Ezt minden szülőnek tudnia kell – 6 kutatási eredmény

  •  
  •  

Szülőnek lenni nem egyszerű dolog.
Főleg az első gyerekes szülők dolga nehéz, sőt, néha egyenesen lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
Tanácsokkal persze ilyenkor is tele a padlás – sőt ilyenkor van csak igazán tele – de a javaslatok többsége jellemzően hasznavehetetlen.

Az ok logikus és pofonegyszerű.
Nincs két egyforma gyerek.

A szállingózó anekdoták és tuti okosságok helyett itt van 6 kutatási eredmény, olyan általános érvényű megállapításokkal, amelyeket minden szülőnek ismernie kell.

gyerek, testvérek

Az eltérő környezetben nevelkedő testvérek jellembeli hasonlósága nem több mint a vadidegeneké /pixabay kép

 

1. Kerüld a sértést és káromkodást.

A szóbeli fegyelmezés során használt sértő kifejezések vagy a káromkodás kifejezetten hátrányos hatással jár.
A problémát az okozza, hogy az ilyen típusú fegyelmezés nem csak hogy nem szünteti meg, hanem éppen ellenkezőleg, időben kiterjeszti a megszüntetni kívánt viselkedést.

Ez még a nagyon erős szülő-gyerek kapcsolat esetén is igaznak bizonyult.
A kísérleti megfigyelések a serdülőkorra vonatkoztak.
Tehát még az a laza, jó fej szülő is csak kárt okoz, aki “viccesen” fiatalos stílusban a serdülő korú közösségek káromkodási szófordulataihoz idomulva osztja ki a gyereket.

 

2. Időben lefeküdni

A mai világban a korábban általánosnak tekinthető napi ritmusok és szokások jelentősen átalakultak. Ennek egyik jellemző megnyilvánulási formája a nap végének kitolódása. A jelenség első számú kárvallottjai a gyerekek lehetnek, ha nem figyelünk oda.

Több mint 10.000 gyereket kísértek figyelemmel 3-7 éves koruk között azok a kutatók, akik a rendszeres időben történő lefekvés és a kognitív(megismerő) képességek fejlődése közötti összefüggést vizsgálták.
Egyértelmű összefüggést találtak a két dolog között.

Sokkal jobb olvasási, matematikai és térérzékelési képességgel rendelkeztek azok a gyerekek, akik rendszeresen és időben lefeküdtek.
Minél korábban kezdődött és minél tovább kitartott ez a rendszeresség, annál jobbak voltak az eredmények.

 

3. Tévénézés maximum napi 2 óra

Kétéves korig egyáltalán nem ajánlott a TV nézés, utána is maximum napi 2 óra a megengedhető tévézési határ.
Ezen szabályok megsértése, vagy az időtartam túllépése káros a kisgyerek fejlődésére.

Summázva így foglalható össze annak az évekig tartó kutatásnak az eredménye, amit 2000 gyerek tartós megfigyelése alapozott meg.
Megállapították, hogy minél nagyobb volt a két órás időtartamtól való eltérés egy gyerek 2,5 éves korától kezdve, annál nagyobb volt az elmaradása 7 éves korára.
Ez a plusz tévézés a szókincsét, számolási képességét és az úgynevezett motoros mozgását egyaránt hátrányosan befolyásolta.

 

4. Ne légy helikopter szülő

Tömören az olyan szülőket nevezzük helikopternek, akik állandóan ott “köröznek és repkednek” a gyerekük feje fölött. Erre szokták mondani, hogy megfojtja a szeretetével és a törődésével.
Ha még nem hallottad ez a helikopteres kifejezést, keress rá a gugliban, részletes leírásokat találhatsz.

Az ilyen szülő állandóan a gyereken lóg, folyton és minden nehézség láttán aggódik, minden konfliktustól és nehézségtől notóriusan óvja a gyereket, és szinte mindig a gyerek helyett próbál dönteni.
A túlzó kontroll szinte észrevétlenül megfojtja a gyereket.
Nos ez a rengeteg, gyerekbe fektetett energia oda vezet, hogy a nagykorúság környékére jó eséllyel egy depresszióra hajlamos, önbizalom hiányos ember válik belőle, igen erős önértékelési zavarral, önállótlansággal és felelősségvállalási hiánnyal.
Ugye, ezt te sem szeretnéd?!

 

5. Készülj fel – a testvérek teljesen különbözőek

Amikor testvér érkezik a családba akkor a szülök hajlamosak arra, hogy ugyanúgy álljanak hozzá a neveléséhez, mint azt az első gyereknél tették.
Persze immár nem kevés tapasztalat birtokában bizonyos dolgok valóban rutinszerűen működnek, főleg az elején.

Hamar eljön azonban az idő, amikor azonban kiderül, hogy ez a gyerek teljesen más rugóra jár mint az előző.
Annak ellenére történik mindez, hogy a testvérek genetikai állománya 50%-ban megegyezik.
A genetikai átfedéstől függetlenül a személyiségjegyeik hasonlósága semmivel sem több, mint két vadidegennek.

A hasonlóság ugyanis nem elsősorban a genetikától, hanem a nevelkedési környezettől függ.
Akár csupa apróságok összessége elég ahhoz, hogy teljesen más legyen a testvérek viszonya a szüleikhez, testvéréhez, másokkal barátkozzanak, és teljesen máshogy viselkedjenek például az iskolában.

Persze ha nem bírod a megszokásokat és motivál a kihívás, akkor egy – vagy több – testvér a meglévő gyerek mellé, pont neked való “feladat”.

 

6. Megéri előtérbe helyezni a gyereket

A végére egy jó hírt hagytam.
A gyereknevelés felejthetetlen örömei mellett a gyerekcentrikus szemlélet számos bizonyított előnnyel jár.
Megállapították, hogy a gyerekcentrikus szülők sokkal boldogabban élik meg a mindennapjaikat és sokkal több értelmét látják az életüknek így, hogy gyerekük van.

Egy gyerek gondozása és nevelése – a gyakori negatív felhangok ellenére – jelentős pozitív érzelmi feltöltődés forrása.

Minél nagyobb részed van gyermeked jólétének kialakításában, annál nagyobb értelmét látod a törődésnek, szülői gondviselésnek és annál több boldogságban lesz ezáltal részed.
Összefoglalva, ami a gyerekednek jó az neked is biztos, hogy a javadra válik.

A fenti megállapítások alapjául szolgáló kísérleti megfigyelések angol nyelvű leírásait a kék részekre kattintva olvashatod.


(Ez a mű a CC-BY-SA-4.0 licencnek megfelelően, permalinkes forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Weboldalunkon cookie-kat használunk. További információ

A legtöbb honlaphoz hasonlóan a mi weboldalunk is használ sütiket, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk nyújtani Önnek. Beleegyezésnek tekintjük, amennyiben a honlap megtekintéséhez használt szoftverének (böngésző) beállításai elfogadják a használt sütiket, és Ön folyamatosan látogatja a honlapunkat, vagy ráklikkelt az "Elfogadom" gombra.

Bezárás