Farsang – eredete, szokások, hagyományok

Farsang. Jelmezes forgatag és jókedv. A farsangi ünnepléseket és mulatozásokat sokan kedvelik.
Vannak akik szívesen és aktívan részt is vesznek benne, míg mások inkább csak lelkes szemlélőként járulnak hozzá az ünnep sikeréhez.

Ha azonban megkérdeznénk az ünneplőket, hogy ismerik-e a farsang eredetét, többnyire csak egy fejrázás lenne a válasz.
Ebben az írásunkban megosztjuk olvasóinkkal a farsanggal kapcsolatos fontosabb ismereteket.
A farsangi szokások és események kapcsán nem csak száraz tényeket adunk közre, hanem számos érdekességet is.
Például, hogy mi a kapcsolat a busójárás és a riói karnevál között, vagy mi köze van a torkos csütörtöknek a farsanghoz.

A farsang időpontja és dátumai

A farsang hossza és naptári zárónapja minden évben más és más. Ezért is soroljuk a mozgó dátumú ünnepek csoportjába.
Ennek az az oka, hogy bár a farsang világi ünnep és ősi hagyományai az pogány ókorba nyúlnak, mégis keresztény egyházi ünnepekkel van szoros összefüggésben.

Két egyházi ünnep közé ékelődik és azokhoz szorosan kötődik.
Nevezetesen a vízkereszt és a húsvéti nagyböjt közé. Ennek megfelelően a kezdete mindig ugyanakkor, vízkeresztkor, január 6-án van.
Ezzel szemben a zárónapja annak függvényében alakul, hogy a húsvéti nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda éppen milyen napra esik.
Legkorábbi lehetséges zárónapja február 4-e, a legkésőbbi pedig március 10-e.

A pontos nap meghatározása az adott évi húsvét dátumából, visszafelé számítva történik, a húsvét előtti 40. nap.
2023-ban a farsang lezárását jelző hamvazószerda például február22-re esik, de az előző évben március 2. volt.
A húsvéti ünnepkör részletes leírását is elolvashatják nálunk.

(A farsangi ünnepek végének megállapításához két egymást követő napot is szoktak emlegetni. Húshagyó keddet és hamvazó szerdát. Ebben a polémiában mi nem tudunk igazságot tenni, de az írásban mi az utóbbi változatot használjuk.)

A farsang nevének eredete és jelentése

A farsang név német nyelvterülethez köthető, osztrák-bajor eredetű szó, amelynek első írásos megjelenését többféle dátumhoz is kapcsolják.
A Magyar Néprajzi Lexikon – pontos hivatkozás megnevezése nélkül – 1283-at adja meg első megjelenésként, de van olyan szakmai oldal, amely ezt jóval későbbre, a 14. század közepére teszi.
Mivel a szó mai alakja nem kevés vargabetű során alakult ki, elképzelhető, hogy mindkét forrásnak igaza van.

Nyelvészeti magyarázatokkal olvasóinkat nem fárasztva, lényeg az, hogy a farsang végső szógyökere a ‘Fastenschank’, azaz ‘böjti kocsma’ szó, amely többszörös szókapcsolat és átalakulás után nyerte el mai ‘farsang’ formáját.
Ez pedig nyilvánvaló utalás a húshagyó keddre, mert a húsvéti böjti időszak előtt ez volt az utolsó nap, amikor még alkoholos italt lehetett fogyasztani.
Ez az esemény szolgál nem csak a magyar, de több környező ország nyelvében is a farsangot jelölő kifejezés alapjául.

Érdemes megemlíteni, hogy a latin országokban ugyanerre az időszakra a ‘carneval’ (karnevál) szót használják.
Érdekessége a dolognak, hogy a farsangtól teljesen eltérő hangzású carneval szó kialakulásának érdemi gyökerei, pont ugyanoda vezetnek, ahová a farsang szó gyökerei is.
Nevezetesen a húshagyó keddhez. A carneval (karnevál) szó olasz eredetű őse, a ‘carnelevare’ ugyanis annyit tesz: ‘húst eltávolít’.

Akit mélyebben érdekelnek a kifejezések nyelvészeti gyökerei, azoknak tanulmányozásra ajánljuk a magyar nyelv történeti-etimológiai szótárát.

Farsang eredete

Ezt a kérdést érdemes két részre bontva vizsgálni, mert egyfelől létezik egy közvetett, ókorba nyúló archaikus szál és létezik egy közvetlen, néhány száz éves eredet, amely a késő-középkorba vezet.

A Föld különböző országaiban zajló farsangi ünneplések mindegyikének van egy közös eredője a múltban. Megjelenési formájukban ezek a tél végi maszkos, álarcos, jelmezes ünnepi vigasságok és események.
Ebben érhető leginkább tetten az az ókori vonulat, amely a világ számos népénél hasonló gyökerekből fakad.

A tél vége és tavasz kezdete, a termékenység és bőség időszakának kezdete az ókori népek mindegyikénél jeles ünnep volt, amit képletes díszítéssel, különféle maszkokba és jelmezekbe bújva ünnepeltek.

Az ősi kelta kultúra ‘imbolc‘ ünnepe, az ősi germán Freia(Freyja) istennő köszöntése, vagy a Mezopotámiából a hellenisztikus kultúrkörbe asszimilálódó ‘saturnália‘ ünnepek, a görög ‘dionüszoszi‘ és római ‘lupercalia‘ ünnepek, mind-mind ennek az ékes bizonyítékai.
Ezeket az archaikus  ünnepeket tekinthetjük minden farsangok legrégebbi ősének.

A kereszténység elterjedésével azonban Európában az ilyen típusú ünnepek gyakorlatilag eltűntek a mindennapokból és csak a középkor végétől, a reneszánsz kibontakozásától kezdtek ismét megjelenni.
Az eltűnése azzal magyarázható, hogy az álarcos-jelmezes mulatságok minden esetben össznépi dorbézolással, evéssel-ivással párosultak. Főleg ez utóbbi következtében igen gyakoriak voltak a randalírozások és erőszakos cselekmények.
Az erőszakot, iszákosságot, torkosságot és bujaságot pedig az akkor már igen erős egyház nem nézte jó szemmel, sőt néha egyenesen az ördögtől valónak titulálta.
Ezért aztán minden eszközzel megpróbálta visszaszorítani, de a jelentős sikerek ellenére sem sikerült teljesen felszámolnia.

Talán a sikertelenség, talán a belátás következtében az egyház a középkor végétől taktikát váltott és az ősi „farsangi” ünnepeket fokozatosan keresztény tartalommal kezdte megtölteni.
A látvány a régi maradt,de a mögöttes ideológia átalakult.

Az ókori Róma saturnália örökségét életben tartó déli városállamok azonban kivételek voltak.
(Velencében már a 11.században születtek a helyi karnevállal kapcsolatban írásos feljegyzések.)
Az ősi indíttatású népszokások ezen a vidéken folyamatosan jelen voltak és az ezredfordulót követően szinte észrevétlen átmenettel alakultak át pogány ünnepből keresztény karnevállá.

Az átmenetben természetesen igen nagy szerepe volt a keresztény egyháznak.
Ehhez jó alap volt II.Orbán pápa 1091-ben született rendelete, amely az őskeresztény eredetű hamvazkodást – hamvazó szerdát – hivatalos egyházi ünnepnappá nyilvánította.
Ezzel az aktussal az ősi termékenységi ünnepek beszorultak a karácsonyi ünnepkör vége és az említett rendelettel kiterjesztett húsvéti ünnepkör kezdete közé.
Így már közvetlen időbeli kapcsolat, érintkezési pont jött létre a keresztény és pogány ünnepek között.

A fenti események hatására, az immár keresztény tartalommal megtölthető télbúcsúztató már az egyház számára is vállalható volt és a siker az elmúlt évszázadok alatt világméretű lett.

A farsangok és karneválok középkortól megjelenő új szokásai mára minden kontinensen elterjedtek.
A hagyományok megőrzése és a mai kor normáinak megfelelő bemutatása az eredeti „örömködésen”
már jócskán túlnyúlik. Egész iparág épült rá, amely komoly pénzügyi bevételt generáló turisztikai látványosságot nyújt világszerte a sok millió érdeklődőnek.

Farsangi szokások és hagyományok

A magyar farsangi szokások jellemzően néphagyományokra épülnek, mégpedig elsősorban német eredetű néphagyományokra.
Legrégebbi képviselői a farsangi köszöntők valamint a maszkos-jelmezes felvonulások, az úgynevezett maszkos alakoskodások.
Ahogy arról az előzőekben már írtunk a farsang szó germán eredetű, így nem meglepő, hogy a szokások túlnyomó része is onnan ered.

Az ebből a kultúrkörből származó farsangoló szokások elsősorban a nép, a városi polgárság és vidéki parasztság körében nyertek termékeny befogadókra.
Az arisztokrácia körében inkább a népi csoport által úri huncutságnak tartott, itáliai eredetű karneválozás fényűző szokásai terjedtek el.
Ennek a kettősségnek a hatása a mai napig tetten érhető. Elég, ha a jól ismert operabált és mondjuk a busójárást vetjük össze.

Jelmezes felvonulások, maszkos alakoskodások

Álarcos bálok és mulatságok

Legkorábbi említése már Mátyás király idejében is feltűnik. Elsősorban az itáliai-francia reneszánsz mintát követő álarcos mulatságok formájában.
Az álarcos bálok alapvetően az arisztokrácia illetve a nagypolgárság ünneplési formái maradtak. Ez a fényűző környezetben tartott ünneplés rövid időn belül a legnépszerűbb, legrangosabb és legfontosabb társadalmi események sorába emelkedett.
Mai tipikus képviselői között található például a bécsi és pesti operabál, vagy az Anna-bál.

Természetesen a báli szezonnak nevezett időszaknak számos népi bálozási vonatkozása is van.
Kialakultak a különböző szakmák és népcsoportok báljai, mint például a céhes bálok, ahol egy-egy szakma képviselői ünnepeltek közösen.

Ekkor indultak hódító útjukra a terület alapján szerveződő bálok, amelynek tipikus képviselői a batyus bálok.
A batyus bálnak az volt a sajátossága, hogy a résztvevők maguk vitték a mulatozáshoz szükséges ételeket és italokat.
Az ünneplők néha nemenként vagy korcsoportonként különültek el. Ilyen esemény volt például az asszonyfarsang.
Népi körből, tehát a farsangi vonalból származó legkorábbi adataink az 1500-as évekből származnak az egyik legnépszerűbb alakoskodó játékról, a Cibere vajda és Konc király párviadaláról.

Ezeket az időket tartják egyébként a magyar népi színjátszás kezdetének, hőskorának.
(A különféle jelmezes játékok feldolgozásából alakultak ki az első állandó népi színdarabok, műsorok.)

Cibere vajda és Konc király harca, az egész európai kontinensen ismert és elterjedt dramatikus játék.
Cibere vajda neve a böjti ételeket jelképezi, Koncz király pedig a húsokat, húsos ételeket.
A hagyomány szerint vízkereszt napján és húshagyó kedden küzdenek meg egymással.
Az első esetben a hedonizmust jelképező Koncz király, a másodikban pedig a böjtölést jelző Cibere vajda nyeri a párviadalt.
A farsangi szokások keretében maszkos emberekkel és szalmabábokkal is eljátszották a tréfás összecsapást

.

Felvonulások

A farsangi ünnepkör leglátványosabb elemei a jelmezes felvonulások. A világ sok országában zajló vidám felvonulások közös jellemzője, hogy az utolsó farsangi hétvégére esnek, illetve a hosszabb ideig tartóknak ekkor van a csúcspontjuk.

Hazánkban a legismertebb farsanghoz kötődő maszkos felvonulás a mohácsi busójárás.
Nemzetközi vizekre evezve pedig két jól ismert rendezvényt érdemes kiemelni, a riói karnevált és a
velencei karnevált.

Busójárás

A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.
A mohácsi sokácok jól ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg, akár csak a húsvétét.
Régen farsangvasárnap reggelétől húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. Az idegenforgalom érdekeltségeinek megjelenése óta ez az időtartam meghosszabbodott. Mostanában már 3 nappal korábban, csütörtöktől elkezdődnek a rendezvények.

Szükség is van erre a néhány plusz napra, hiszen ilyenkor a kisvárosba közel kétszer annyi vendég érkezik, mint amennyi a helyi lakosok száma. A látványról akár több mint ezer télűző, maskarás felvonuló gondoskodik a bámészkodó turisták nagy örömére.

Maga a felvonulás farsangvasárnap zajlik és a főtéren gyújtott óriási máglya körültáncolásával zárul.
Kedden folytatódik a hagyomány, amikor is az újabb főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a téltől, s köszöntik a tavasz eljövetelét.
A farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öltöznek maskarába.

Mohácson a hagyomány eredetét a török-űzés legendájával is szokták magyarázni.
A monda úgy szól, hogy a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkeltek a Dunán és elzavarták a törököket Mohácsról .

A történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy ezt a történetet nem támasztják alá a rendelkezésünkre álló adatok, sőt…
A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, a sokácság betelepítése viszont csak jó tíz évvel ezután kezdődött meg.
Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, amely  Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját.

Ez is az oka, hogy az 1700-as évek vége előtt nincs nyoma a busójárás néphagyományának.
A mohácsi busójárás 2009-óta szerepel az UNESCO Emberiség Szellemi Kulturális Örökség reprezentatív listáján

Riói karnevál

A riói karnevál péntektől húshagyó keddig tartó, 5 napos ünnepségsorozat, amit jelenlegi formájában 1928-óta rendeznek meg. Kialakulásának előzménye a portugál bevándorlókhoz köthető, akik már kétszáz évvel korábban is tartottak maszkos felvonulást Brazíliában.
Az ünnepség csúcspontja a szambaiskolák jelmezes felvonulása, amelyet minden évben emberek milliói követnek figyelemmel a helyszínen és a tévék képernyői előtt.

Velencei karnevál

A világ legrégebbi közvetlen hagyományokkal rendelkező farsangi felvonulása. Feltételezhető, hogy közvetlen kapcsolatban van az ókori hasonló ünnepekkel.
Két hetes ünnepségsorozat, amely hamvazószerda előtti napon zárul. A jelmezes kavalkádban itt is megjelenik az alakoskodó játék, ahogy a tűz is.

Az utolsó napon búcsúznak el a Karnevál Hercegétől, akit máglyára vetnek és a szalmabábú jelképében az
önmagukban rejlő rossztól is búcsút vesznek. Jelképesen tűzre vetik a rosszat, és ezzel mindenki megszabadul a bűntől.
Ezzel a jelképes pillanattal a természet végre kilép a télből és visszatér a tavaszba, az élethez.

Farsangi köszöntők

A farsangi köszöntők is a legrégebbi farsangi szokások közé tartoznak. Jellemzően adománygyűjtéssel párosuló népszokások voltak, amelyek művelői elsősorban férfiak esetleg gyerekek voltak. Két legjellemzőbb formája a bakkuszjárás és a farsangi dőre.

Dőre

Csallóközi eredetű népszokás. A jelmezes adománygyűjtő neve a dőre.
Férfiak egy csoportja különböző jelmezbe öltözik, például női ruhába, katonának, koldusnak vőlegénynek.
Házról házra jártak köszönteni egy-két cigány muzsikus kíséretével.
A házakban nagy felfordulást csinálnak. Felborítják az asztalt, kormos lével „bemeszelik” a falat stb., majd néma játékukkal és táncukkal szórakoztatják a háziakat és a kíváncsiskodókat. Táncukért a gazdasszonytól lisztet, szalonnát vagy tojást kapnak.
Az ételt kosárba rakják és este a kocsmában közös mulatság közben elfogyasztják.

Bakkuszjárás

A bakkuszjárás felvidéki eredetű adománygyűjtő köszöntés, felvonulás.
Húshagyó kedden a férfiak szamárbőrbe bújtak vagy női ruhába öltözködtek és kezükben nyársat tartva táncolták végig a falut.
Megtréfálták az utcán állókat, a bámészkodó lányokat megcsipdesték, bekormozták.
Fő céljuk a mulattatás.
A begyűjtött ajándékokat – ami ennivalóból állt- a kocsmában közösen fogyasztották el.

A farsanghoz további számos népszokás párosul, amelyek felsorolása és jegyzetszerű leírása is igen nagy terjedelmű lenne, ezért meghaladják ennek az írásnak a kereteit. Felsorolásszerűen azért megemlítünk néhányat, hogy a részletek iránt is érdeklődő olvasóinknak kiindulási pontot találjanak további
kutatásaikhoz. Íme:
Téltemetés, halottas játék, rabvágás, betyárjáték, lakodalmas játék, asszonyfarsang, dúsgazdagolás, kakasütés, talajvasárnap, boricatánc, termékenységvarázslás, álbíróság, sardózás, gúnárnyakalás…

Torkos csütörtök

Maga a torkos csütörtök elnevezés és a már böjti időszakba csúszó „nagy zabálás” a Magyar Turisztikai Ügynökség 2005-ben kezdeményezett kvázi reklámfogása, amelynek célja az egykoron valóban létezett néphagyománynak a modern kori felélesztése.
A magyar néphagyományban számos más névváltozata is él ennek a napnak: zabáló, tobzódó, kövér, húsos vagy zsíros csütörtök.
A vélemények abban a tekintetben viszont már megoszlanak, hogy eredetileg a böjti időszak kezdetét jelentő, hamvazószerda előtti, vagy utáni csütörtökről lehetett-e szó.

A régi magyar népszokás szerint is a hamvazószerda előtti napon, azaz húshagyó kedden kellett elfogyasztani az utolsó húsételeket és ezt követően a háziasszonyok a főzőedényeket a szokásosnál is alaposabban mosták el, nehogy hús- vagy zsírmaradványok kerüljenek a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt ételeibe.
A jelentős katolikus hagyományokkal bíró országok egyházi ünnepnaptárában is a mai napig a hamvazószerda előtti csütörtököt tartják számon torkos csütörtök néven.
Ezekből az következne, hogy eredetileg mindenhol a hamvazószerdát megelőző csütörtökön lehetett.

Kissé összekuszálja a képet a megbízható forrásnak tekinthető Magyar Néprajzi Lexikon állítása, miszerint
„A hamvazószerdát követő napon az egynapos böjt után a böjtöt felfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak zabáló-, torkos- vagy tobzódócsütörtök a neve.”

Azt, hogy végül ennek hatására alakultak-e így a dolgok Magyarországon, nem tudjuk, de tény, hogy a 2005-ös akcióval ismét hadrendbe álló torkos csütörtök a böjti időszakra csúszott át.
2017-ben a Magyar Turisztikai Ügynökség bejelentette, hogy nem gesztorálja a továbbiakban ezt az eseményt.
Az idő – no meg persze a vendéglősök hada – fogja eldönteni, hogy az évtizednyi népszerűsítést követően meddig fogunk még találkozni a torkos csütörtökkel a farsangi évad záróakkordjaként.

---

(Ez a mű a CC-BY 4.0 nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)