Ezért nehéz a tiniket lefektetni és felkelteni

Ahogy nő a gyerek és belép a tinédzser korba, úgy nő a megoldandó problémák halmaza is.
Konfliktusokkal küzd gyerek és szülő egyaránt.
Nehezen megoldható konfliktusokkal.

A konfliktusok kialakulásának egy részére ma már tudományos alapossággal bizonyított válaszok léteznek.
Nem mintha ez különösebben vigasztalná a szenvedő alanyokat, de azért jó szembesülni azzal, hogy nem csak a saját kamaszunk lett „sík-bolond”.
Tudományosan „nem normális”.

Janikovszky Éva klasszikus műve a „Kire ütött ez a gyerek?” tökéletesen képezi le a cuki gyerek metamorfózisát ütődött kamasszá.

Minden szülőnek (és ütődött, nyegle, idétlen kamasznak) kötelező olvasmány.
Tökéletes tükör.

 

 

Érdekes jelenség nem csak nálunk, de szinte az egész világon, hogy a tudományos kutatások eredményeit  nem nagyon sietnek felhasználni a mindennapi gyakorlat során.
Pedig ez sok esetben  jelentős könnyebbséget okozna szülőknek, gyerekeknek sőt pedagógusoknak is.

Így van ez a kamasz gyerekek alvási szokásainak kutatása során megismert törvényszerűségekkel is.

Több alkalommal is vizsgálták a kamaszok alvási szokásait és az eredmények azt a meglepő tényt tárták fel, hogy a kamaszoknak állandó késésben van a belső biológiai órájuk.
Ez a belső óra – tudományos nevén cirkadián ritmus – szabályozza sok más mellett az elálmosodás, alvás és ébredés napi ritmusát is.

Arra, hogy ennek mi a pontos mechanizmusa és milyen hormonok vesznek benne részt most nem térünk ki, de akit érdekel az ide kattintva olvashat róla részletesebben.

A lényeg az, hogy testünk cirkadián ritmusa a felnőtt kor eléréséig többször is megváltozik.
A teljes ciklus változatlanul megtartja a nagyjából 24 órás körforgást, nem csökken vagy nő, de az egyes események ezen a körforgáson belül máshová kerülnek.

Tipikusan ilyen eset az alvás is.
A gyerekek alvási szokásai mások babaként és ovis korban , mások kisiskolásként és megint mások tinédzserként.

 

Serdülőkortól a gyerekek alvást szabályozó belső órája szép lassan elcsúszik, mintegy két-három órával.

Később kezdenek el termelődni bennük az „alvóhormonok”, ezért csak később álmosodnak el.
Alvási igényük mindeközben nem nagyon változik, így értelemszerűen később is kelnek fel.
(Már ha megtehetik.)

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy testük belső órája szerint legszívesebben 11-12 körül feküdnének le és 9-10 körül kelnének fel.
Ezt persze hét vége kivételével nem nagyon tehetik meg – már a felkelést – mert a suli 8-kor kezdődik.

Senki nem tud elaludni, ha nem álmos, így a korábbi lefekvés sem jelent igazi gyógyírt a gondra, mert csak éberen vagy félálomban vergődnek ágyukban az alvás-hormonok megérkezéséig.
A későbbi lefekvés különben is kapóra jön a tinédzsereknek, hiszen még este is rengeteg „fontos” dolguk akad.
Hogy mik ezek a halaszthatatlan ügyek?
Hát elsősorban a közösségi jelenlét, élen a Facebook-kal.

 

Ennek pedig egy állandósult alváshiány kialakulása lesz a vége.

A megfelelő alvásnak pedig nagyon fontos szerepe van/lenne a testi fejlődésben, a tanulási folyamatban és még hosszan sorolhatnánk.

(Csak off-topik jegyezzük meg, hogy napjaink tinédzsereinek online közösségi jelenléte valójában 28 órából álló napot követelne.
Csak így tudnának számukra is elfogadható mennyiségű időt fordítani ezekre a dolgokra. ) 🙂

A tinédzserek alvási szokásainak fent említett természetes cirkadián ritmusát a nyári szünetben amúgy bárki megfigyelheti.
Minden gyerek később fekszik és később kel, miközben az alvás időtartama nem változik.

Az emberi szervezet messze földön híres páratlan alkalmazkodó képességéről, így ezt a folyamatos alváshiányos állapotot is tudja kezelni.
Persze csak másnak a rovására, amik majd évek múlva fognak a felszínre kerülni.
Tehát nem korlátlanul és főleg nem büntetlenül.

Valószínűleg egyetlen eredményes megoldás lehetne ennek elkerülésére.
Az, ha a tinik alvási szokásairól megismert eredményeket tudomásul vennék az oktatás illetékesei, és 2-3 órával későbbre tennék az első tanórát.
A gyerekek így akkor aludhatnának, amikor a szervezetük igényli és nem akkor kellene aludniuk és felébredniük, amikor azt elvárják tőlük.

Ennél azonban sokkal nyilvánvalóbb változások lereagálása is várat még magára, így ezeknek az ismereteknek az asszimilálása csak a beláthatatlan jövő zenéje.

Annyit azért minden szülőnek érdemes megjegyeznie, hogy a „Feküdj már le, késő van!” és „Kelj már fel, mert elkésel!” című, mindennap ismétlődő, gyakran kudarcos rítus nem a gyerekek eredendő bűne, nem a rosszasága vagy makacssága.

Csupán azt próbálják tenni, amit a testük diktál.
Tudjuk sovány vigasz, de a megértés talán kicsit könnyíthet elviselni ezt a dolgot.

---

(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)