Év ásványa 2023

Az Év ásványa 2023 cím jelöltjeire online felületen és hagyományos módon, urnákba is lehetett szavazni.

A győztes ásvány kihirdetését már évek óta összekapcsolják a természettudományok népszerűsítését szolgáló, évente megrendezésre kerülő őszi Földtudományos Forgatag eseménysorozatával.
Most ez a november 11-i hétvégén zajlott.

Az év ásványa verseny az egyik legrövidebb múltra visszatekintő esemény az “év valamije” választások között.
Ez a mostani szavazás volt a nyolcadik alkalom, hogy sor került az ásványok versenyére.

Az előzőekben hivatkozott, természeti értékeinket széles körben is népszerűsítő “év valamije” választásoknak amúgy – például az év rovara, év madara, év lepkéje, év vadvirága stb. – egyre nagyobb a népszerűsége hazánkban.
Jól látható, hogy a pandémiás idők megtorpanását leszámítva évről évre nő a választásokat követő és a jelölteket szavazatukkal támogató érdeklődők száma.
Így talán joggal reménykedhetünk, hogy ez a természeti tudatosságunk javuló tendenciájának egyik biztató jele.

év ásványa 2023 - antimonit
Az antimonit az egyik leglátványosabb ásvány volt az év ásványa 2023 címért vívott versengésben

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az év ásványa 2023-as választásokkal most is párhuzamosan zajlott az év ősmaradványa szavazás.
(Ennek eredményéről, a versenyben résztvevőkről és a győztesről, ahogy olvasóink korábban már megszokhatták, külön írásban számolunk majd be.)

Az egész éven átívelő ismertető-tájékoztatókon a két különálló de összefüggő eseményt már évek óta nyelvileg is frappánsan összevonva, mint az ” év ősványa ” tálalják a megjelenő civil és intézményi érdeklődőknek.

A programgazda Magyarhoni Földtani Társulat mellett számos múzeum illetve ásványokra fókuszált más rendezvény segít minél több információt eljuttatni a közönséghez a 3 jelölt ásványról.
A múzeumok és szakmai intézmények által is gondozott események fő célja nem csak az ismeretek bővítése.
Hasonlóan fontos cél a környezettudatos szemlélet formálása.
Sok más mellett így például az ELTE Természetrajzi Múzeum Ásvány-és Kőzettár, a Kuny Domokos Múzeum, a Herman Ottó Múzeum, a 13.MOM Ásványbörze, Kutatók éjszakája, Földgömb fesztivál, Budapest Mineral Show stb. is részesei az eseménysorozatnak.
Cél az is, hogy minél szélesebb körben felkeltsék az érdeklődést a természet ritkán látható, de kétségtelenül látványos szépségei iránt.

A legtöbb szavazatot gyűjtő ásvány az év ásványa kihirdetését követően, a győztessel és a velük versengő jelöltekkel országszerte megjelenő népszerűsítő programok során ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A szóba jöhető érdeklődők minden korosztályára gondolnak, mert az események is tág határok között mozognak.
A gyerkőcök számára szervezett rajzversenytől a tudományos igényű előadásokig igen széles a skála.
Az év ásványa 2023 szlogen köré szervezett publikációk, előadások, börzék és kiállítások így országos lefedettséggel érik el az érdeklődőket.
Sőt, az online térben kalandozók számára külön öröm, hogy készült egy témaspecifikus dedikált weboldal is, az évásványa.hu,

Most pedig ismerkedjünk meg a három jelölt ásvánnyal.
Idén is meglehetősen nagy az általános ismertségbeli különbség a három ásvány között.
Az egyiket szinte mindenki ismeri, de két jelölt szinte ismeretlen a laikusok számára.

No, de itt a kiváló alkalom, hogy a két kevéssé ismert ásványt is megismerjük.

Év ásványa 2023 jelöltek

Antimonit

Kiemelt képünkön látható.
Az antimonit az antimon egyik legfontosabb érce.
Oszlopos-romboidos szulfidásvány.

Szemet gyönyörködtető kristályai jellemzően tűs alakzatot alkotnak, amelyek hosszúsága arasznyi is lehet.
Ólomszürke színű, fémes csillogású.

Fémes kinézete ellenére speciális tulajdonsága, hogy az elektromosságot nem vezeti.
Viszonylag puha anyag, könnyen karcolható.
Mohs-féle keménységi értéke: 2

Magmás, hidrotermás folyamatok során keletkezik nagy mennyiségben.
Aranyvadászok fontos”jelzőásványa”, mivel egyik gyakori kísérőásványa az arany.

Különböző fém ötvözetekben használják az ipar számos területén.

Csillám-(csoport)

csillám

A csillám a szilikát ásványok csoportjába tartozó anyag-csoport.
37 féle filoszilikát ásványt különböztetnek meg.

Hatszögletű lemezeinek specialitása, hogy szinte minden irányba visszaverik a fényt.
Vékonyka lemezei könnyen külön bonthatók, jól hasadnak.

Változatos színárnyalatuk lehet, az áttetszőtől,a bíboron át a szürkéig.

Jellemzően magmás kőzetekben kristályosodnak ki, majd ezek pusztulása során üledékekbe kerülhetnek.
Hőállóak és szigetelő tulajdonsággal is bírnak.

Közepesen kemények, Mohs 2,5-4.

Az építőipar egyik nélkülözhetetlen segédanyaga.

Goethit

goethit ásvány

A goethit egy vashidroxid ásvány, ami főleg kísérő ásványként fordul elő.
Vastartalma igen alacsony de könnyen kohósítható.

Könnyen azonosítható, hiszen a rozsda szín nagyon ritka más ásványoknál.
Tűkristályai és barna-rozsdás színe miatt gyakran illetik a tűvasérc illetve bársonyvasérc névvel.

Nevét a jól ismert német irodalmárról Goethe-ről kapta, aki nagy rajongója volt a különféle ásványoknak.

Végül a legtöbb szavazat az antimonitra érkezett.

Így az antimonit lett a 2023. év ásványa.

A korábbi évek összes év ásványa versenyéről olvashatnak nálunk bővebben is a kékbetűs részre kattintva.

Már megjelent a 2023. év választott fajairól szóló összefoglaló írásunk is.

Képek:commons wikimedia, elte.hu


(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük