Év gombája 2022

Az Év Gombája 2022 versenyben részt vett gombafajok mindegyike speciális élőhelyhez köthető.
Ebben egyedi volt a verseny, de a kiválasztás módszere a korábbi évek hagyományát követte.

Először kiválasztottak a gombák avatott szakértői – Év Gombája Bizottság – 12 olyan gombafajt, amelyek a mostani megmérettetés jelölt fajai lehettek.
Ezt követően az éves – 13. Zempléni Gombafesztivál résztvevői kiválasztották a versenyben továbbjutó 6 gombafajt.

Az őszi Országos Gombász Találkozón pedig megválasztották és kihirdették a 3 döntőbe jutott gombát
Az utolsó fordulóban a 3 döntős jelöltből lehetett egyre online módon szavazni az Magyar Mikológiai Társaság honlapján keresztül.

A mostani szavazásban több mint 50%-al többen vettek részt az előző évihez képest, ami számszerűsítve 1300 fölötti szavazót jelentett.
A legtöbb közönségszavazatot összegyűjtő nyertes gombafaj lett a 2022. Év Gombája.
A győztest pedig, ahogy ez a korábbi években is történt, ősszel, október közepén az éves Országos Gombakiállításon hirdették ki
.

év gombája 2022 - ízletes rizike
Ízletes rizike, az év gombája 2022 szavazás győztese

Az Év gombája 2022 címet végül az ízletes rizike nyerte, de nem elsöprő többséggel.
A három dobogós gombafajra leadott szavazatok között ugyanis csak mintegy 10% volt a különbség.

Ebben az évben 17. alkalommal választották meg az év gombáját, így ezt a szavazás is tradicionális résztvevőjévé vált az “év valamije” választások sorozatának.
A mostani alkalommal a fenyvesekben élő gombafajok népszerűsítése a fő célkitűzés.
Ilyen specifikáció a korábbi versenyek során még nem volt.
Apropóját pedig az szolgáltatta, hogy a hazai őshonos fenyőállomány fokozatosan csökken egyre szűkebb életteret biztosítva a fenyőerdők gombáinak.
A klímaváltozás miatt várhatóan néhány évtizeden belül már hírmondója sem fog maradni a korábban jelentős területeken tenyésző közönséges jegenyefenyő és erdei fenyő állományoknak.

Ez a korábbi 16 választásból a 15. alkalom, hogy az év gombája választás mindegyik jelöltje a bazídiumos gombák törzsébe tartozik.
A jelöltek között egyaránt volt ehető és nem ehető faj.

Az 2022. év gombája választás 12 fajból álló jelölti listája :

  • vöröses nyálkásgomba – Chroogomphus rutilus
  • sárga gyűrűstinóru – Suillus grevillei
  • fenyves sisakgomba – Galerina marginata
  • fenyő-pereszke – Tricholoma terreum
  • ízletes rizike – Lactarius deliciosus
  • bársonyos fapereszke – Tricholomopsis rutilans
  • szegett tapló – Fomitopsis pinicola
  • sárgászöld pereszke – Tricholoma equestre
  • tobozgereben – Auriscalpium vulgare
  • fenyő-kénvirággomba – Hypholoma capnoides
  • barna gyűrűstinóru – Suillus luteus
  • fodros káposztagomba – Sparassis crispa

A fenti 12 jelöltből a 2 fordulós selejtezőt követően a vastag betűkkel szedet szedett első három faj jutott az internetes szavazás döntőjébe.

Az október 15-17. között megrendezésre került Országos Gombakiállításon, a Soroksári botanikus kertben hirdette ki a győztes gombafajta Magyar Mikológiai Társaság elnöke .

A három döntős gomba közül az egyik igen jelentős előnyben volt, mert az egyetlen jóízű ehető faj.
A másik két faj bár nem mérgező, de íze miatt étkezésre nem alkalmas.

Most pedig ismerkedjünk a három döntős gombával kicsit részletesebben is a szavazáson elért helyezések sorrendjében.

Év gombája 2022 – döntős gombák

Ízletes rizike

Az ízletes rizike(Lactarius deliciosus) a galambgomba alkatúak rendjébe tartozó gombafaj.
Kiemelt képünkön ez a gomba látható.

Ez a jellemzően őszi megjelenésű gomba főleg az erdei fenyvesek lakója, de lucfenyők és fekete fenyők közelében is gyakran megjelenik.
Ezekkel a fenyőkkel gyökérkapcsoltságban élő, úgynevezett mikorrhizás faj.

Narancssárgás színe a faj minden részén megjelenik.
Helyenként zöldes területek is megjelenhetnek rajta
Kalapjának formája a korosság függvényében változó.
A begöngyölt és középen bemélyedő kalap fokozatosan válik szétterülővé, majd idős korára szinte tölcsér formát ölt.

A kifejlett példányok átmérője meghaladhatja 10 cm-t is.

Régóta ismert és gyűjtött, jó ízű ehető gombafaj.
Népszerűségét jól jelzi, hogy a népnyelv számos névvel illeti: fenyőaljagomba, fenyőgomba, riskó, búrfagomba stb.

Bársonyos fapereszke

bársonyos fapereszke

A bársonyos fapereszke(Tricholomopsis rutilans) a pereszkefélék családjába tartozó gombafaj.
Nyár közepétől ősz végéig találkozhatunk vele a fenyvesekben lévő korhadó tuskókon vagy azok közelében.

Kalapjának átmérője a 15 cm-t is meghaladhatja.
Jellemző ismertetőjegye a kalap sárgás alapszínén megjelenő vörösesbarna színezete, ami a kor függvényében a teljes felszínére kiterjedhet.

Bár nem mérgező gomba, de pocsék íze miatt étkezésre nem alkalmas.

Vöröses nyálkásgomba

vöröses nyálkásgomba

A vöröses nyálkásgomba(Chroogomphus rutilus) a nyálkásgombák családjába tartozó gombafaj.
Nyár közepétől a tél elejéig számíthatunk megjelenésére.
Ez is fenyvesekben élő gomba.

Színe jellemzően barna, fiatal korábban rózsaszínes illetve vöröses árnyalattal.
Kalapjának átmérője jellemzően 10cm alatt marad.

Ehető gomba, de fanyar íze miatt nem igazán közkedvelt faj.

A legtöbb szavazatot kapott gomba, az ízletes rizike lett végül a 2022. év gombája.

Az összes szavazat több mint 43%-át gyűjtötte be az ízletes rizike, száz-egynéhány szavazattal lemaradva végzett a második helyen a bársonyos fapereszke, illetve lett bronzérmes a vöröses nyálkásgomba.

Már megjelent a 2023. év gombája választásról szóló írásunk is.
A korábbi évek Év gombája versenyeiről a kék betűs részre kattintva olvashatsz bővebben.

Képek: commons wikimedia


(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük