Kísérleti egér emlékmű
Nagyon kevesen tudják, de létezik egy emlékmű, amelyet a tudományos kísérletekhez használt állatok tiszteletére emeltek.
Egy kísérleti egér emlékmű.
Valószínűleg a világ leginkább megérdemelt emlékműveinek egyike.
Sok millió élőlényt jelképez.
Tudattalanságukban is önfeláldozó élőlényeket.
Az Orosz Tudományos Akadémia novoszibirszki Citológiai és Genetikai Intézetének bejárata előtti parkban áll a világ egyetlen kísérleti egér emlékműve.
A szibériai Novoszibirszk alapításának 120. évfordulóján, 2013 július 1-én adták át a márvány talapzaton álló 70 cm magas fém szobrocskát.
Az antropomorf egérke szeméből a tudományos felfedezés pillanatának öröme árad, miközben kötőtűjével – kettős spiráljáról könnyen felismerhető – DNS láncot kötöget.

Sok százmillió kísérleti állatnak állít emléket ez az apró szobor /wikimedia kép
A szobor alkotójának -Andrej Harkevics- szándéka szerint a fémbe öntött gondolat egyszerre testesíti meg a kísérleti egeret és a tudóst, hiszen egységben dolgoznak, elválaszthatatlanok egymástól.
Ez a szándék tetten is érhető a szobor képi megfogalmazásában.
Ahogy azt a kutatóintézet akadémikus igazgatója, Nyikolaj Kolcsanov professzor egy interjúban is megerősítette, a kísérleti egerek és patkányok, sőt szélesebb értelemben a kísérleti állatok iránti hálát hivatott kifejezni az emlékmű.
Szép gesztus.
Köszönettel tartozunk ezeknek az élőlényeknek.
Kísérleti állatok milliói szolgáltak és szolgálnak bennünket embereket, hogy hatékony gyógyszereket fejleszthessünk saját egészségünk megóvására.
Magyarországon évente több mind 200.000, a világban pedig tízmilliós nagyságrendben szolgálnak bennünket a kísérleti állatok.
Segítségük nélkül még ma is számos olyan kór leselkedne ránk, ami idő közben megelőzhetővé vált.
Nekik köszönhetjük például a halálos veszettség elleni oltást vagy, hogy gyerekeinket ma már nem kell féltenünk a diftériától, kanyarótól, mumpsztól.
Az inzulin felfedezése is állatkísérletek eredménye.
1979-óta, az ENSZ naptárába is bekerülve, minden évben április 24-én van a kísérleti állatok védelmének világnapja.
Óvd és tiszteld a természetet és a környezetedben élő állatokat! 🙂
(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)