Játszótárs – ajánló
Eddig még soha nem fordult elő, hogy olvasóinknak közvetlenül ajánlottunk volna bármit is.
Most azonban kivételt kell tennünk, mert egy olyan szellemi gyöngyszemre bukkantunk, amely párját ritkítja.
A Játszótárs című könyvről van szó.
Már önmagában az is ritkaság számba megy, hogy egy szerző 55 évnyi munkát tesz egy könyv létrehozásába.
Jelen esetben pedig erről van szó.
Ez egy valódi életmű.
Az eredmény pedig egy olyan unikumnak nevezhető tartalom, amelyhez hasonló még soha nem jelent meg nálunk.
Igazi kedves színfolt emojikkal kommunikáló világunkban.
KÖNYV – SZÓTARTÓ, avagy a legnagyobb SZÓVICC-gyűjtemény?!
Fárasztó? Érdekes? Szellemes?
Bármelyiknek is érezzük, az biztos, hogy elgondolkodtató, és többnyire mosolyt is csal az arcunkra az egyes körökben csak „szóviccbűnözésként” aposztrofált nonszensz rétegműfaj.
A nemrég megjelent JÁTSZÓTÁRS c. könyvben egész pontosan 5246 humoros „szópár” található, melyeknek a gyűjtése és alkotása több évtizeden át tartott.
A könyv humorforrása szerteágazó, így mindenki találhat benne számára kedves tematikát.
A szópárok tömörek (többnyire 1-1 szavasak), csattanósak, könnyedén megérthetők és megjegyezhetők.
Nem összefüggő, épp ezért bárhol elkezdhető az olvasásuk.
Elég körülményes röviden leírni, hogy miről is van szó, ehelyett beszédesebb néhány véletlenszerűen kiragadott szópár példa:
ŰRRUHA – HOLDING
SEBÉSZ – EMBERÖLTŐ
URNAFAL – PORTÉKA
VÍRUSGAZDA – LÁZADÓ
SZEXTARIFA – DUGIPÉNZ
HASMENÉS – BOKROS TEENDŐ
MESEKÖNYV – KUKATÁROLÓ
A szerző ajánlása így hangzik:
Szívből ajánlom mindazoknak, akik a magyar nyelvet értik, beszélik és művelik, különösen, hogyha az
elgondolkodtatóan frappáns és olykor pikáns szójátékokat is kedvelik!
Ha valakinek nem lenne elég az 5246 szópár a szórakozásához, a könyv ráadásként tartalmaz egy grátisz CD-t is, mely 79 percnyi igényes, dallamos, gitáralapú rockzenét rejt magában, ami az olvasások közben, vagy azok szünetében is hallgatható.
Kiss Csaba – JÁTSZÓTÁRS c. könyve – a hozzá tartozó CD-vel – beszerezhető a Líra és Libri könyvboltokban.
Az alábbi oldalon pedig egy kis ízelítőt tekinthetnek meg a könyvből az érdeklődők
kissarmin.hu/jatszotars.html
Forgassák és olvassák ezt a mesterművet, érdemes!