Év fája 2022.

Az Év fája 2022 verseny fa jelöltjeire decemberig lehetett online módon szavazni.

Ezúttal már a 25. alkalommal hirdetnek győztes fafajt abban a versengésben, aminek megálmodója és elindítója az Országos Erdészeti Egyesület volt még a múlt évszázad utolsó évtizedének közepe táján.

Azonban nem csak ez az oka annak, hogy ez a verseny kitűnik az összes többi év “valamije” választások egyre növekvő számú tömegéből.
Ez volt anno az első olyan kezdeményezés, ami a szakmai szűk rétegen túl nagyobb tömegeket is megpróbált széles körben népszerűsítő módon bevonzani természeti környezetünk megismerésébe.

Ez a legrégebben életre hívott ilyen típusú országos megmérettetés a maga negyed évszázados hagyományával.
Igazi úttörő kezdeményezésnek volt a 1996-ban lebonyolított első választás, amelynek azóta számos követője akadt.
1996-tól 2012-ig az Év fája kuratórium döntött, hogy melyik fafajt népszerűsítsék az adott évben.
Ezt követően egy tematikus honlapot hoztak létre – azévfája.hu – a kapcsolódó információk publikálására és a szavazás modern kori feltételeinek biztosítására.
2013-tól pedig minden évben online felületen szavazhatnak a természet iránt fogékony emberek az év fájáról.
A szavazók döntésén múlik tehát, hogy melyik fa legyen az év fája.

év fája 2022
Az év fája 2022 címet a nagylevelű hárs nyerte.

Az “év választott valamije” szavazásoknak – például év gombája, év hala, év ásványa stb. – egyre nagyobb a népszerűsége Magyarországon.

Látható, hogy évről évre határozottan nő az ilyen versenyeket követő és a potenciális jelölteket szavazatukkal támogató érdeklődők száma.

Ehhez a növekvő részvételt jelző tendenciához minden bizonnyal jelentősen hozzájárult az online szavazási lehetőségek megnyílása.
Az év fája versenyben is például már a kilencedik éve lehet online felületen is szavazatokat leadni.

Ebben az évben a szavazásra bocsátott jelöltek között olyan jól ismert fajokat találunk, amikkel gyakran találkozhatunk jártunkban-keltünkben akár szűkebb zöld környezetünkben is.

A 2022. évi év fája aspiránsok között nincs természetvédelmi védettség alá eső fafaj.
Viszont két olyan fa is volt a mostani indulók között, amelyek már a korábbi években is résztvevői voltak az év fája versenyeknek és próbálták elnyerni a szavazók többségének támogatását.
Az egyik fa-jelölt nem is túl régen, tavaly.
Akkor is és most is sikertelenül.

Mind a három fafaj őshonos hazánkban.

Év fája 2022 verseny résztvevői:

Nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos)
Rezgőnyár (Populus tremula)
Kecskefűz (Salix caprea)

A győztes fa nevét, a 2022. év fája cím viselőjét a jelölteket bemutató leírás után találják olvasóink.

Ismerkedjünk meg tehát az online szavazatékért versenybe szálló fafajtákkal egy kicsit közelebbről is.
.

Év fája 2022 jelöltek

NAGYLEVELŰ HÁRS

A nagylevelű hárs(Tilia platyphyllos) a mályvafélék családjába tartozó fafaj.
Kiemelt képünkön ez a fa látható.

Hazánkban őshonos növény.
Jellemzően nem képez erdőket vagy ligeteket, inkább tölgy és gyertyán erdők fáival elegyedik.
Akár 30-40 méter magasra is megnő.
Lombkoronája kezdetben szabályosan kúpos majd „testesen” boltozatos.
Igen látványos szoliter példányait nagy becsben tartják a közelükben élők.

Inkább hűvös kedvelő faj, így a klímaváltozás növekvő átlaghőmérséklete nem igazán segíti hazai telepeit.
Hosszú életű növény.
Száz években mérik a nem háborgatott állomány fáinak korát.

Nyár elején nyíló ötágú virágainak illata messziről odacsalja a különféle rovarokat.
Testvérével, a kislevelű hárssal együtt kiváló mézelők és méhlegelők.

REZGŐ NYÁR

A a fűzfafélék családjába tartozó fafaj.
A leggyakrabban előforduló európai nyárfa fajta.

A jellemzően 20 méter körüli lombhullató fa koronája hosszúkásan kúpos.
Fiatal levelei szív alakúak, majd idősebb korukra kerekdeddé válnak.
Nevét onnan kapta, hogy már a legenyhébb szél is jellegzetesen rezegteti leveleit.

Barkái már kora tavasszal megjelennek jóval megelőzve a lombfakadást.
Repítőszőrös magjait a szél viszi új termőhelyeire.

Sok allergiás és rendszerető honfitársunk utálja tévesen ezt a fafajtát a nyári vattaszerű szöszmösz áradat miatt.
Ebben pedig ez a nyárfa teljesen ártatlan.
A szöszmösz galiba okozója nem egy eredeti faj, hanem egy nemesített hibrid növény, mégpedig az európai fehér nyár és az amerikai fekete nyár kereszteződésével létre hozott nemes nyár.

KECSKEFŰZ

kecskefűz -barka

A kecskefűz (Salix caprea) is a fűzfafélék(Salicaceae) családjába tartozó faj.
Magyarországon jól ismert őshonos növény.
10 méternél szinte soha nem nő magasabbra.
Igen gyakoriak az alig pár méteres, bokorszerűnek nevezhető példányai.

Levelei közepesen hosszúkásak.
Barka virágzata kezdetben klasszikusan ezüstös-szürke és tömött selymesen szőrös, majd fokozatosan sárgává változik, ahogy az a képen is látható.

Meglehetősen igénytelen fa, igazi túlélő művész.
Elég neki egy kis nyirkosság vagy vízfolyás és máris otthonosan berendezkedik.
Pionír faj, vagyis a tarvágásokon vagy más, növényeket nélkülöző területeken az elsők között megjelenő fás szárú növény.

Az év fája 2022-ben, elsöprő szavazattöbbséggel, a nagylevelű hárs lett.

Nagyságrendileg a 2200 szavazat mintegy kétharmadát gyűjtötte be..
A második(rezgőnyár) és harmadik(kecskefűz) helyezettekre leadott voksok nagyjából megegyeztek.

Talán sok olvasónk nem tudja, de hasonló néven két év fája verseny is létezik.
Az itt leírt versenyen túl minden évben megválasztják az év egyedi fáját is, ami ebben az évben 11 döntőbe jutott jelölt közül került kiválasztásra.
A legtöbb szavazatot kapott fa a debreceni Csokonai Színház csüngő japánakácai lettek.
Ezzel elnyerte az év (egyedi)fája címet és a jogot, hogy Magyarországot képviselve induljon az év európai fája versenyen 2022 elején.

A korábbi évek versenyeiről és a nyertesekről weboldalunk “Természet” menüpontjában bővebben is olvashatsz.

Rövidesen megjelenik összefoglaló írásunk is a 2022. év megválasztott élőlényeiről és növényeiről.

Képek:c.wikimedia


(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük