Év ásványa 2022

Az Év ásványa 2022 cím birtokosát most is szavazással választották meg.

A győztes ásvány kihirdetését már évek óta összekapcsolják a természettudományok népszerűsítését szolgáló, évenkénti gyakorisággal megrendezésre kerülő őszi Földtudományos Forgatag eseménysorozatával.
Ebben az évben ez a november 12-14-i hétvégén zajlott.
A pandémia miatt története során először, kizárólag az online térben.

Az év ásványa verseny az egyik legrövidebb múltra visszatekintő esemény az “év valamije” választások sorában.
Ez a mostani szavazás volt a hetedik alkalom, hogy sor került az ásványok megmérettetésére.

Az említett, természeti értékeinket általánosságban is népszerűsítő “év valamije” választásoknak amúgy – például az év rovara, év hala, év fája, év vadvirága stb. – egyre nagyobb a népszerűsége hazánkban.
Jól látható, hogy évről évre nő a kiválasztást követő és a jelölteket szavazatukkal támogató érdeklődők száma.
Így talán joggal reméljük, hogy ez a természeti tudatosságunk javuló tendenciájának egyik jele.

év ásványa 2022 - magnetit
Az év ásványa 2022 cím birtokosa a rendkívüli tulajdonsággal rendelkező magnetit.

A korábbi évek gyakorlatával megegyezően az év ásványa 2022-as választásokkal most is párhuzamosan zajlott az év ősmaradványa szavazás.
(Ennek végeredményéről, ahogy olvasóink korábban már megszokhatták, külön írásban számolunk majd be.)

A nyár vége óta tartó ismertető- tájékoztatókon a két különálló de összefüggő eseményt már évek óta nyelvileg is frappánsan összevonva, mint az ” év ősványa ” tálalják a megjelenő civil és intézményi érdeklődőknek.

A programgazda Magyarhoni Földtani Társulat mellett számos múzeum illetve ásványokra fókuszált más rendezvény segített minél több információt eljuttatni a közönséghez a 3 jelölt ásványról.
A múzeumok és szakmai intézmények által is gondozott események fő célja nem csak az ismeretek bővítése.
Sok más mellett így például az ELTE Természetrajzi Múzeum Ásvány-és Kőzettár, Ásványok az éjszakában eseménye, Geo-napok, Múzeumok éjszakája stb.
Cél az is, hogy minél szélesebb körben felkeltse az érdeklődést a természet ritkán látható, de kétségtelenül látványos szépségei iránt.

A legtöbb szavazatot gyűjtő ásvány, az év ásványa megnevezését követően a győztessel és a velük versengő jelöltekkel országszerte megjelenő népszerűsítő programok során ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A szóba jöhető érdeklődők minden korosztálya célkeresztbe kerül, mert az események is tág határok között mozognak.
A gyerkőcök számára szervezett rajzversenytől a tudományos igényű előadásokig igen széles a skála.
Az év ásványa 2022 szlogen köré szervezett publikációk, előadások, börzék és kiállítások így országos lefedettséggel érik el az érdeklődőket.

Most pedig ismerkedjünk meg a három versengő jelölttel.
Idén elég jelentős az általános ismertségbeli különbség a három ásvány között.
Az egyiket szinte mindenki ismeri, a másikról esetleg hallott már, míg a harmadik szinte ismeretlen a laikusok számára.

Van közöttük jellemzően fekete, fehér illetve fénytől függően változó színű ásvány is.

Év ásványa 2022 jelöltjei:

Magnetit

A magnetit az oxidásványok egyik faja.
Kémiai nevén vas(kettő)-vas(három)-oxid.
Kiemelt képünkön ez az ásvány látható.

Sokszor kőzetalkotó ásvány, a vas legfontosabb ércásványa, mivel majd háromnegyed részben tartalmaz vasat.
Így a legjobb minőségű és egyben legfontosabb vasérc.

Fekete, közepesen kemény anyag, jellemzően oktaéderes kristályok, vagy vaskos képletekben történő megjelenési formával.
Legjellemzőbb megkülönböztető tulajdonsága az aktív mágnesesség.
Egy, a természetben fellelhető állandó mágnes.

Az emberi fejlődés egyik leghasznosabb ásványi segítője.
A korai iránytűk nélkülözhetetlen alkotórésze.

Gipsz

gipsz

A gipsz a vizes szulfátásványok csoportjába tartozó ásványfaj.
Kémiai nevén kalcium-szulfát.

Táblás, prizmás, úgynevezett egyhajlású kristályai gyönyörű természeti képződmények, de puhaságuk miatt felhasználási területük meglehetősen korlátozott.
Ennek ellenére régóta számos helyen megjelennek a gipszből készült tárgyak, elsősorban díszítőelemként.
Lehet átlátszó, színes vagy fehér, tűs, táblás vagy oszlopos megjelenésű.
Funkcionális alapanyagként az orvosi gipsz mellett főleg a modern építőipari rendszerek gipszkartonjaiban találkozhatunk vele.
Többek között ez is az oka, hogy a laikusok döntően fehér porszerű anyagként ismerik.

A valóságban viszont a gyűjtők egyik nagy kedvence, mert itthon számos helyen fellelhető dekoratív kristályok formájában is.
A természet formálta natúr megjelenési alakzatok mellet a művészet is szívesen használja dísztárgyak készítésére egyes külön néven futó változatait, például az alabástromot.

Korábban egyszer már indult az év ásványa versenyben, de akkor nem győzött.

Kaolinit

kaolinit

A kaolinit a szilikátásványok osztályába tartozik.
Kinézete alapján jellegtelen ásványnak is nevezhetnénk.

Jellemzően fehér, illetve a hozzákeveredett anyagoktól függően sárgás esetleg barnás árnylatú ásvány.
Porózus földszerű anyag ami főként földpátok szétmállása során keletkezik, halmazos formákban.

Jellegtelensége ellenére a művészettörténet legszebb műalkotásainak legfontosabb alkotóeleme..
A kaolin, ami főleg kaolinhitből áll a kerámiagyártás illetve a legmívesebb kerámiák, a porcelán készítés alapanyaga.

Végül kiegyenlített versenyben a szavazatok 37 százalékával nyert a győztes magnetit.
Így a magnetit a 2022. év ásványa.

Tavaly elmaradt a verseny a pandémia miatt, így az előző évi győztest népszerűsítését prolongálták további egy évvel.
A korábbi évek összes év ásványa versenyéről olvashatnak nálunk bővebben is a kékbetűs részre kattintva.

Képek: wikimedia commons ,2,3.,


(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunkon cookie-kat használunk. További információ

A legtöbb honlaphoz hasonlóan a mi weboldalunk is használ sütiket, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk nyújtani Önnek. Beleegyezésnek tekintjük, amennyiben a honlap megtekintéséhez használt szoftverének (böngésző) beállításai elfogadják a használt sütiket, és Ön folyamatosan látogatja a honlapunkat, vagy ráklikkelt az "Elfogadom" gombra.

Bezárás