismertebb nevén a Megalodon így egy másik óriásnak adta át képletesen a stafétabotot.

Az év ősmaradványa persze a valóságban nem csak egy egyszeri választásról szól.
Sokkal inkább egy állandó ismeretterjesztő és népszerűsítő rendezvénysorozatról.
Egy olyan országos rendezvénysorozatról, amelybe nagyon észszerűen a különféle múzeumok és kapcsolódó intézmények mellett a közösségi oldalak felületeit is bevonják.

A programnak saját honlapja és megegyező nevű, “Év ősmaradványa” nevű Facebook oldala van.
Főleg ez utóbbin követhetik az érdeklődők naprakészen az Év ősmaradványa 2022 aktuális rendezvényeit, kihelyezett iskolai bemutatókat, interaktív programokat, a meghirdetett különféle alkotói pályázatokat és versenyeket.

Mi is örömmel támogatunk minden hasznos természettudományos kezdeményezést, azokat meg különösen, amelyek a gyerekek fejlődését szolgálják.

Bizonyára szívesen megismerkednél a többi “év valamije” verseny győzteseivel is. Honlapunkon több évre visszamenőleg megtalálod őket.

Korábbi gyakorlatunkat folytatva a 2022. év összes további megválasztott év élőlényéről (állat, növény és egyebek) szóló központi oldalunk is megjelent már.

Az előző évek év ősmaradványa versenyeiről is olvashatsz nálunk, ha a kék betűs részre kattintasz.

Képek: c.wikimedia



(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük