Tanulás és alvás – eredményes párosítás
Tanulás és alvás, ütős páros, mert az alvással jelentősen növelhető a tanulás hatékonysága és ezzel jelentősen csökkenthető a tanulásra fordított idő.
Persze nem mindegy, hogy mikor és mennyit alszunk.
Tanulás után tedd a könyvet éjszakára a párnád alá és reggelre a hiányzó tudás is a fejedbe költözik.
Bizonyára sokan olvastak erről szóló meséket fiatal korukban.
Természetesen a meséket nem szoktuk komolyan venni, mert gyermeki logikához szól mind a tartalmuk, mind pedig a nyelvezetük.
Pedig gyakran előfordul, főleg a generációkon keresztül alakuló népmesék és mondák világában, hogy a meseszerűen cizellált történetek bizony valós megfigyeléseken alapulnak.
Így van ez a tanulási folyamat és alvás kapcsolatával is.
A tanulás folyamata alvással párosítva produkálja a legjobb és leghatékonyabb eredményeket, és nem csak a mesékben.
A valóságban is.

A tanulási folyamat alvás közben is folytatódik, sőt fokozódik…
Ennek az összefüggésnek a felismerésére valószínűleg már sokkal hamarabb sor került, mint ahogy a tanulási folyamatok és emlékezetkutatás nagy úttörője a felejtési görbének nevezett összefüggéseket papírra vetette valamikor az 1800-as évek vége felé.
A tapasztalat mindig megelőzi a tudományt, mert az alvás tanulást elősegítő funkciójának első tudományos igényű bizonyítására csak a 20. század elején került sor és első írásos nyomát egy 1924-es pszichológiai szaklapban lelhetjük meg.
Azóta számtalan kísérletre került sor, amelyek során minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert az összefüggés létezése.
De mik is pontosan ezek az összefüggések és hogyan tudjuk felhasználni a mindennapi tanulás során?
Tanulás – a legfontosabb hasznosítható összefüggések az alábbi pontokban foglalhatók össze:
1.- Nem mindegy, hogy tanulás előtt vagy után alszunk (8 órás alvás)
a./ Kizárólag a tanulás utáni alvásnál mutatható ki a jótékony hatás
b./ A tanulás előtti alvásnál, tehát az ébredés utáni tanulásnál nem mutatható ki semmilyen plusz hatás
2. – A tanulási folyamatba illesztett akár csak 5-10 perces szunyókálások is jelentősen javítja a tanulási képességet.
Ez ráadásul nem csak a szóbeli tanulásra, hanem az olyan “fizikai” tanulásra is érvényes, mint például a pingpongozás vagy ujjmozgatás a furulyán.
3. – Az alvással/szunyókálással követett tanulás jótékony hatása elsősorban közép és hosszú távon jelentkezik.
Napok, hetek és évek távlatában.
Ennek az az oka, hogy az alvás alatt, a tanulás során megszerzett információ a rövid távú memóriánkból átkerül a hosszú távú memóriánkba.
Ez sajnos azt is jelenti, hogy a másnapi dolgozatra ezzel a módszerrel sem lehet felkészülni, ha korábban elmulasztottad a tanulást, mert nem csodaszer.
Viszont, ha ezzel a módszerrel tanulsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy a hónapokkal netán évekkel későbbi vizsgák során, sokkal jobban fogsz emlékezni a tanultakra, mint társaid.
A tudósok amúgy a mai napig sem ismerik minden részletét az emberi tanulás, információ feldolgozás és emlékezés folyamatainak.
Az okok pontos megismerése az összefüggések feltárása még napjainkban is zajlik.
A tanulással és alvással kapcsolatban, például azt feltételezik, hogy az alvást közvetlenül megelőzően bevitt információkat hatékonyabban dolgozza fel, rendszerezi és tárolja agyunk, mert nem rakódik rá további információ.
Nincs ami összezavarja, vagy gyengítse.
Persze vannak olyan kutatók is, akik nem osztják ezt a nézetet.
Egyszerű, nem tudományos halandók számára persze sokkal fontosabb magának a működésnek a ténye, mint az okság magyarázata.
Szóval az, hogy működik és kész.
Ha tehát teheted, akkor lefekvés előtt tanulj, napközben pedig iktass be rövid szunyókálási szüneteket a tanulásod közben.
Bizonyára érdekelnek a hatékony tanulásról szóló legfontosabb betartandó szabályok is.
Erről szóló írásunkat a kék részre kattintva olvashatod.
Sőt, a memóriánk meglepő működéséről is találsz egy igen érdekes cikket nálunk.
(Ez a mű a CC-BY 4.0 nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)