Paprikás krumpli egyszerűen, gyorsan

A paprikás krumpli egyszerűen és gyorsan elkészíthető étel, amit az emberek döntő többsége szívesen is fogyaszt.
Az egyik legnépszerűbb hazai ételünk.

Joggal nevezhetnénk akár tradicionális magyar ételnek is, mert a századokkal korábbi paraszti világ praktikus, egyszerű,
gyors és laktató ételeinek sorából került a mai asztalokra.

Kezdő, illetve gyakorlatlan háziasszonyok részére írt korábbi receptjeinkhez hasonlóan ezt a leírást is úgy állítottuk össze, hogy a teljesen laikusok is gond nélkül elkészíthessék ezt az ételt.

Gyakorlatilag a “paprikás” tagot viselő ételek mindegyike közös töröl fakad és szoros összefüggésben áll a pirospaprika megőrlésének/porításának magyar vonatkozású kuriózumával.
Magyar kuriózum ez az őrölt paprika, mert ilyen formában önálló fűszerként a világon sehol nem használják.

paprikás krumpli egyszerűen

A paprikás krumpli egyszerűen elkészíthető, finom és laktató étel

Ebből következik, hogy a paprikások, pörköltek és gulyások bármelyik változatát is simán beemelhetnék a hungaricumok sorába.

Bocsánat, kedves háziasszony, hogy miközben Te egy gyors paprikás krumpli receptet kerestél, ilyen gasztrotörténeti eszmefuttatással feltartalak.
Ezért aztán gyorsan rá is térek a receptre és majd csak utána folytatom a “mesélést”. 🙂

 

Egyszerű paprikás krumpli hozzávalói:

  • krumpli 1 kg
  • víz 1 liter
  • vöröshagyma 2 közepes fej
  • virsli vagy krinolin vagy lecsókolbász 20-35 dkg
  • az előző tétel helyettesíthető 10-15 dkg száraz füstölt kolbásszal
  • olaj vagy zsír 3 evőkanálnyi
  • pirospaprika 2 lapos teáskanálnyi
  • só 1 kávéskanálnyival kezdünk, majd ízlés szerint pótoljuk – kóstolgatni kell
  • (érési idejében még 1 db közepes paradicsom és 1 db zöldpaprika is javasolt hozzá)

Paprikás krumpli elkészítése egyszerűen :

A leírás a tényleges munkafázisok szerint van sorrendbe szedve, ezért elég mindig csak egyetlen pontra figyelni és elvégezni!

  1. A krumplit megmossuk, meghámozzuk, kockára vágjuk és egy edénybe(tálba) tesszük, amibe annyi hideg vizet öntünk, hogy a krumplit elfedje.
  2. Abba a lábosba, amiben főzni fogjuk a paprikás krumplit beleöntjük a 3 evőkanál olajat.
  3. A vöröshagymát apróra vágjuk és beletesszük az olajba, fakanállal átforgatjuk, majd bekapcsoljuk alatta a gázt kis lángon.
  4. A krumpliról leöntjük a vizet.
  5. Kikészítjük a pirospaprikát és az adagoló teáskanalat.
  6. A hagymát gyakran kevergetve addig pirítjuk a zsiradékban, amíg az üvegessé nem válik. Kis lángnál ez az állapot kb. 3-4 perc után következik be.
    (Ez azt jelenti, hogy valóban üvegszerűen átlátszóvá válik a hagyma és néhány darab ilyenkor már meg is barnul.)
  7. Az üvegessé vált hagymára rászórjuk a két teáskanálnyi pirospaprikát, fakanállal rögtön jól elkeverjük, majd azonnal ráöntjük a kockára vágott krumplit és jól átforgatjuk az egészet.
  8. Ráöntjük az 1 liternyi hideg vizet
  9. Beletesszük az 1 kávéskanálnyi sót.
  10. Nagyobb lángon felforraljuk, majd visszavesszük kicsire a gázt. Fedőt teszünk a lábosra úgy, hogy egy résnyire nyitva maradjon.
    Ekkor érdemes az órára nézni, mert 20-25 perc múlva lesz kész az étel.
  11. Beledobjuk a friss paradicsomot és a zöldpaprikát, egyben.
  12. Felvágjuk karikára a virslit (krinolint, lecsókolbászt, száraz kolbászt).
    A száraz kolbászt azonnal hozzáadhatjuk a krumplihoz.
    A felkarikázott virslit vagy krinolint vagy lecsókolbászt 10 perc elteltével belekeverve adjuk a krumplihoz.
  13. További 5 perc múlva megkóstoljuk és beállítjuk az étel sósságát ízlés szerint.
    A krumpli fajtájától függően további 5-10 perc főzés után kész is a finom paprikás krumpli.

 

Három technikai jellegű információ:

Először is szeretném tudomásodra hozni, hogy akár késhegyig menő vita tárgya is lehet az a dilemma, milyen nagyságúra vagy formájúra kell a krumplit darabolni.
Van aki az apróra, van aki a nagyra, van aki a kocka formájúra és van aki a hosszúkás formára esküszik.
Valójában azonban teljesen mindegy, egyszerűen ahány ház annyi szokás.

Másodszor, a fenti recept egy egyszerű és gyorsan elkészíthető alap-változat, amit kismillióféle képen lehet módosítani.
A zsiradék például előállítható kockázott füstölt szalonna zsírra sütésével, akár a száraz kolbász egyidejű kisütésével, sőt van aki bezöldségeli vagy valamilyen tésztafélével(csipetke, nokedli, csőtészta) dúsítja a paprikás krumplit.
Szabad a vásár, lehet kísérletezni!

Harmadsorban az étel levével, szaftjával kapcsolatos gondolatokat osztanám meg.
Általában a paprikás krumplin a főzés során közepesen sűrű állagú szaft képződik.
Van aki levesebben szereti és van aki rövid lével vagy sűrű mártás állagú szafttal.

Ízlés szerinti hígításhoz a virsli hozzáadásakor önthetünk még hozzá vizet.

Sűrítéshez két módszer közül is választhatunk.
– Az első egyszerű, csak nagyobb lángon óvatosan kevergetve, – hogy oda ne kapja az alját – forraljuk a végén addig, amíg a lé kívánt része elpárolog.
– Sűrítéshez pedig a vége előtt néhány perccel vegyünk ki néhány darab krumplit némi lével, villával törjük össze alaposan és tegyük vissza a lábosba és elkeverés után még főzzük pár percet.

 

Most pedig kedves Olvasóm, hogy a főzés utolsó fázisához értél, amikor már nincs más teendőd, minthogy megpihenj és várj a krumpli megpuhulására, megnyugvással folytatom az írás elején megkezdett “mesélést”.

 

Szóval, ott hagytam abba, hogy az őrölt pirospaprika önálló fűszerként történő használata magyar kuriózum.
Ebből következik, hogy az összes “paprikás” nevű étel is nyugodtan tekinthető annak.

A paraszti világ konyháján fejlődött ételek mindegyikére az egyszerűség és a praktikum a jellemző.
Így azok a paprikásnak vagy pörköltnek nevezett ételek is ilyenek, amik elmaradhatatlan részei a mindennapi magyar étkezéseknek.

(A paprikás és a pörkölt közötti különbségre most nem térnénk ki, de egy későbbi receptleírás kapcsán  majd ezt a témát is kivesézzük.)

A zsiradékon, hagymán, krumplin és fűszerezett húson vagy száraztésztán alapuló ételek már a 17.századtól kezdve részét képezték a magyar paraszti ételeknek.
Az 1800-as évek közepéig azonban az őrölt pirospaprika nem nagyon szerepelt az ott használt fűszerek között. A mezőn szedhető fűszernövények mellett inkább csak a bors.

A 19. század végétől azonban elkezdték a piros szárított paprikát porítani, megőrölni és innentől kezdve virális módon hatolt be a magyar konyha számos területére.
Mivel az őrölt pirospaprika ízét zsíroldékony alkotói hordozzák, ezért elsősorban a valamilyen zsiradék felhasználásával készülő ételeink gyakori fűszere.

A paprikás ételek mindegyike úgy készül, hogy zsiradékon fonnyasztott vöröshagymára pirospaprikát szórnak, majd ráteszik a húst és kevés vízzel felöntve készre főzik.
A paprikás krumpli tehát ebben az értelemben kakukktojás, hiszen a kiadósságot fokozó “garnírung” lép a paprikás ételekre jellemző hús helyébe.

Sajnos a paprikás krumpli pontos fejlődéstörténetéről nincs irodalom, csak közvetett útmutatókból, párhuzamokból lehet következtetni létrejöttére.

Az egyfelől biztosnak tűnik a paprikás húsételek elkészítési technikájának pontos leképezése miatt, hogy eredendően a húsételek helyettesítésére szolgált.
Ennek egyfelől lehetett oka a hús aktuális hiánya, amit a paraszti furfang egyszerűen , netán kényszerből krumplival helyettesített.
Minden bizonnyal vallástörténeti mozgatórugói is lehettek a kvázi “hús nélküli húsétel”, a paprikás krumpli kialakulásának.
Nevezetesen az évente ismétlődő 40 napos böjti időszak.
Ez a két, külön külön  is nyomós ok létezése – hiány és vallás- még fokozhatta is a paprikás krumpli ismertségének és elterjedésének sebességét.

Annak sajnos nem sikerült a nyomára bukkannunk, hogy melyik szakácskönyvben jelent meg először a paprikás krumpli receptje.
Az viszont biztos, hogy csak jóval később írták le a receptjét annál, mint ahogy az a valóságban már elterjedt fogásnak számított.
A hazai gasztronómia kultúrtörténeti etalonjának is számító műve, – Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve – például sem az 1939-es alap kiadásában, sem pedig az 1941-es “jelentősen bővített kiadás“-ban nem ír még egyetlen szót sem a paprikás krumpliról.

Az eredetileg “hús nélküli húsétel” azután a mindennapi praktikumra való hajlamát megőrizve, az eltelt évtizedek alatt ismét húsos tartalommal készülő étellé fejlődött.
A paprikás krumpli egyszerűen elkészíthető fogás maradt, de a benne lévő húsfélék elkészítési technológiája már csak az étel nevében őrzi az eredeti változatot.

Ha tetszett az írásunk akkor bizonyára kedvelni fogod egyszerű halászlé receptünk leírását is.


(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük