Működő önszuggesztió-Tedd magad boldoggá
Az önszuggesztió furcsa, de működő dolog.
Tudtad, hogyha vidáman beszélsz, attól már önmagában is jobb lesz a kedved?
Ugye, nem tudtad.
Pedig igaz.
A jelenség magyarázata pedig nem más, mint egyszerű önszuggesztió.
Ez ahhoz hasonlít, mint amikor a harcosok csata előtt üvöltenek, hogy abból is bátorságot merítsenek, vagy ahogy egy ismeretlen emberrel beszélve önkéntelenül is mélyebb hangon szólalunk meg, így növelve a bizalmát.
Nemrégiben mutatta ki egy átfogó és igen érdekes kísérlet sorozat, hogy néha figyeljük a saját hangunkat is, hogy meggyőződjünk róla, éppen milyen a hangulatunk.
Ezt a fürkészést napjában többször is megejtjük, és a megfigyelt eredményt beépítjük, visszaépítjük saját viselkedésünkbe. Ez persze egy kicsit úgy hangzik, mintha a hajunknál fogva emelnénk ki önmagunkat egy gödörből.
Az egészben az a legfurcsább, hogy a gyakorlatban tényleg így működik.
Igen, bebizonyították, működő jelenségről van szó.
Ez persze nem tudatos cselekvés.
A tudatalattink vizsgálgat bennünket.
Ez egy nagyon érdekes, kvázi kétirányú információs utca.
Hangunk tónusának változása pedig visszahat ránk, megváltoztatva az érzelmi állapotunkat.
A vidámabb tónusú hang egészen egyszerűen vidámabb érzelmi állapotot hoz létre bennünk.
Ilyen pofonegyszerű az egész.

A vidám beszédtől magad is vidám leszel /pixabay kép
A fentiekből következik, hogy akár ilyen egyszerűen kivitelezhető technikával is jobb kedvre derítheted saját magadat.
Mai világunkban a jókedv pedig felbecsülhetetlen érték. Megóvhat a stressztől, idegeskedéstől és jótékony hormonokkal látja el az egész szervezetedet.
Beszélj többet vidáman és legyél sokkal gyakrabban boldog!
Néha, egy ilyen apróság is elég hozzá. 🙂
Az önszuggesztió és a visszaható testbeszéd hatékonyságáról és érdekességeiről egy három részes, “Testbeszéd önmagadnak” című összeállítás is megjelent nálunk, aminek első fejezetét a kék betűs részre kattintva tudod elérni.
(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)