Év madara 2023

Az év madara 2023 cím megszerzéséért folyó verseny befejeződött.
Most is sokan szavaztak a július végéig nyitva álló online felületen.

Az év madara verseny az egyik legrégebbi az “év valamije”megmérettetések között..
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közel fél évszázada, 43 éve indította el a hamar népszerűvé és ismerté vált év madara programját.

Ez a program anno azért jött létre, hogy felhívja a széles közvélemény figyelmét az egyre csökkenő állományú vagy más oknál fogva védelemre szoruló hazai madarakra.
A mozgalom célja többek között az is, hogy a madarakkal foglalkozó szakemberek mellett mind nagyobb lakossági tömegeket aktivizáljanak és széles körű társadalmi támogatást biztosítsanak a madárvédelem érdekében.

Szerencsére természeti környezetünk megóvásának fontosságát egyre többen ismerik fel.
A zöld gondolkodású csoportosulások egyre többféle módon próbálnak kapcsolatba kerülni a társadalom mind szélesebb rétegeivel, hogy minél több embert vonjanak be a “zöld körbe”.
Ráadásul az ismeretterjesztésen túl az ilyen szavazásos akciók is jól működő eszközök a környezetvédelem iránt elkötelezett közösségek létszámának növeléséhez.

év madara 2023 - barkóscinege
A képen a 2023. év madara látható, a barkóscinege

Az évek óta követett népszerűsítési gyakorlatunkon mi sem változtatunk.
Nem csak a győztest promózzuk, hanem bemutatjuk az Év madara 2023 címért versengő mindhárom jelöltet egy kicsit részletesebben is.
Tesszük ezt azért, mert a szakembereken kívül igazából kevesen ismerik ezeket a madarakat.

A három induló mindegyike a vizes élőhelyek madara.
A sásos-nádasos vízpartok, ártéri csalitosok képezik fő élőhelyüket

A vizes élőhelyek évtizedek óta tartó fokozatos csökkenése – hogy az idei aszályról már ne is beszéljünk – nem hat jótékonyan a vízpartokhoz kötődő állatok állományára.
Számuk folyamatosan csökken.

Nem véletlen, hogy mindhárom induló madár természetvédelmi oltalom alatt
áll hazánkban.

A vizes élőhelyek kiemelt fontossággal bírnak a biodiverzitás( biológiai sokszínűség) megőrzésében.
Európában a rovarok és a madarak állománya amúgy is katasztrofálisán csökkent az utóbbi évtizedekben, de még ennél is jobban csökkentek a vizes-környezeti biológiai közösségek.

Többek között ez adja az apropóját a mostani versenyben induló madarak kiválasztásának, hogy felhívja a figyelmet a vízpartokhoz kötődő élőlényekre.

Most pedig ismerkedjünk meg az idei versenyen indult három jelölttel.
Ketten a cinegék képviselői, a harmadik pedig egy rigó faj.
Egy közülük állandó madarunk, a másik részben, a harmadik pedig teljesen költöző.

Év madara 2023

Barkóscinege

A barkóscinege (Panurus biarmicus) a verébalkatúak rendjébe tartozó
madárfaj.
Kiemelt képünkön ez a faj látható.

Nem költözik, egész évben itt tartózkodik, de viszonylag ritka faj.
Jellemző lakóhelye a vízparti nádasok és sásosok.
Nyáron apró ízeltlábúakat illetve csigákat fogyaszt. Télen a nád és gyékény magjaival táplálkozik.

Egy kicsivel nagyobb méretű mint egy veréb.
Jellemzői a hamvas szürke has és a világosbarna hát.
A kifejlett hímet kétoldali fekete barkója és fekete farokalja különbözteti meg a nősténytől.

Legnagyobb hazai állományai a Fertő-tó és a Tisza-tó lakói.

Magyarországon védett faj.
Természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Nádirigó

nádirigó

A nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) a nádiposzátafélék családjához
tartozó madárfaj.

Költöző faj. A telet Afrikában tölti.
Nádasok lakója. A nádszálakra építi jellegzetes, mély fészkét.
Étlapján a rovarok és bogyófélék mellett az apróbb vízi élőlények is megtalálhatók.

Feketerigó méretű, de annál karcsúbb testalkatú madárka.
Környezetében jól rejtő sárgásbarna tollazatát csak fehéres szemsávja töri meg.

Itthon rendszeresen előfordul minden nádassal benőtt vagy tarkított területen.

Magyarországon védett.
Természetvédelmi értéke 25.000 Ft.

Függőcinege

függőcinege

A függőcinege (Remiz pendulinus) a függőcinege-félék családjába tartozó faj.

Míg melegebb tengerparti övben élő állományuk állandó, az északabbra lévők költöző életmódot élnek.
Az itthoni állományuk kedvező élettér esetén már csak ritkán költözik.
Vízpartok lakója. A náddal borított vizeket vagy csalitos ártereket kedveli.
A fajra jellemző csüngő fészkét főleg vízparti fűzfák ágaira építi,”lógatja”.

Akkora mint egy veréb.
Világos krémes színű has és barnás hát jellemzi.
A kifejlett példányok különös ismertetője a fekete maszk, ami egy zorro-álarchoz hasonlít.

Elsősorban vízpartok lakója.
Nyáron szinte mindent ízeltlábút megeszik, ami mozog repül vagy mászik.

Télen főleg a nád és gyékény magjait fogyasztja.

Hazánkban védett madárfaj.
Természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Online szavazni július végéig lehetett a Magyar Madártani Egyesület weboldalán.

Az év madara 2023 címet végül a barkóscinege nyerte.

Szoros volt a verseny.
A közel 15.000 leadott szavazatból csak kevesebb mint 500 voks volt a különbség a győztes barkóscinege és a második helyen végzett függőcinege között.
A harmadik helyen végzett nádirigó csak a győztes szavazat számának felét gyűjtötte be.

A szavazatok megoszlása százalékosan: barkóscinege 41%, függőcinege 38%,
nádirigó 20%.

Bizonyára érdekel, hogy melyek lettek a 2023. év választott élőlényei.
A kék betűs részre kattintva olvasható erről szóló összefoglaló írásunk.

Szerkesztett képek forrása: c. wikimedia, 2 3



(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük