Minimálbér és garantált bérminimum 2023, órabér, napibér, hetibér

A minimálbér és garantált bérminimum 2023. évi összegei a számítható órabér, napibér és hetibérrel már november végén majdnem megszülettek.

Az utolsó pillanatban azonban újra kellett kezdeni a tárgyalásokat.
A munkaadói illetve a munkavállalói oldal egyezsége ugyan megvolt, de a számított adó-környezet a tárgyalások lezárása előtti pillanatban megváltozott
.

Az utóbbi hónapok gazdasági adatainak változása nem a tervek szerint alakult, így a 2023. évre tervezett járulékcsökkentést visszaszívta a kormány.
Ez pedig befolyásolja a munkaadói oldal járulék-terheinek alakulását.

A minimálbér 2023-ban végül 16%-al, bruttó 32.000-forinttal emelkedik.
A garantált bérminimum 2023-ban 14%-al nő, bruttó 36.400-forinttal lesz több az előző évihez képest.
Ez nettó, tehát adózott formában azt jelenti, hogy a minimálbér keresetek 21.2800-forint, a bérminimum keresetek pedig 24.206- forint többlet jövedelmet jelentenek 2023-ban.

minimálbér és garantált bérminimum 2023
A minimálbér és a garantált bérminimum 2023. évi értékei közötti olló tovább nyílt.

Írásunk megjelenésének idején a havi összegek már biztosnak tekinthetők.
Az órabér, napibér, hetibér értékeit ebből számítják, de a korábbi évek gyakorlata alapján az értékeket néhány forinttal oda-vissza kerekítik.
A forintra pontos összegeket mindig a jogszabályt kihirdető rendeletben írják le, ami hivatalos felületen még nem jelent meg.
(Magyar Közlöny vagy Nemzeti Jogszabálytár.)
A rendelet megjelenésekor az esetleges pár forint eltérést természetesen korrigáljuk cikkünkben frissítés formájában.
Frissítés: Megjelent a Magyar Közlöny 214. számában a vonatkozó kormányrendelet – 573/2022 Korm. rendelet – így minden adat végleges.

Minimálbér 2023. év

A minimálbér havi összege 16%-al emelkedik 2023 január 1-től.
A havi minimálbér 2023-ban bruttó 232.000-forintra emelkedik.
Ez nettó adózott értéken 154.280-forintot jelent.

2023.évi minimálbér órabér, napibér és hetibér bruttó illetve nettó értékei:

Órabér minimálbér bruttó összege 1.334-Ft, nettó összege 887-Ft.
Napibér minimálbér bruttó összege 10.670-Ft, nettó összege 7.096-Ft.
Hetibér minimálbér bruttó összege 53.340-Ft, nettó összege 35.471-Ft.

Garantált bérminimum 2023.év

A bérminimum havi összege 14%-al emelkedik 2023 január 1-től.
A havi bérminimum bruttó összege 296.400- forint.
Nettó adózott értéken ez 197.106-forint.

Bár a hivatalos megnevezés garantált bérminimum, emellett több más néven is szerepel a köztudatban.
Bár az elnevezések különbözőek de gyakorlatilag mindegyik ugyanazt jelenti.
A következő neveken is találkozhatunk a garantált bérminimummal: szakmunkás minimálbér, diplomás minimálbér, középfokú vagy érettségizett minimálbér, illetve csak egyszerűen bérminimum.

2023.évi garantált bérminimum órabér, napibér és hetibér bruttó illetve nettó értékei:

Órabér garantált bérminimum bruttó összege 1.704-Ft, nettó összege 1.133-Ft.
Napibér garantált bérminimum bruttó összege 13.630-Ft, nettó összege 9.064-Ft.
Hetibér garantált bérminimum bruttó összege 68.140-Ft, nettó összege 45.314-Ft.

Minimálbér és garantált bérminimum 2023. év családi adókedvezmény

A családi adókedvezmény 2023-ban is a családban nevelt kedvezményezett eltartott gyermek után vehető igénybe.
Mértéke nem változott.
Ez vonatkozik a minimálbéres és a bérminimumos fizetésekre is.
A kedvezmény összegével nő gyakorlatilag a nettó bér összege.
Az igénybe vehető adókedvezmény nagysága a gyermekek száma alapján változik az alábbiak szerint:

1 eltartott gyermek után 10.000-Ft/hó.
2 eltartott gyermek után 40.000-Ft/hó, azaz gyermekenként 20.000-Ft.
3 eltartott gyermek után 99.000-Ft/hó, azaz gyermekenként 33.000-Ft.
4 vagy több eltartott gyermek esetén egyáltalán nincs adófizetési kötelezettség.

A bruttó minimálbér és a bruttó garantált bérminimum különbsége 60.000-forintról 64.400-forintra növekszik 2023-ban.
A nettó minimálbér és a nettó garantált bérminimum különbsége 39.900-forintról 42.826-forintra növekszik 2023-ban.

Ez azt is jelenti, hogy bár a minimálbér 2%-al jobban nött mint a garantált bérminimum, ennek ellenére a két jövedelem forintban kifejezett bruttó és nettó különbsége változatlanul tovább nőtt.

Ez a két alap jövedelmi forma illetve összeg több mint 1.000.000 munkavállalót érint Magyarországon, azaz a hazai munkavállalói körnek közel az egynegyed részét.

Ezzel úgy tűnik, hogy bár a számokat nézve a bérek növekedése jelentős, de még így sem éri el az infláció mértékét.
Ha a két alap összegen év közben nem nem változtatnak, akkor az infláció magas szintje miatt reálbér csökkenéssel kell számolnia az érintetteknek.
Ez a reálbér csökkenés főleg a legalsó össz-jövedelmi decilisben lévő csoport számára lesz jelentős hatású.

A korábbi évek összegeit a kék betűs részre kattintva olvashatják.


(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük