Játék az idővel – Ablakok a múltra
Régi képek, emlékek, a mindenkori jelen tovaszálló pillanatai.
Az idő sajnos mindig csak egy irányba halad – előre. Állandóan csak múlik és amin túllép az elmúlik. Véglegesen és örökre.
Persze ez nem jelenti azt, hogy véglegesen el is veszne mindaz, ami elmúlt. Elég csak megidézhető emlékeinkre gondolni.

Régi képek a jelenbe ültetve. A Blaha egykor és mostanában / Kép:Kerényi Zoltán/Flickr
Egy múltbéli esemény, egy kedves gyerekkori emlék, egy kép, egy érzés vagy akár egy illat, némi merengés és befelé fordulás után szinte a jelen részévé varázsolható.
Az ember mindig is törekedett arra, hogy az átélt múlt a jelenben is gyakran megidézhető legyen.
Az ősemberek barlangrajzaitól kezdve, képi és írásos emlékeinken keresztül, az otthon melegét megidéző kabalákig és talizmánokig amelyeket évezredek óta hurcolunk magunkkal, mind-mind ezt jelzik.
A jövő is körvonalazódik már, hiszen csak egy karnyújtásnyira vagyunk azoktól az időktől, amikor emlékeinket a virtuális valóság (VR) szemüvegén – vagy akármijén – keresztül a “valóságban” ismét átélhetjük.
Addig is, amíg ez az idő elérkezik elővehetjük a régi fényképeket és 8 mm-es videofelvételeket, illetve ezek modernebb változatait, a cd, dvd és pendrive rögzítette álló vagy mozgó képsorokat.
Észrevetted már, hogy a régi képek fiatalítanak?
Saját múltunk emlékeit nézegetve, ismét belecsöppenve a jól ismertbe, sok esetben szinte pillanatok alatt megfiatalodunk. Felsejlenek emlékeink feneketlen kútjából rég nem látott, számunkra oly kedves emberek arcvonásai, szavai és mozdulatai…újra ott vagyunk.
Talán hasonló gondolatai is voltak annak a magyar fotográfusnak – megérdemli, hogy megemlítsük név szerint is Kerényi Zoltánt – aki hosszas kutatómunka után ablakot nyitott a múltra. Nem csak átvitt értelemben tette ezt, hanem a maga látható valóságában.
Az elmúlt évszázadban, jól ismert magyar helyszíneken készült fotográfiákat illesztett napjainkban készült fényképeibe. Régi képek a jelenbe ültetve. Gondosan és aprólékosan. Úgy, hogy a tárgyak vonalai ragaszkodóan egymásba simulva hidalják át a sok évtizedes távolságot.
A ma világában nyitott ablakok ezek, amelyek a múltba vezetnek. A fiatalságunkba, a szüleink és nagyszüleink fiatalságába.
Ha szívesen lennél részese Te is egy ilyen időutazásnak, és tárnád szélesre e múltra tekintő ablakokat, itt a kiváló alkalom. Készülj fel némi rágcsálnivalóval, mert több száz képből áll a gyűjtemény.
Utána csak dőlj hátra kényelmesen a székedben és indítsd el a diavetítést.
A képek készítőjéről további információt találhatsz “Ablak a múltra” című honlapján.