Nőnap: a múlt emlékei

Nőnap minden évben március 8-án van.
Hivatalos neve: nemzetközi nőnap

Régi keletű hagyomány ez.
Gyökerei egészen a 19. század közepéig nyúlnak vissza.

Bár a mostani virággal köszöntős megemlékezés a leginkább ismert ünneplési forma, de ez koránt sem volt mindig így.
Sőt, csak az utóbbi évtizedek változtatták ilyen szelíd ünnepléssé.

Eredetileg munkásmozgalmi gyökerű, harcias jellegű, a nők egyenjogúságát, elismerését zászlójára tűző törekvések ünnepnapja volt ez a nap.
Eleinte változó időpontban tartották.
A március 8-ra rögzített dátum pedig csak 1917-től lett mind több helyen általános világszerte.

nőnap köszöntő
Nőnap alkalmára készült a rendkívüli kisfilm, írásunk végén megnézhető/ kép: facebook

A március 8-i dátum első alkalommal még a 19. század közepén került képbe.
1857 március 8-án zajlott az a hatalmas tüntetés New York utcáin, amin a textiliparban foglalkoztatott női munkások próbáltak emberibb munkakörülményeket és magasabb fizetést kiharcolni maguknak.

A 2.Internacionálé 1910-ban megtartott VII. kongresszusán – Koppenhága, Dánia –
hoztak határozatot arról, hogy a nők választójogának elérését egy dedikált ünnepnap is támogassa.
Ekkortól lett hivatalos egy, a nők megünneplését szolgáló nap létrejötte, bár ekkor ehhez még nem társítottak egyetlen fix dátumot sem.

Igaz egy évvel korábban, tehát 1909-ben, az USA-ban már megünnepelték a nőnapot – nemzeti nőnapként, de nem márciusban, hanem február utolsó vasárnapján, ami akkor február 28-ra esett.

Ezt követte egy olyan oroszországi esemény 1917-ben, ami végleg megszilárdította a most ismert március 8-i fix dátumot.
Igaz ebben volt egy kis naptárhasználati csűrcsavar is.

1917 március 8-án Oroszországban nők tömegei tüntettek a békéért és a szavazójog nőkre történő kiterjesztéséért.
Ennek is köszönhető, hogy néhány nappal később megbukott és lemondott az Orosz Birodalom utolsó cárja II.Miklós, és megalakult az első polgári kormány Oroszországban.

A naptárhasználati csűrcsavar ott érhető tetten, hogy a fenti orosz események az ott használt naptár szerint valójában nem márciusban, hanem február utolsó vasárnapján, február 23-án történtek.
Ennek az az oka, hogy 1923-ig minden helyi Ortodox Egyházban az ónaptárnak nevezett Júlián-naptárt használták.
Így volt ez az ortodox Oroszországban is.
Az ortodox ónaptár pedig 13 napos késésben van újnaptárhoz, vagyis a Gergely-naptárhoz képest.
(Ennek érdekes történetét részletesen is megtalálják a ma is használt naptár kialakulásának előzményeit taglaló, „A szökőév rejtelmei és története” című írásunkban.)

A valójában februári nap ellenére, az 1917-es oroszországi tüntetést követően, végleg a Gergely-naptár szerinti március 8-i dátum lett a hivatalos nőnap, szinte az egész világon.

Magyarországon már az 1910-es évektől kezdve ünnepelték a nők napját, de 1947-ig változó napokon.
1948-tól vált nálunk is véglegessé a nőnap március 8-i állandó dátuma.

Írásunk végén mi is szeretnénk ezen a napon valamivel megajándékozni női olvasóinkat.
Képzeletbeli virágcsokrunk mellett egy olyan 6 perces kisfilmmel szeretnénk kedveskedni, amit kimondottan nőnapra készített – egy nő.

Tesszük ezt azért, mert ebben a filmben benne van minden, ami a nők sajátja.
A nőiesség, a harmónia, a szeretet, a küzdeni akarás és a születés misztériuma.
Mindez egyedi képi világban, művészi harmóniával kifejezve.

(Ezzel a rövid videóval már találkozhattak régi olvasóink egy maradandó képi emlékekről szóló korábbi cikkünkben.
Ott további részleteket olvashatnak erről a nem mindennapi kisfilmről.)

Boldog nőnapot kívánunk!

Írta, rendezte és táncolja:Julie Gautier
Film forrása:YouTube
Címkép eredeti:Facebook


(Ez az írás a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunkon cookie-kat használunk. További információ

A legtöbb honlaphoz hasonlóan a mi weboldalunk is használ sütiket, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk nyújtani Önnek. Beleegyezésnek tekintjük, amennyiben a honlap megtekintéséhez használt szoftverének (böngésző) beállításai elfogadják a használt sütiket, és Ön folyamatosan látogatja a honlapunkat, vagy ráklikkelt az "Elfogadom" gombra.

Bezárás