Lecsó egyszerűen, gyorsan

A lecsó egyszerűen és gyorsan elkészíthető kaja. Igazi nyári sláger az ételek között.
Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy az egyszerűen elkészíthető ételek szezonális császára.

A lecsó elkészítési módját tekintve gyakorlatilag nem más mint egy zöldség-paprikás, vagy zöldség pörkölt.
A hozzávalók egyik tagjának – őrölt pirospaprika – köszönhetően igazi magyar kuriózum, ami miatt akár simán megérdemelné a hungarikum jelzőt is.

Az alapváltozat elkészítése gyors és pofon egyszerű.
Ezen túlmenően viszont igazi átváltozó művész.

Nem nagyon van más olyan ételünk, ami ennyiféle ízkarakter változatban lenne elkészíthető.
Ezekre a „mutáns” lecsó változatokra és a lecsó eredetére írásunk végén még bővebben is kitérünk.

Most azonban lássuk a lecsó tradicionálisan egyszerű változatát, ami alap esetben csupán ötféle összetevőt tartalmaz.
Valamilyen zsiradékot, hagymát, zöldpaprikát, paradicsomot és őrölt pirospaprikát. (A sót nem véletlenül hagytam ki, hanem azért, mert ha kellően friss – értsd frissen szedet – zöldség alapanyagot használunk, akkor só nélkül is tökéletes lesz az íz-orgia. De azért a leírásban szerepelni fog.)

No, de akkor lássuk a receptet négy, átlagos kaja- kapacitású személy részére.
Az elkészítési leírásnál – szokásunkhoz híven – a kezdő háziasszonyok számára is jól értelmezhető alapossággal fogalmaztuk meg a tennivalókat. Csak követni kell a sorba szedett tennivalókat.

Lecsó egyszerűen, hozzávalói:

• vöröshagyma, 2 átlagos vagy 1 nagy fej
• zöldpaprika, 1 kg
• paradicsom, 1/2 kg
• olaj vagy zsír, 3 evőkanálnyi
• őrölt pirospaprika, 1 púpozott teáskanál
• víz, kb negyed pohárnyi
• só, ízlés szerint

 

A lecsó egyszerűen megugorható alapváltozatának elkészítése:

1.  A tűzhelyre készítünk egy kb. 3 literes lábost és beleöntjük az olajat
2.  A paprikának eltávolítjuk a csumáját és ujjnyi széles karikákra vagy csíkokra vágjuk. Egy tálba tesszük.
   (Titkos tipp a kés nélküli villámgyors csumázáshoz: Markodba fogod a paprikát, másik kezeddel 2 ujjal erősen
   megfogod a tövénél a szárát. A szárát egy határozott mozdulattal befelé nyomod, amíg a csuma be nem szakad a paprika belseje felé, aztán már egyben kihúzhatod belőle.) 🙂
3.  A paradicsomot félbe vágjuk és kivágjuk a szár helyét jelző zöld rész.
   Ezután a fél paradicsomot négyfelé vágjuk és ezt is a paprikás tálba öntjük.
4.  A hagymát meghámozzuk és félbe, majd vékony szeletekre vágjuk.
5. Kézmosás után előkészítjük a pirospaprikát és egy teáskanalat.
6.  Egy poharat megtöltünk negyedéig vízzel. Ezt is a kezünk ügyébe tesszük.
7.  A lábos alatt begyújtjuk a gázt közepes lángra állítva és beleöntjük a hagymát.
8. Gyakori fakanalas kevergetés mellett addig pirítjuk, amíg meg nem jelennek az első barnára pirult darabok.
9. Ekkor félrehúzzuk a gázról, rászórjuk a pirospaprikát és alaposan elkeverjük az olajos paprikával.
10.  Ráöntjük a kikészített vizet és visszatesszük a gázra.
11. Ráöntjük a tálban lévő paprikát és paradicsomot, jól összekeverjük az egészet és lefedjük.
12. Pár perc múlva ismét megkeverjük, sózzuk és a fedőt félre húzva kb. 20-25 perc alatt, néha megkeverve készre főzzük.

Van aki ronggyá főzve szereti a zöldségeket és van aki roppanósan. Ez a főzési idő hosszával szabályozható.

 

 

Ízlések és pofonok, avagy felturbózott lecsó változatok

A fenti recept az alapmű, amit az alábbi gyakori változatok – koránt sem teljes lista – szerint módosíthatunk illetve bővíthetünk.

• Szalonnás lecsó: Az olaj füstölt szalonnával helyettesíthető. Ilyenkor felkockázott szalonnát pirítunk és a kisült zsírja szolgál zsiradékként.( ha a hagymával együtt pirítjuk tapasztalatot igényel!)
• Tojásos lecsó: A külön tálkában felvert tojásokat pár perccel a vége előtt a lecsó közepére öntjük és óvatosan
  belekeverjük ügyelve arra, hogy a még nyers tojás ne kerüljön a lábos aljára, mert könnyen odaéghet.
  Ha már megszilárdul alaposan is megkeverhetjük.
• Kolbászos vagy virslis lecsó: Gasztronómiai fanatizmusunk szerinti méretre vágjuk a kolbászt és a virslit.
  Leggyakrabban ez felkarikázást jelent. A száraz kolbászt – például gyulai, csabai – már a főzés elején hozzáadhatjuk. A virslit, lecsókolbászt vagy krinolint elég a vége előtt 5 perccel beletenni.
• Zöldséges lecsó: Gyakran dúsítják a lecsót további zöldségek, elsősorban cukkini vagy padlizsán hozzáadásával.
  A cukkinit és a padlizsánt is héjával együtt (finnyásabbak meghámozhatják)felkockázva vagy karikára vágva tesszük a lecsóba a paprikával egyszerre.

És még mi mindent tehetünk bele?
Hát, zöldbabot, gombát, fejtett babot, káposztát, krumplit, rizst, tarhonyát, tésztát, tejfölt…

 

Kis konyhatörténeti kalandozás a lecsó körül

 

Hogy gyorsabban teljen az idő az éhes sereg vagy éppen a lecsó elkészülésére váró konyhatündér számára, néhány mondatban elmeséljük a lecsó történetét és néhány más érdekes adalékot.

Először is szögezzük le, hogy a lecsó ebben a formában magyar kuriózum.
Sehol a világon nincs még egy hely, ahol így készítenék.
Ennek az egyediségnek pedig kizárólagos letéteményese az őrölt pirospaprika(hungarikum) önálló fűszerként történő felhasználása.
Erről az őrölt pirospaprikás vonalról korábbi paprikás krumpli receptünkben részletesebben is megemlékeztünk.

Másodsorban a lecsó tipikusan magyar gasztronómiai huncutság.
Jó példája annak, hogy a más népektől ellesett ételek a hazai hagyományokkal kiegészülve metamorfózisukon keresztül hogy válnak a nemzeti étlap oszlopos tagjává.
Mert hát külhoni ételekből „honosítottuk” a lecsót a hazai klasszikus paraszti hagyományokba gyökerező paprikás ételek(pörköltek) elkészítési technikáját felhasználva.
Talán furcsán hangzik, de az elkészítés technikájának vonatkozásában a lecsó édestestvére nem csak az összes pörkölt és paprikás félének, de a paprikás krumplinak is.

Annak ellenére, hogy a lecsó a magyar gasztronómia megkerülhetetlen oszlopos eleme, múltja nem vész el az idők homályában.
Igazából alig 100 éve része étkezéseinknek.
A legkorábbi dokumentált előfordulását a múlt század elején a századforduló környékén megjelenő írásokból ismerjük.
Igaz akkor még ez az étel omácska néven futott.

Maga a lecsó szó pedig némileg még módosult de már jól felismerhető formában – lécső – csak egy évtizeddel későbbi nyelvészeti szaklapban jelenik meg először (Magyar Nyelv,1914).
Szakácskönyvekben a múlt század 30-as éveinek vége illetve a 40-es évek eleje óta találkozhatunk a lecsóval.
A korábban már többször hivatkozott, magyar konyhatörténeti sarokkőnek tekinthető szakácskönyv
– Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve – 1939-es kiadásának első bővített változata már tartalmazza.
Az ominózus recept a szakácskönyv 82. oldalán, a „Burgonya, gomba, káposzta, rizottó, zöldnemüek” kategóriában a ma is használt lecsó megnevezéssel szerepel.
Ez már igazi lecsó egyszerűen sallangmentesen.
Az étel gyorsan terjedő népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy több jól ismert korabeli írónk (Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes,…) is említi műveiben.

No, de nézzük meg a magyar lecsó külföldi kapcsolatait is.
Közvetlen, egyenes ágú őse a lecsónak nincs.
Viszont több olyan étel is létezik, ami minden bizonnyal hozzájárult a mai formájában ismert lecsó létrejöttéhez.
Ezek pedig a mediterrán illetve a közel-keleti konyhához kapcsolhatók.
Balkáni és közel-keleti tradicionális ételek között több olyat is találunk, ami minden bizonnyal adalék volt a lecsóhoz.
Ilyenek például a szerb dzsuvecs, a közel-keleti shaksuka, a török menemen vagy a bolgár olajos sült zöldségek.
Ez utóbbinak a bolgárkertészek 1800-as évek végi, budapesti tág agglomerációs megjelenése és tevékenysége miatt különös jelentőséget tulajdonítanak a téma avatott ismerői.

Az viszont minden ilyen külföldi összefüggésnél elmondható, hogy legalább 3 tekintetben jelentősen eltérnek a mi lecsónktól.

Először is a paprika, paradicsom, hagyma triumvirátusán kívül más alapanyagokat is használnak.
Ezek részben származási hely specifikusak, mint a juh-, és kecskesajt, padlizsán, olajbogyó vagy csak simán többlet alapanyagúak mint például a darált sertés/birka hús, rizs, vagy tejföl.

Másodszor teljesen eltérő, általában bőségesebb a fűszerezésük. Fokhagymát, oregánót, borsot és további erős ízű fűszereket adnak hozzájuk.

Utoljára, de legkevésbé sem utolsó sorban pedig egyik sem használja az őrölt pirospaprikát önálló fűszerként.

Mire ezt elolvastad kedves Olvasó, valószínűleg elkészült a lecsó egyszerűen.

Ha mégis maradt még pár perc időd, akkor olvasd el a paprikás krumpliról szóló írásunkat is, amiben ehhez hasonló konyhatörténeti adalékokat is találsz.

Jó étvágyat!