A gömbölyű, a szögletes, a töltött, a fehér, a…csoki.

Mint tudjuk, a csoki alapanyaga a kakaóbab.

A Mayáknál a kakaóbabot nem csak étkezésre, de fizetőeszközként is használták. Mivel termesztését korlátozták, így értéke nem csökkent le.
Ezt akár az első biomonetáris politikának is nevezhetnénk némi képzavarral élve.

A babszemek meglepően komoly értéket képviseltek ebben a korban, hiszen értékesebbek voltak a velük megegyező súlyú arany pornál.
10 babszemért például egy nyulat vagy prostituáltat, 100 babszemért pedig akár egy rabszolgát is lehetett vásárolni.

A fehér csoki a szó klasszikus értelmében nem is „igazi” csoki, mert nem tartalmaz sem kakaó szárazanyagot, sem kakaóbab-lét, helyettük csak kakaóvajat adnak hozzá.
Csak a szabályozási előírások miatt nevezhető fehér csokinak. az az édesség, amelyben max.55% cukor van és mellette tartalmaz  20% kakaóvajat, 14% teljes tejport valamint3,5% tejzsírt.

Ettől függetlenül a csokikedvelők ezt a fajta „albínó” változatot is igen nagy előszeretettel fogyasztják.

csoki, táblás csoki

wikipedia: Csoki

 

Táblás csokit – a mai értelmében – először 1850-ben készítettek.

Egy angol úr, név szerint Joseph Fry, a kakaó és cukorpor keverékéhez, víz helyett, kakaóvajat adott, és ezzel alapvetően megváltoztatta a világot.

Fricskát kapott a darwini evolúció.
A húsevők és növényevők mellett megjelentek a csokievők.

A Nemzetközi Kakaó Szervezet adatai szerint Európában eszik a legtöbb csokit. Itt fogyasztják el a világ csoki termelésének több mint a felét.
Egy átlag német, angol vagy svájci felnőtt nem kevesebb, mint évi 11 kg-ot eszik ebből az édességből.

A csoki nagy mennyiségben tartalmaz egy erősen stimuláló hatású anyagot , az úgynevezett Theobromint.
Ezért kívánjuk annyira, ha fáradtak vagyunk. Emellett tartalmaz még némi koffeint is.

Itt is igaz a mondás, ami kis mértékben orvosság, az nagy mennyiségben méreg. Soha ne egyél egyszerre 10 kiló csokit 🙂 mert az akár halállal is végződhet. ( Gombóc Artúr persze kivétel.)

Az étcsoki rengeteg antioxidánst tartalmaz, ezért roppant egészséges.
Az étcsoki napi rendszerességgel történő fogyasztása segít megelőzni az ér-és keringési betegségeket, és mintegy 30%-al csökkenti a szívmegbetegedések kockázatát – mondják a kutatók.

Tudtad, hogy az étcsoki, tejcsoki és fehér csoki mellett nemrég megjelent egy negyedik csoki változat is?
Az új rózsaszín csokiról ide kattintva olvashatsz bővebben.

A csokival kapcsolatban kialakult társadalmi sztereotípiákról a kék részre kattintva olvashatsz bővebben.

Ha érdekel, itt megnézheted a csoki-fogyasztási világtérképet, a 20 legtöbb csokit fogyasztó ország adataival.

-Megosztást és lájkokat köszönettel fogadunk.  🙂

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük