2018 év élőlényei, növényei, állatai és egyebei
2018 év élőlényei, növényei, állatai és egyebei vetélkedések győzteseiről olvashatnak tájékoztatót ebben az írásban, valamint megtalálhatók benne a nemes versenyek részletes beszámolóihoz elvezető kattintható linkek is.
A korábbi évek hagyományait követve idén is beszámoltunk és beszámolunk szinte az összes „év valamije” szavazásról.
Természetkedvelő, környezettudatos olvasóinknak is jó látniuk, hogy évről évre egyre több embert tudnak mozgósítani ezek a nemes megmérettetések.
Ezeknek a szavazásoknak, választásoknak ugyanis nem csak az a kiemelt céljuk, hogy legyen egy „év valamije” győztes.

Ez nem egy fában rejtőzködő pulikutya hátsója, hanem az egyik győztes. Egy gombafajta.
Legalább ilyen fontosságú – ha nem még fontosabb – , hogy az adott terület élőlényeit, növényeit és természeti környezetüket mind szélesebb körben népszerűsítsék és ismertté tegyék.
Egyfajta küldetés ez, amely természeti környezetünk megóvásának fontosságára hívja fel a figyelmet, a benne élők bemutatásán keresztül.
Mi is örömmel veszünk részt az ilyen küldetésekben és a magunk szerény eszközeivel – publikálásukkal – igyekszünk is támogatni.
Ezekben a eseményekben két szereplőt érdemes kiemelten is említeni, az összes többi szervező elismerése mellett.
Az első a Magyar Természettudományi Múzeum, amely évek óta több választáshoz biztosít kellő tekintélyű szakmai hátteret, gyakorlati keretet és szervezési támogatást.
A második pedig a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, amely a hazai madarak népszerűsítésének kiváló szervezete, aktív közösségi jelenléttel, és mellette más állatfajok ismertté tételében is intenzíven részt vesz.
Igazán jó például szolgálhatnak minden hasonló hazai törekvésnek
Akkor hát a rövid bevezető után térjünk rá az idei év kiválasztottjaira.
2018 év élőlényei, állatai, növényei(és egyebei):
A felsorolásban szereplő versenyek majd mindegyikéről korábban már terjedelmesebb cikkben beszámoltunk.
Ez alól az év emlőse és az év hüllője kivételt képez.
Őket ugyanis nem választják, hanem kinevezik.
Az idei év versenyeinek győzteseit az alábbiakban soroljuk fel, amelynek kettős célja van.
Egyfelől szerettük volna egy helyen, összefoglaló jelleggel bemutatni a győzteseket, mert bár nagyon különböző területeket képviselnek, a versengésben elfoglalt helyük – területükön ők az év választottjai -össze is kapcsolja őket.
Másfelől pedig egy központi kiindulási pontot kívántunk létrehozni, ahonnan bármelyik verseny részletes leírása a vonatkozó hivatkozásokkal, egyetlen kattintással könnyen elérhető.
Ezt azért is tartjuk fontosnak, mert így a 2018 év élőlényei versenyek győztesein kívül a többi dobogós jelölt is látótávolságon belül marad.
Az alábbi listát úgy állítottuk össze, hogy valamely győztesére történő kattintással eljuthatunk az adott verseny részletesebb leírásához.
2018.év madara a vándorsólyom
2018.év hala a balin
2018.év rovara az óriás-szitakötő
2018.év vadvirága a kornistárnics
2018.év fája a virágos kőris
2018.év gombája a süngomba
2018.év hüllője az elevenszülő gyík
2018.év emlőse a földikutya
2018.év ásványa a fluorit
2018.év ősmaradványa a Balatonites-Ammonitesz
2018.év egyedi fája a zengővárkonyi hős szelídgesztenye
A 2018. év növényei, állatai és egyebei versenyek lezárulta után a hagyományt jövőre is folytatjuk és beszámolunk a nemes vetélkedések részleteiről.
Frissítés: Megjelent a 2019. év élőlényeiről szóló összefoglalónk is.
Ha kíváncsi vagy, hogy az elmúlt évi választásokon milyen eredmények születtek, olvasd el a 2017. év élőlényei, növényei, állatai és egyebei című írásunkat a kék részre kattintva.
Ja, és még valami fontos…ne szemetelj és vigyázz a környezetedre! 🙂