Lesz kézfogó? Kell, hogy legyen! /Hosszú Katinka vs Kiss László ,reload 2.0

Ahogy olvasom a Hosszú Katinka kontra Kiss László családregény fejleményeit elgondolkodtam, hogy milyen anyázós nemzet is vagyunk. / Most éppen az a kérdés, hogy ki emelje fel a telefont./

A csatatér már behálózza mindennapjainkat és észrevétlenül telepszik rá családi kapcsolatainkra, iskoláinkra, munkánkra, sportra, politikára, közéletre és még folytathatnám a sort napestig.
Egy újabb frontvonal megnyitása már fel sem tűnik.

Miért?

Miért pazarolja vajon egy nemzet az energiáinak jelentős részét arra, hogy az élet szinte minden területén ellenségképet állít és üldöz. Miért szoktuk meg azt, hogy rögtön anyázni kell – mert különben milyen nyámnyila, anyámasszony katonája vagy – ha valakinek más a véleménye.

Elgondolkoztál már ezen?

Összekacsintva hergelni egymást,mert ilyen a magyar igazság, előre, fejjel neki, nem baj ha fáj, de a másiknak is fog.
Farkast kiáltani ott ahol még bárány sincs.

Az persze fel sem merül , hogy másnak lehet, hogy más a véleménye,hogy az emberek mind különbözőek, hogy az élethelyzetek mind különbözőek, hogy az érdekeik mind különbözőek. Na és? Fojtsuk meg egymást egy kanál vízben? Dögöljön meg a szomszéd tehene is?

Na jó, azt nem, de legalább anyázzunk. Egyszerűbb sokkal, mint venni a fáradtságot és megpróbálni megérteni a másikat.
Ehhez persze szükség van egy csomó olyan képességre amely nagyon sok emberből még hiányzik. Szándékosan nem tulajdonságot mondtam, mert az adott, kaptuk, van.
A képességek viszont tanulhatók, megszerezhetők, elsajátíthatók, kifejezhetők.

A másik fél megértésének képessége, az empátia fontos, hiszen megtaníthat minket arra, hogy a különbségek és különbözőségek, nem csak konfliktusokon keresztül oldhatók fel, hanem a másik elfogadásán és asszimilálásán keresztül is.
Az elfogadás nem jelent megalkuvást, nem jelenti a saját prioritásainkról való lemondást vagy elveink feladását.
Csak annyit jelent, hogy elfogadjuk és megértjük a különbözőségek létezését.És akkor majd nem kell anyáznunk sem, mert tudni fogjuk, hogy a különbözőségek attól nem szünnek meg, csak esetleg látenssé válnak, hogy később aztán elemi erővel törjenek fel ismét.

Anyázni pedig kell,- hallom -, modják most sokan, le kell ereszteni a gőzt a fejekből. Ennek hagyománya van, így szoktuk meg.
/Eszembe jutott Hofi Géza, akinek a szavait sokan értették,de gondolatait vajmi kevesen./

Én meg erre azt mondom, hogy ne szolgáljon pélául egy olyan kor ahol, megmondták, hogy mit gondoljál. csak az értéket hozd át, a sémát ne.
Régi sémákon keresztül ne nézd a jelent, mert torz lesz a kép.

Az elmúlt, tehát gondolkozz magad!

Ne pazaroljuk feleslegesen emberek, családok, országunk véges energiáit ilyen badarságokra.
A megbékélés lehetőségének keresése, a különbözőségek felismerése és helyén való kezelése nélkülözhetetlen záloga a továbblépésnek… először a fejekben, azután tettekben.

Ezért aztán kívánatos, a szemben álló tábor anyázói halkítsák le hangjukat, hogy a másik oldal szavai is eljuthassanak a fülükbe, kezdjenek el gondolkozni, ne kezdjenek csatát vélt ellenséggel szemben, mert az „ellenség” is ugyan azt a hazát szolgálja.

Hosszú Katinka és Kiss László nem ellenségek, nem hadviselők, nem ellenlábasok, hanem szövetségesek. SZÖVETSÉGESEK akik Magyarországért dolgoznak, az elismertségéért, a jó híréért, mint ahogy mindkét oldalról is teszik ezt sokan.

Nekik ezt tudniuk, érteniük kell!

Szövetségesek ők , akik kellő támogatással most bebizonyíthatnák, hogy a különbözőség megértése és tiszteletben tartása, világra szóló sikereket hozhat az országnak, és nem csak a sportban.

A kérdés nem az, hogy kinek van igaza, mert ez hamis választ eredményez. Az igazság ugyanis hajlamos rá , hogy egy másik ember szemében másképp jelenjen meg. A kérdés az, hogy a két fél képes-e a múlt és a jelen értékeit megértve, ötvözve, jövöbe mutató módon kezet rázni a közös cél érdekében.

A válaszhoz pedig nekik is, és Magyarországnak is, szüksége van mindkét szurkoló tábor megértő támogatására!

-Ha tetszett az írás, kérlek, lájkold az oldalt:-)