Gmail változások érkeznek

Nagyon hasznos Gmail változások tűnnek fel nemsokára a levelező rendszer funkciói illetve formázási lehetőségei között.

Rövidesen a hazai felhasználók is találkozhatnak vele a levelezési felületükön.

A Google pár napja közzétett tájékoztatása szerint három új funkciót vezettek illetve vezetnek be a népszerű levelező rendszerben.

Ahogy ezt a korábbi években indított új lehetőségeknél már többször is tapasztalhattuk, először az előfizetős G Suite felületén tűntek fel január 22-től a bejelentett változtatások.

 

gmail változások

Szerkesztett képünkön jól látszanak az új funkciók elérésének helyei a Gmail felületén /képforrás:googleblog.com

 

A most bejelentett  Gmail változások, újítások egyszerűbbé teszik a szerkesztést, a mentést illetve végre közvetlen lehetőség lesz a véletlenül kitörölt szövegrészek visszahelyezésére is.

Bár ez utóbbira eddig is volt lehetőség a megfelelő billentyű kombináció lenyomásával, de az alap felhasználói tudással rendelkezők körében ez nem nagyon volt ismert.

Ismerkedjünk meg tehát az új funkciókkal.

 

Gmail változások felsorolása

 

1. Visszavonás/Ismétlés (Undo/Redo)

A megnyíló Gmail levélíró felületén, az alul megjelenő formázási lehetőségek sor bal szélénfog feltűnni a máshonnan már jól ismert két íves nyíl.
Az egyik visszafelé a másik előre mutat.
Értelemszerűen jelzik az utolsó művelet visszavonását illetve ismétlését.

Szokásos módon kattintásra aktivizálódik.

 

2. Áthúzott betűk (Strikethrought)

Ezt a funkciót a levelet átszerkesztők illetve – állítólag – a főnökök imádják.
A Google az új Gmail funkciók bejelentéséhez fűzött megjegyzései között külön kiemeli, hogy ezzel egy régóta áhított felhasználói igényt elégítenek ki.

Az Áthúzott betűk lehetőség aktiválását a formázási lehetőségek sor jobb szélén megjelenő új ikonra kattintva tudjuk majd megtenni.
Az így formázott szöveg pedig ilyen lesz.

 

3. Mentés (Download message)

Az új mentési(letöltési) funkció úgynevezett .EML formátumban menti el az üzeneteket.
Ennek a laikusok számára kínaiul hangzó  formátumnak többféle igen gyakorlatias előnye is van.
Először is mindegyik email kliens felismeri, így a levél mellékleteivel együtt lehet az üzenet tartalmát megtekinteni, az adott klienseken belül.

További előnye ennek az új funkciónak, hogy az így elmentett korábbi emailek bármelyikét mellékletként csatolhatjuk egy később létrehozott emailhez.

Az új funkció eléréséhez a levelező ablak jobb felső sarkában található, három ponttal jelzett ‘További‘ lehetőségek menüt kell megnyitni és az abban lévő ‘Üzenet letöltése‘ lehetőségre kattintani.

 

Ahogy bevezetőnkben említettük, először az előfizetős szolgáltatásoknál vezette be ezeket az új lehetőségeket a Google.
A G Suite rendszerekben január végétől már találkozhatnak vele a felhasználók.

Rövid időn belül pedig az összes Gmail levelező rendszer felhasználói felületén megjelennek majd a képünkön is kiemelten, piros nyilakkal jelzett új ikonok, hogy minden felhasználó használhassa az itt bemutatott új szolgáltatásokat.

 

Számos további hasznos de kevéssé ismert Google funkcióval ismerkedhetsz meg írásaink között.
Például a keresési furfangokkal, de állathangokkal, színválasztóval vagy a napkeltékkel is találkozhatsz.

Csak írd be a honlapunk fejlécében található keresőbe, hogy „Google” és válogathatsz a megjelent cikkeink között.


(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunkon cookie-kat használunk. További információ

A legtöbb honlaphoz hasonlóan a mi weboldalunk is használ sütiket, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk nyújtani Önnek. Beleegyezésnek tekintjük, amennyiben a honlap megtekintéséhez használt szoftverének (böngésző) beállításai elfogadják a használt sütiket, és Ön folyamatosan látogatja a honlapunkat, vagy ráklikkelt az "Elfogadom" gombra.

Bezárás