Hosszú Katinka – megint kiborult a bili
Hosszú Katinka megint kiborította a bilit. Váratlanul, úgy, ahogy már megszokhattuk tőle.
Micimackós hasonlattal élve: alaposan fenékig.
Figyelemre méltó ez a kemény csaj, illetve 28 éves korára tekintettel inkább a hölgy kifejezés ildomosabb.
Bocsánat.
Számára az elvégzett munka és az ezzel járó eredmény a mérvadó. Mentségére szolgáljon, hogy ezt nem csak úszói-sportolói létezése környezetétől várja el, hanem – és legelőször – saját magától.
Ezért aztán, ahogy korábban már írtunk erről, hiteles, rohadtul hiteles.
Ebből következően minden fenntartás nélkül hihető, hogy elsősorban a jövő úszógenerációja előtt tapossa az utat.

Kép:facebook/katinkahosszu
Rosszmájú megjegyzésekre, miszerint ezzel az ő saját helyzete is javulni fog, csak annyit kell végig gondolni, hogy 28 évesen vajon mennyi ideje lehet még hátra az aktív versenyzői pályafutásából.
A kép és a szándék innentől tiszta lesz.
Ma reggel 8 óra körül tette közzé Facebook oldalán azt az angol és magyar nyelven olvasható nyílt levelet, amelynek szó szerinti címzettjei az úszótársai.
Tényleges címzettje azonban a Nemzetközi Úszószövetség (FINA).
A poszttal pedig nem kevesebb történt minthogy a FINA jelenleg fennálló szabályrendszere, érdekeltségi rendszere és kvázi a múltban rekedt teljes szervezete ellen indított frontális támadást hasonlóan, ahogy annak idején a Magyar Úszószövetség ellen is megindult.
Ez utóbbi eredményét ismerhetjük. Bukott az elnök és stábja, gyökeres átalakulás kezdődött.
A most kezdett akciójával is hasonló célja van, csak immár nemzetközi szinten.
Követelései két fontos fókuszpont köré épülnek:
1.- Legyen a versenyzői környezet úszóbarát és a fontosabb döntések előkészítésébe vonják be azokat is, akikre vonatkozni fognak a szabályok, nevezetesen az úszókat.
2.- Gyökeresen alakuljon át a sportág bevételeinek a szövetség és az úszok közötti elosztási aránya.
A Nemzetközi Úszószövetséget nem egyedül akarja térdre kényszeríteni, hanem harcba hívja a világ teljes úszói elitjét.
Azokat a neveket akarja mozgósítani és összegyűjteni egy zászló alá, amely nevek nélkül nincsen rangos nemzetközi verseny, világkupa, olimpia.
Amelyek nélkül az FINA csak egy díszzsebkendő lenne a úszósport ruháján.
Jó esélyei vannak a sikerre.
Akciója nem csak a lelkes elhivatottakat de a pénzt favorizálókat is be fogja szippantani.
Hogy miért?
Hát azért, mert az úszósport fejlődése mellett nagyon sok pénzről is szó van.
A legutóbbi 2015-ös kazanyi vizes világbajnokság alkalmával majd 7 milliárdszor kapcsoltak a tévénézők valamelyik éppen zajló vizes eseményre.
Ez a szám nagyságrendileg annyi, mind a Föld összes lakóinak száma…, ennek megfelelő nagyságrendű reklám és szponzorációs bevétellel.
Ennek csak töredéke jut el az úszókhoz, ráadásul a rendszer meglehetősen átláthatatlan.
Katinka tiszta, átlátható és egyértelmű szabályrendszert szeretne.
Követendő példaként az az amerikai profi kosárlabda háza táján kialakult szerződéses elosztási szabályokat említi. Nem véletlenül osztja meg a közvéleménnyel a profi tenisz kialakulásának azt a fordulópontját sem, amikor a hetvenes évek elején a teniszezők összefogásának köszönhetően, partneri kapcsolat jött létre a sportolók és szervezők között.
Üzenet ez, méghozzá elég egyértelmű.
Mindkét esetben erős érdekérvényesítő folyamat hozta a konszenzust.
Ez a végső cél mos is.
A függönyt félre húzták, az első felvonás elkezdődött.
Világ úszói egyesüljetek!
A mozgalom élén egy magyar sportoló tartja magasra a csatlakozásra hívó zászlót.
Hosszú Katinka, a 21 olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki aranyérmes úszónő.
Hajrá Katinka!