Csíkos zümmögő barátaink

Végre megjött az igazi tavasz és egyre több időt tölthetünk a természetben.
Van aki a kertjében szorgoskodik vagy éppen pihen, a sportosabbak kirándulnak vagy éppen futnak és vannak, akik a közeli park padján szemlélődve keresnek gyógyírt természet-éhségükre.

De bárhol is időzünk a természetben, előbb-utóbb biztosan megjelennek őshonos repkedő lakói, a rovarok.

Némelyikük észrevétlenül olvad a környezetébe míg mások éppen fennhéjázó színükkel mutatják jelenlétüket.
Van közöttük olyan, amit a többség utál és vannak olyanok, amiket éppen kedvelünk.

Azonban mindenféle emberi megnyilvánulástól függetlenül közös ismérvük, hogy fontos szerepük van a biológia sokszínűség világában.
Gyakorlatilag nélkülözhetetlenek.

Talán ennek is köszönhető, hogy a világnapok naptárába tavaly felkerült az első rovar ünnepnap is a méhek világnapja formájában.
Ennek a napja ezentúl mindig május 20, ahogy erről korábban mi is írtunk már.

A rovarokkal itt Európában jellemzően úgy vannak az emberek, hogy „fúj” vagy „úristen” esetleg „ó”.
A sorrend az attitűd gyakoriságát is jelzi.

Néhányat az ízeltlábúak közül azért ismernek, hogy kellően utálhassák -légy, szúnyog, darázs – némelyektől rettegnek -pókok- és csak kevés örvend kimondottan kedvező elbírálásnak – katica, méhek, pillangók.
Legtöbbjükről azonban gyakorlatilag semmiféle információval sem rendelkezünk.

 

Sok esetben ez az ismerethiány az oka annak, hogy egy túl közelre merészkedő rovart szimplán agyoncsapunk, vagy pánikolva menekülünk a közeléből.

 

Tipikusan ebbe a csoportba tartoznak a nagyobb méretű és „zajosan” közlekedő fajok.
Városi neveltetésű embereket simán az őrület határára kergethet a rajzó cserebogarak néhány példánya, egy egy „nagy és roppant veszélyes” repkedő szarvasbogár, vagy a helikopterek hangjával közlekedő magányos dongók valamelyik fajtája.

Pedig valójában nagyon kevés az olyan rovar hazánkban, amitől tartanunk kellene.
Igazából sokkal egyszerűbb lenne, ha például már az iskolákban is megtanítanák nekünk azt a néhány, jellemzően sárga
alapszínnel rendelkező rovarfajt, amiket jobb elkerülni.

 

Gyakorlatilag kétféle rovart kell biztonsággal megismernünk ahhoz, hogy az összes többivel barátságban és békében élhessük.

 

Az első ilyen csoport a darazsak(Vespidae) falkája, a másik pedig a háziméh vagy nyugati mézelő méh (Apis mellifera).

Egyedül kóborló példányaik nem agresszívak, de a legkisebb macerára is habozás nélkül szúrnak.

A darazsak több faja is gyakori megjelenésű rovar Magyarországon és a fájdalmas csípések döntő többsége az ő számlájukra írható.
(Itt egy jó leírás, hogy mit tegyél darázscsípés esetén.)
Bár persze mintázatuk némileg eltérő de ez az eltérés laikusok számára nem igazán feltűnő.

Így ha ennek az almát lakmározó darázsnak az alakját és színét megjegyezzük, akkor a többi csípős rokon felismerése sem fog problémát okozni.

A másik ilyen kerülendő rovarfaj a háziméh.
A neve megtévesztő, mert nem a szelídsége miatt lett a neve házi, hanem azért, mert mi emberek gyakran házi haszonállatként tartjuk.
A mézért.
Bár a méhész szakemberek értik a velük való bánásmód csízióját, de mindenki másnak érdemes nagy ívben elkerülni kaptárjaikat, mert igencsak be tudnak durvulni.
Erdőben élő tagjaik, kimondottan agresszíven viselkednek minden fészkük közelébe tévedő látogatóval.

 

Az összes többi hazai rovarfaj -beleértve a méhek és darazsak további képviselőit is- igen jámbor jószágok és csak kimondott fogdosásra vagy „nyomorgatásra” hajlamosak belénk csípni.

A dagadt, szőrös, bumfordi poszméhek, sárga vagy fehér csíkos cuki dongók pedig még a feléjük nyújtott emberi kézre is szívesen átmásznak egy békés villámlátogatás erejéig.

Bár mostanában sok szó esik a házi méhek számának csökkenéséről, de csak kevesen tudják, hogy számos más rovarfaj is intenzíven porozza a virágokat.
Ráadásul sok esetben sokkal hatékonyabban.

Ezek jellemzően kisebb kolóniákban élő magányos fajok.
Mindenki hozzájárulhat állományuk gyarapításához, ha megfelelő lakóhelyet, mondjuk egy egyszerű darázsgarázst készít nekik, akár egy erkélyen is.

Más praktikákkal is kedvébe járhatunk zümmögő csíkos barátainknak.
Például ha a füvet csak 3 hetente vágjuk le, akkor azzal biztosíthatjuk, hogy a legnagyobb fajgazdagságú állomány tevékenykedjen azon a területen.

Apró dolgok ezek, de összességében jelentős hatásuk lehet.
Ha szeretnél te is hozzájárulni a Föld egészségének megőrzésében, akkor elsősorban ne szemetelj!

---

(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)