Kiderítették meddig véd a Covid oltás

Kiderítették meddig véd az oltás, amit a Covid fertőzések megelőzése érdekében adtak be az embereknek.

A héten jelent meg az első olyan átfogó tanulmány, amit végre értékelhető, sok százezres minta 8 hónapon keresztül történő megfigyelése alapján készült.

A publikált tudományos tanulmányban 3 olyan Covid elleni vakcina is szerepel, amivel a magyar lakosságot is oltották a koronavírus járvány ideje alatt.
Nevezetesen a Janssen, a Pfizer és a Moderna.

Az eredmények megszületéséhez közel 800.000 embert monitoroztak hónapokon keresztül.
A megfigyelt emberek mintegy kétharmada valamelyik vakcinával beoltott, egyharmada pedig oltatlan volt.
A tudományos kutatás általánosnak mondható 2 legfontosabb eredménye az volt, hogy az oltások az idő múlásával veszítenek hatékonyságukból, de igazából ez csak a beadást követő harmadik-hatodik hónaptól kezd jelentőséggel bírni.
Azonban nem egyforma mértékben.

meddig véd Covid oltás
A Covid oltások hatékonysága hónapról hónapra csökken.

A koronavírus egyik legnagyobb rákfenéje, hogy alig két éve robbant be az életünkbe, így nem nagyon állnak rendelkezésre olyan historikus adatok amiből messzemenő következtetéseket lehetne levonni.
Ezért is számít átütő tudományos sikernek az a kutatás, aminek eredményeit ezen a héten publikálták a Science tudományos magazinban.
(A teljes tanulmányhoz vezető linket írásunk végén találják meg olvasóink.)

A vizsgálat egyik célja annak megállapítása volt, hogy az oltott illetve oltatlan emberek milyen eséllyel betegednek meg illetve halnak meg a különböző vakcinák felvételét követően.

A másik cél pedig annak feltérképezése volt, hogy az egyes oltások miként őrzik meg védőképességüket illetve miként veszítenek hatékonyságukból az idő előrehaladtával
a beadást követő 8 hónapos periódus alatt.

Több mint 780.000 amerikai veteránt vontak be a tudományos kutatásba.
Február elejétől november végéig kísérték figyelemmel őket, azaz 8 hónapon keresztül.
A nagy többségük 50 év fölötti férfi volt, de nők és 50 év alattiak is szerepeltek a tanulmányozott mintában.
A vizsgált tömegben kb. 500.000 eőírás szerinti számban oltott és 280.000 oltatlan személy szerepelt.

Az oltottak három különböző vakcinát kaptak a gyártók által javasolt számban.
Pfizer-BioNTech, Moderna illetve a Johnson & Johnson féle Janssen szerepelt a listán.

A legfontosabb kimutatott eredmények az alábbiak:

  • Bár különböző mértékben, de mind a három oltóanyag jelentősen segít a fertőzés megelőzésében, azaz abban, hogy egyáltalán elkapjuk a vírust.
  • Mind a három oltóanyag jelentősen csökkenti a fertőzést elkapók között a súlyos tüneteket produkálók, illetve a halálos kimenetelű fertőzések számát.
  • Mind a három oltóanyag az idő múlásával veszít a hatékonyságából.

A vakcinák átlagos hatékonysága 88%-ról 48%-ra csökkent 8 hónap alatt.
A beadást követő érték a negyedik illetve hetedik hónapra az alábbiak szerint csökken az egyes vakcináknál:
(Az oltatlanoknál az érték 0%)

Janssen: 86%, 66%, 13%.
Moderna: 89%, 79%, 58%.
Pfizer: 87%, 73%, 43%.

A vakcinák a koronavírus delta variánsának megjelenését követően is jelentősen hozzájárultak a halálos kimenetelű esetek számának csökkentésében.
Átlagosan 82%-al növelték a 65 év alattiak, és 72%-al a 65 feletti fertőzöttek túlélési esélyeit.

Az egyes oltóanyagoknál az alábbiak szerint alakultak a túlélést támogató értékek.

65 év alattiaknál:

Janssen 73%
Moderna 81%
Pfizer 84%

65 év felettieknél:

Janssen 52%
Moderna 75%
Pfizer 71%

A Magyarországon is használt további három oltóanyaggal- Astra-Zeneca, Sputnyik, Sinopharm – kapcsolatos hasonló léptékű és tudományos igényű vizsgálatról sajnos nincs tudomásunk.

Ettől függetlenül, a megismert eredmények tükrében nem tűnik feleslegesnek a harmadik oltás felvétele.

A 65 év feletti korosztálynak, akik más betegségük miatt veszélyeztetettebbek, illetve a nagyobb közösségekben élőknek és dolgozóknak, határozottan javasolják a harmadik oltás felvételét az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ szakértői.
A Janssennel oltottak esetében pedig az amerikaiknak kifejezetten javasolnak egy második emlékeztető oltást is 2 hónappal az első után.

A Science című tudományos lapban megjelent kutatás teljes anyagát a kék betűs részre kattintva tekinthetik meg.

Ajánljuk korábbi írásunkban a Magyar Tudományos Akadémia által készített animációs filmet is olvasóink figyelmébe, ami a koronavírus vakcinák hatásmechanizmusát mutatja be közérthető formában.


(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük