Magyar programozók – Japán és USA előtt járunk
A magyar programozók megelőzték sok más ország mellett Japánt és az USÁ-t is.
A címben szereplő állítás nem tévedés és igaz. A magyarok a világ programozóinak rangsorában az 5. helyen állnak.
Ez a szédületesen jó helyezés a különböző területeken elért eredményeik átlagaként adódik. A rangsort nem magyar, de még csak nem is európai intézmény „generálta” így a hazabeszélés kizárt.

A magyar programozók az ötödikek a világ összes országának rangsorában / Mosthallottam.hu infografika
A HackerRank nevű platform mintegy 1,5 millió jól képzett programozóval áll „napi” kapcsolatban, a világ szinte összes országából.
Ez az online startup cég -amelyet nevezhetnénk akár speciális fejvadász cégnek is, pedig nem azok – csak néhány éve alakult. Mára olyan nagyágyúk szerepelnek az ügyfeleik között, mint a TWITTER, AMAZON vagy a Fehér Ház, hogy csak néhányat említsünk a tiszteletet parancsoló nevek közül.
Nos, ez a cég az olimpiai játékok tiszteletére felmérte, hogy ha a programozás olimpiai sportág lenne, akkor miként alakulna az egyes országok rangsora.
Az írás hitelességét és népszerűségét jelzi, hogy már a megjelenést követő napokban átvette a Washington Post, a Business Insider és több más óriás médium is.
A Mosthallottam.hu, Creative Commons oldalként, engedélyt kapott az írás jogtulajdonosától, hogy annak tartalmát eredeti táblázat kíséretében a magyar olvasókkal is megoszthassa.
A HackerRank adatbázisa óriási, hiszen az a specialitásuk, hogy folyamatosan, tízezer számra küldik ki programozási találós kérdéseiket és a különféle megoldandó feladatokat. A visszaérkező megfejtéseket gondos elemzés alá vetik.
Mintegy 300 ország, sokszázezer programozójától beérkezett több millió adat feldolgozásával állították fel a programozói rangsort.
Az összesített eredményeket az alábbi táblázat tartalmazza.
Ebből kiderül, hogy a magyar programozói szakma az igen előkelő 5. helyen végzett a világ összes országára kiterjedt megmérettetésen.

Programozói világrangsor a HackerRank felmérése alapján/ Kép: HackerRank.com
Az összesített eredmény úgy jött ki, hogy a programozás 15 különféle területein elért eredményeket összesítették.
A magyarok világelsőnek bizonyultak a Tutorials (oktatóanyagok) területen és dobogós helyezést értek el a Java, C++ és Shell területeken.
A felmérés részleteit is taglaló terjedelmesebb írást több szemléltető táblázat is gazdagítja, amelyből kiemelnénk még egy fontos megállapítást.
A „Melyik ország nem adja fel soha?” címet viselő táblázat rangsorában az látszik, hogy Magyarország ebben a kategóriában a 2. helyen végzett. A világon!
Ezek után próbálja valaki azt mondani, hogy a magyarokban nincs kitartás.
Akit érdekelnek a részletek, azok a teljes angol nyelvű HackerRank cikket a felmérés részleteivel, a több oldalról elvégzett elemzés eredményeivel és a tanulságos táblázatokkal együtt a kék részre kattintva olvashatják.
Földi Péter
(Ez a mű a CC-BY-SA-4.0 licencnek megfelelően, permalinkes forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)