Anyák napja margójára
Közeleg május első vasárnapja, mindjárt itt van Anyák napja.
A médiában, legyen az internetes, nyomtatott, TV vagy rádió egymást érik a „jobbnál jobb”ötletek, hogy melyek a legideálisabb ajándékok erre az alkalomra.
A részben saját készítésű teafűtartótól a nyakláncig, a kötött pénztárcától a parfümig, a wellness hétvégétől egy cuki autón keresztül a francia krémesig meglehetősen széles az ideális ajándékként aposztrofált tárgyak listája.
Az írások nem feltétlenül tudatosan, de leplezetlenül is azt sugallják, hogy a szeretet és tisztelet kifejezésének leginkább hatásos módja, ha vásárolunk valamit és azt adjuk át megbecsülésünk jeléül.
Hát nem.
Az anyaság biztosan nem erről szól, és az anyák köszöntésének még kevésbé kellene erről szólnia.
A legnemesebb ajándék az együtt töltött idő, ami mindig anyai mosolyt fakaszt / kép:pixabay
A társadalmi környezet begyűrűződő negatív hatásai sajnos sokunkon nyomot hagynak.
Értékrendünk észrevétlenül torzul, és a rohanó világban még arra sem marad időnk, hogy ezzel szembesüljünk.
Kifacsart mindennapjaink kompenzálására hajlamosak vagyunk a nyilvánvalónak és egyszerűnek tűnő megoldásokat előnyben részesíteni.
Olyanokat, amelyeket ömlesztenek ránk a legkülönfélébb csatornákból.
Ezek a trendi, társadalmilag elfogadott megoldások.
De vajon emberiek-e?
Tegyük, mert illik, mert elvárják, és lehetőleg minél gyorsabban essünk túl rajta.
Ez így akár rendben is lehetne, hiszen az emberi kapcsolatok észrevétlenül zsugorodnak és vonulnak ki a mindennapjainkból, átadván helyüket a mobilok nyomógombjainak, emojiknak és lájkoknak.
Egy gyerek a születése pillanatában válik gyerekké, és egészen a szülei haláláig gyerek is marad.
A szülei gyermeke, az anyja és apja szeme fénye, ahogy ebben a szép kifejezésben is tetten érhető a kapcsolat lényege.
Ez a legkevésbé sem korfüggő dolog.
Az anyáknak a gyerekük a legnagyobb ajándék, még ha ez nem is tudatosul minden gyerekben.
Nem szoktak különösebb hálát, vagy kiemelt figyelmet elvárni az anyaságukért „cserébe”.
Csak teszik a dolgukat.
Gyakran szinte észrevétlenül.
Akkor sem szólnak, ha egy gyerek már nem figyel rájuk, mert a saját dolgaival van elfoglalva, és csak kevés időt tölt velük, pedig legszívesebben soha nem válnának el tőlük.
Mosolyognak a nyúlfarknyi, rohanva együtt töltött idő alatt, hogy távozásunk után titokban elmorzsolják az elválás fájdalmának könnyeit.
Az anyák napja ennek a feltétlen szeretetnek és ragaszkodásnak állít emléket.
Ilyenkor a vásárlás és rohangálás helyett üljünk le egy pillanatra és gondolkodjunk el azon, hogy mikor ültünk utoljára édesanyánk mellett, a szemébe nézve és rá figyelve?
Csak őrá.
Mikor kérdezted meg utoljára, hogy hogy van?
De nem rohanva, kutyafuttában, hogy „mizu anya?” hanem bőséges időt adva neki, hogy tényleg elmondhassa hogy van.
Mikor adtad meg neki utoljára azt az örömöt, hogy örülhessen a jelenlétednek, amit mindig is áhított, hogy hosszan magán érezhesse a tekintetedet?
Egy gyerek tekintetét.
Mert egy anyának ez a legnagyobb öröm.
Amikor elmerülhet a gyermeki tekintet időtlenségében. Ilyenkor a kézben tartott ajándék is csak az együtt töltött időn keresztül nyerhet értelmet, ezért akár egyetlen szál kerti virággal vagy orgonával kiváltható.
A legnemesebb ajándék az együtt töltött idő.
Anyák napján ne fukarkodjunk vele!
Boldog anyák napját, drága Anyukák!
(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)
