Gólya hozza a gyereket, vagy…

Gólya hozza a gyereket, vagy káposztában terem a baba, esetleg fa odvában vagy hegyi patakban található?

A kiskorunkban oly szívesen hallgatott meséinkből is tudjuk, hogy a gyermekek megszületésével kapcsolatban nemcsak a gólyamesét alkotta meg az emberi képzelet.
Bár Illyés Gyulától – 77 magyar népmese – Andersenig számos mese szereplője a gyerekhozó gólya, de korántsem ez az egyetlen jól bevált módja a babák érkezésének.

A még meg nem született gyermekek lelke a vizek fölött lebeg, ahol a gólyák gyakori vendégek. Ezért a gólya hozza a babákat /wikipedia kép

Európában ahány ország, szinte annyi változat élt, vagy „él” a mai napig.
(Az öreg kontinensen túlra, ahol akár teknősbéka, majom vagy rozmár is feltűnhet ilyen szerepben, most nem tekintünk.)

Sokfelé emlegetnek például egy titokzatos asszonyt, aki anno kosárral, puttonnyal vagy éppen útibőrönddel kopogtat be, hogy letegye a háznál az újszülöttet.
Máshol valamilyen különleges hatalmú férfiemberé a csodatévő tisztség: egy-egy hegyi pásztoré vagy ritka és titokzatos manóé.

Svájc némely vidékén úgy él a legenda, hogy a piacon vagy a házi kútnál veszi a csecsemőt az édesapja.
A belgák szerint a gyermeket hajó hozza a vásárra, hogy ott leljenek gondoskodó szülőkre.
Hegyvidékeken, például az Alpok környékén, nem ritka az a szóbeszéd sem, hogy valahányszor a sziklába csap a villám és egy-egy kődarab a hegyi patakba hull,  abból formálódik a gyerek.

Német területen a legváltozatosabb, szinte tájról tájra változó a felfogás: a gólya mellett szinte megszámlálhatatlan fajtájú más állat, például a varjú, a kánya, a hattyú, a nyúl, a csizmás kandúr, a szamár és a katicabogár egyaránt ismert a maga „gyermekhozó” funkciójában.

Ha azt gondolnád, hogy a kisbabát csak ember vagy állat hozhatja – nos, nagyon tévedsz.

Az emberek és az állatok mellett jelentős szerepet játszik az efféle történetekben a növényvilág is.

Angliában, Belgiumban, Franciaországban és Olaszországban arról hallhatunk, hogy a gyerekek a káposztafejekben nőnek. (A gólya hozza mesét itt még hírből sem ismerik.)
Más országokban fűzfán, alma-, körte-, szilva- vagy diófán teremnek, vagy éppen az erdő valamely nagyon öreg fájának odvából szedik ki a gyerekeket, ahogy ezt a törpés mesékből is jól ismerhetjük.

Nem szabad megfeledkeznünk az embert létrehozó lények és erők sorában a mi öreg Földünkről sem.
A maga hegyeivel, vizeivel és mindenféle egyéb természeti képződményeivel részese a legendának.
Patakmedrekből torzóként kiálló furcsa sziklákon, égbetörő hegyek omladékain, barlangok rejtekén, kosárban vagy hordóban található gyermekekről gyakran mesélnek egyes nyugati tájakon.
Dániában pedig a tenger sós vízéből eredeztetik a csecsemőket.

Európa-szerte sűrűn előfordult az a gondolat, hogy a mocsarak, langók, tavak, patakok habjain úszkálnak a csecsemők. Ösi hitvilág, babona és népszokások keverednek itt egymással.
Archaikus vonatkozásai nyilvánvalóak (lásd például kelta , germán és skandináv mondavilág).

Ha összefoglalóan tekintünk erre a tarka képre, nem nehéz megállapítanunk, hogy az ember eredetéről szóló mesék sorában az embernek a vízből való keletkezése az uralkodó motívum, lett légyen az édesvíz vagy sós, pocsolya vagy tenger.

A gólya hozza a gyereket motívum eredetének két megközelítése is van:

Az egyik megközelítés szerint a gólyaügy hátterében is ugyanez a képzeletkör rejlik.
A vizek, berkek lakója nyilván úgy halássza ki a csecsemőket életadó elemükből, a mocsarak, tavak, lápos rétek vizéből.

Ismert legenda szerint ugyanis, a még meg nem született gyermekek lelke is ilyen vizes élőhelyek fölött lebeg.

A másik megközelítésről így ír egy több mint 10 évvel ezelőtti cikkében Bíró Zsuzsa a National Geographic hasábjain:

A fehér gólya (Ciconia ciconia) és a gyermekszületés sok nép kultúrájában összefonódott egymással. Még olyan országokban is, ahol egyébként ritka a hosszú csőrű vándormadár.
Az, hogy pontosan mikor és hol keletkezett a gólyamese, nem tökéletesen ismert, hátteréről azonban vannak ismereteink.

A gólya költöző madár, ősszel elhagyja Európát, és Afrikában telel.
Március végén-április elején tér vissza, ezért más vándormadarakkal együtt a tavasz hírnökének is tekintik.
Hazatérése nagyjából kilenc hónappal a nyári napforduló (június 21.) utánra esik, ez a pogány ünnep a termékenységet, házasságot élteti, sok gyermek fogant ez idő tájt.
A gólya érkezése tehát sokszor egybeesett a kisbaba érkezésével, és a fejekben összekapcsolódott a két esemény.

A tudományos megközelítés hajlik arra, hogy amit ma tréfálkozva mondogatnak egyes felnőttek, abban az emberiség ősi felfogását, egykor komolyan vett hiedelmvilágát lássa.
Ami ma mese, az valamikor régen az emberek szilárd meggyőződése volt.
A társadalmi fejlődés és kultúra kezdetleges fokán álló népcsoportoknál e természeti elemekhez, állatokhoz és növényekhez kapcsolódó hiedelem még napjainkban is egyértelműen kimutatható.

(Ez a mű a CC-BY-SA-4.0 licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és erre a cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)