Év madara 2022

Az Év madara 2022 választás eredményét július utolsó napjaiban hirdették ki.
A mostani választás a színek versenyéről szólt.

Az év madara választás az egyik legrégebbi az “év élőlényei” versenyek sorában.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közel fél évszázada, pontosan 42 éve indította el az azóta igen nagy népszerűségnek örvendő év madara választás programját.

Ez a program annak idején azért jött létre, hogy felhívja a szélesebb közvélemény figyelmét az egyre csökkenő állományú vagy más oknál fogva fokozott védelemre szoruló hazai madárfajokra.
A mozgalom célja a fentieken túl az is, hogy a madarakkal foglalkozó szakemberek mellett mind nagyobb lakossági tömegeket aktivizáljanak és széles körű társadalmi támogatást, fokozott egyéni tudatosságot biztosítsanak a madárvédelem mindennapi feladataihoz.

Mostanra talán már elmondható, hogy a környezet megóvásának fontosságát egyre többen ismerik fel.
A zöld gondolkodású szervezetek egyre többféle módon próbálnak kapcsolatba kerülni a társadalom mind szélesebb rétegeivel, hogy minél több embert vonjanak be a “bűvös zöld körbe”.
Így aztán az ismeretterjesztésen túl az ilyen szavazásos akciók is jól működő eszközök a környezetvédelem iránt elkötelezett közösségek létszámának növeléséhez.

év madara 2022 - zöld küllő
Év madara 2022 szavazás győztese a zöld küllő

Az immár évek óta követett népszerűsítési gyakorlatunkon mi sem változtatunk.
Nem csak a győztes madárfajt népszerűsítjük, nem csak arra fókuszálunk, hanem bemutatjuk az Év madara 2022 címért versengő mindhárom jelöltet egy kicsit részletesebben is.
Tesszük ezt egyfelől azért, mert bármelyik jelölt méltó lehetne a győzelemre.
Másfelől pedig azért, mert a szakembereken kívül igazából kevesen ismerik és még kevesebben látták élőben ezeket a madarakat.

A három induló közül kettő költöző, egy pedig állandóan hazánkban tartózkodó faj.
Az egyik fokozottan védett, ketten pedig védett státuszúak.
Rendszeres természetjárókon kívül ritkán pillantják meg őket természetes környezetükben.

Ahogy bevezetőnkben már utaltunk rá, ez a választás a színek versengése is volt egyben.
A zöld, a kék és a vörös szín párviadala.

Nevezhetjük kiegyenlítettnek versenyt, a győztes nem kapott elsöprő többséget.
Nagyságrendileg 10%-os különbség volt a helyezettek között.
A több mint 11.000 voksoló 41%-a szavazott a 2022 év madara címet elnyerő zöld küllőre

Most pedig ismerkedjünk meg a mostani versenyen indult mindhárom jelölttel.

Év madara 2022 jelöltek

Zöld küllő

A zöld küllő (Picus viridis) a harkályfélék családjába tartozó madárfaj.
Kiemelt képünkön ez a madár látható.
Állandó fészkelő madarunk, nem költözik el télen sem.

Főleg az erdős környezetet kedveli.
Nem igazán rajong az emberek közelségéért, ezért is ritkán kerül látótávolságon belülre.

Közepesen nagy termetű – 30+cm – hosszú csőrű madár.
Jellemző színei az olajos-zöldes sárga háta és a piros „sapkája”.
A hímek csőrének tövétől induló pár centis bajusz sávjuk piros, míg a tojóké fekete színű.

Bár erdei madár, de táplálékát a sík terepeken gyűjti be.
Rovarokkal és más ízeltlábúakkal táplálkozik, de mellette különféle gyümölcsöket és magokat is fogyaszt.

Magyarországon védett státuszú.
Természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Kékbegy

kékbegy

A kékbegy (Luscinia svecica) a légykapófélék családjába tartozó faj.
Költöző madarunk. A hat melegebb hónapot tölti nálunk, majd a hideg közeledtével Észak-Afrikába költözik.

Veréb méretű, de annál hosszabb lábú apró kis madár.
Barnás alapszíne mellett a fajtára jellemző kék-színes a mellénye, amiben különböző színű csillag-minta található.
Számos alfaja közül nálunk a fehér csillagos alfaj az elterjedt változata.

Jellemző előfordulási helyei a vizes élőhelyek szegélye, parti nádasok és sás-vegetációs területek.
Fő tápláléka a rovarok és más apróbb ízeltlábúak közül kerül ki.

Magyarországon védett státuszú.
Természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Vörös gém

vörös gém

A vörös gém (Ardea purpurea) a gémfélék családjába tartózó madárfaj.
Az európai populáció a költöző madarak szokását követi.
A telet Afrikában töltik.

Ez a karcsú testű de nagy méretű gázlómadár akár 1 méteres testhosszal és 1,5 méteres szárnyfesztávolsággal is rendelkezhet.
Sötét tónusú megjelenését – szürke hát és fekete has – sötéten csíkozott vörösesbarna nyaka teszi egyedi látvánnyá.

Gázlómadárként a sekélyebb vizek, mocsaras területek a főbb előfordulási helyei.
A mintegy 2000 egyedre becsült hazai állományának döntő többsége a Tisza-tó lakója.
Tápláléka döntő többsége halakból áll.

Magyarországon fokozottan védett faj.
Természetvédelmi értéke 250.000 Ft.

Nevezhetjük kiegyenlítettnek versenyt, a győztes nem kapott elsöprő többséget.
Nagyságrendileg 10%-os különbség volt a helyezettek között.
A több mint 11.000 voksoló 41%-a szavazott a 2022 év madara címet elnyerő zöld küllőre

Az Év madara 2022 -ben a zöld küllő.

Bizonyára érdekel, hogy melyek lettek az idei év választott élőlényei.
A kék betűs részre kattintva olvasható erről szóló összefoglaló írásunk.

Képek: Flickr, Wikimedia C.


(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunkon cookie-kat használunk. További információ

A legtöbb honlaphoz hasonlóan a mi weboldalunk is használ sütiket, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk nyújtani Önnek. Beleegyezésnek tekintjük, amennyiben a honlap megtekintéséhez használt szoftverének (böngésző) beállításai elfogadják a használt sütiket, és Ön folyamatosan látogatja a honlapunkat, vagy ráklikkelt az "Elfogadom" gombra.

Bezárás