Ízi rájder és Easy Rider.
Az üvegtigrises Ízi rájder szlogent sokan ismerjük, de amikor egy néhány fiatalabb ismerősömet megkérdeztem, hogy az eredetét ismerik-e, a válasz nemleges volt.
Voltak néhányan, akik úgy gondolták, hogy ez egy jó kis geg, majd idéztek is még néhány hasonlót más filmekből. (Ásztálá visztá bébi és társai.)
Pedig motorosok is voltak közöttük.
Szándékosan kerültem a motorozók kifejezést, mert motoron alapvetően két fajta ember ül.
Az egyik, a motorozók, akik motort használnak közlekedéshez és kész. ( Én még ide sorolnám a klottgatyában, üveghangig húzott gépen 180-nal szlalomozót is. )
A másik csoport, a MOTOROSOK, nem csak használják a kétkerekűt, hanem tudatosan részesei is egy közösségnek, jellemzően jó példát mutatva és betartva annak íratlan szabályait, etikáját és szokásait.
Nos, az Easy Rider -Szelíd Motorosok – egy 1969-ben készült amerikai film, a motoros kultúra és életérzés egyik alapműve. Egyben a klasszikus filmkultúra egyik sarokköve.
Véleményem szerint ezt minden motorosnak legalább egyszer látnia kell, hogy megismerje a „gyökereit”.

flickr:Easy Rider 1969
Az összetartás és szabadság kifejezésén túl különös jelentést adott a filmnek, hogy az 1971-es Belgrádi Filmfesztivált leszámítva, szocialista érában csak Magyarországon vetítették. Csak itt, a vidám barakkban.
Először 1972-ben, majd 1980-ban is műsorukra tűzték a mozik nálunk.
Emlékszem, hogy a hetvenes évek közepén jó néhány barátom emzéjén és cetkáján ott „virított” az Easy Rider házilag felfestett, stilizált felirata. A szabadság igényének félreérthetetlen jele.
Ők voltak azok az első fecskék, akik a kor szellemét megelőzve, felvállaltak egy olyan szabadság érzést, amely számukra akkor még csak a filmvásznon létezett.
A motorosok összetartását és számos közös értéküket jól jelzi, hogy a Szelíd motorosok film vetítésekor az egykori Alfa mozi környékén parkoló magyar, keletnémet és csehszlovák rendszámú motorok tömegétől szinte mozdulni sem lehetett.
Ez a közösségi erő, összetartás és szabadság ma is alkotó eleme a motorosok társadalmának.
Ahogy korábban is írtam, ennek apró jelei részei a motorosok mindennapjainak. Jó ismerni azonban a gyökereket és a múltat, mert ezeken az alapokon épült és működik a jelen.
Egyik öreg motoros barátom ezt így fogalmazta meg :
Tudod, nekünk motorosoknak régóta egyformán lobog a hajunk. Még akkor is, ha ez a sisak alatt nem látszik.
Hiszek neki. Több mint ötven éve MOTOROS.