Szülői tiltakozás. Nem leszek suliban.
Gyerekeink kimondva vagy kimondatlanul, életünk elválaszthatatlan részét képezik. Szerves részét. Sok embernél a gyerek nem csak az életük része, hanem az életük célja is egyben.
A biológia szabályrendszere, kódolása és sok-sok ezer éves törvényszerűsége nem választható el a társadalmi elvárásoktól, etikától vagy normáktól – büntetlenül. Az a társadalom, amelyik ezt megteszi ,saját fejlődésének útjába görget megkerülhetetlen akadályokat.
Az emberi evolúciós fejlődés törvényszerűségeinek azonban a társadalmi akadályok soha nem tudnak ellenállni. Ennek a sok ezer éve halmozódó tudásnak és bölcsességnek a mindenkori szülők a legavatottabb képviselői és letéteményesei. / Biológiai értelemben még arra a megszorításra sincs szükség, hogy ezt az állítást leszűkítsük az emberi fajra./
A szülők – apák és anyák – azok, akik a zsigereik legmélyebb rétegéig kódolva felelősek és tevékenyek azért, hogy gyermekeik növekedésének és fejlődésének útjából minden látható és érzékelhető akadályt eltávolítsanak.
Ez így volt régen is és így van ma is.
A társadalmi beilleszkedés normái és az adott társadalom etikai sztenderdjei természetesen finomhangolták ezt az örökséget. Nem harapjuk át a torkát a gyermekünket bármilyen módon fenyegetőknek – bár néha kétségtelenül szívesen megtennénk -, és nem bocsátkozunk véres kimenetű harcba sem, jelezvén, hogy akár életünk feláldozása árán is megóvjuk utódainkat.
Az emberi társadalmak játékszabályai mostanra más kereteket szabtak.
Érdekes módon ritkán szerveződnek tényleges szövetségek a szülői örökség, felelősség és célkitűzés törvényszerűségei mentén. Ilyen értékekkel nagy tömegeket megmozgatni ritkán sikerül, pontosabban szólva nincs rá szükség. Magyarországon például az utóbbi száz évben nem volt ilyenre példa.
Nem azért, mert ezek az értékek nem fontosak, hanem azért, mert ezek az értékek minden társadalomban alapvető prioritásnak, evidenciának számítanak.
2016 február 29-én országos szülői tiltakozás lesz Magyarországon.
Szülői tiltakozás, amilyenre emberemlékezet óta nem volt példa nálunk.
Bár a résztvevők és támogatók száma is óriási, százezres nagyságrendű, jelentősége mégis túlmutat a számszerűségből fakadó súlyánál.
A tiltakozás azt jelzi, hogy társadalmunkban valami alapvető egyensúly megbillent. A gond fundamentumokat érint. Ráadásul olyan mértékben, amely már a szülői „evolúciós ösztönt” is sérti.
Ezt az állapotot a szülői szenzorok jelzik és, amikor túllép egy kritikus szintet, akkor felsorakoznak, hogy gyerekeiket megvédjék.
A jelenség logikus és magától értetődő.
A megoldás is az lenne!
Helyre kell állítani az összhangot a magától értetődő fontossági sorrend alapján. Bármilyen módon is kategorizálunk a sor elején nincs változás.
A sorrendben az első – a GYEREK!
