Ezért “gyúr” a macskád

A macskáknak azt a szokását, hogy előszeretettel gyúrnak – dagasztanak, dögönyöznek, tapicskolnak, gyürkéznek, taposnak, topognak, körmincéznek, toppolnak – vagy nevezzük bárminek is, minden macskatartó gazda jól ismeri.
Ennek ellenére kevesen tudják, hogy tulajdonképpen miért csinálja ezt a macskájuk és egyes esetekben milyen ösztönös viselkedési forma munkál a háttérben.

Arról a jellegzetes macskaszokásról beszélünk, amikor tappancsaikkal gyúró mozdulatot végeznek.
Annak, hogy éppen
mi van a lábuk alatt nincs jelentősége.
Csinálhatják ezt a padlón, szőnyegen, párnán, a gazdi ölében, a gazdi
hátán vagy egy éppen egy kéznél lévő kutyán.
Ha esetleg nem vagy tapasztalt macskatartó és nem tudnád, hogy miről beszélünk, nézd meg az alábbi képet.

Erről beszélünk. Ilyen az, amikor a macska dagaszt. /giphy kép

Rögtön az elején eláruljuk, hogy többféle dolog is áll ennek az érdekes macska szokásnak a hátterében és többféle célt is szolgálhat.
Egyes okokra közvetlen bizonyíték is létezik, míg másokra inkább csak feltételezés illetve következtetés.

Vegyük sorba ezeket az okokat:

  1.  A kölyök korhoz kapcsolódó szopási reflex kísérő jelensége. Az, hogy a dagasztó mozgás már az anyatej szopással egy időben megjelenik tény.
    Feltételezik, hogy a felnőtt állatoknál a dagasztás ennek a kellemes állapotnak a “visszaidézését” hivatott szolgálni.
    Egy kvázi örömteli állapotba való jutás eszköze.
  2. A nőstény macskák a tüzelést megelőző időszakban igen aktívan dagasztanak ezért a kutatók úgy vélik, hogy ez egyfajta jelzés is lehet a közelben lévő macskalovagok számára, hogy közeleg a nász időszaka.
  3. A macskák talpán illatmirigyek találhatók, amelyek nem csak a jellegzetes körömélesítési, fakaparási rituálé során jelölik meg a területüket, hanem a dögönyözés alkalmával is. Birtokfoglalási hadművelet. Egyszerűen jelzik a környezetüknek, hogy” ez az enyém”.
    Igen, a gazda is, meg az ágy is, meg a szőnyeg is, meg a… 🙂
  4. Az első pontban említettel összefüggésben egyfajta relaxációs technika. A feszültség levezetésének önszuggesztiós módja. Ezt azért feltételezik, mert megfigyelték, hogy az aktív idegi munkát, figyelmet követelő tevékenységek után (vadászat, menekülés) szinte mindig dagasztanak a macskák.
  5. A házi macska vadon élő kisebb-nagyobb testű rokonainál is megfigyelhető ez a tevékenység pihenés és lefekvés előtt. A fekvőhelyet kezelik ilyen módon, puhává és komfortossá téve ezzel a szállást. Bár tudományos bizonyíték nincs, de feltételezik, hogy ez egy ősi időkből átörökölt ösztönös mozgás.
    (Ilyen a kutyaféléknél is megfigyelhető, de azok körbe-forgással rendezik a vackukat)
  6. Ez egy hatékony izometrikus gyakorlat, amely a mancsok rugalmasságának és a karmok hatékonyságának megőrzését szolgálja.
    Bár macskaféléket még nem látott senki sem kondizni, ennek ellenére az emlősök legrugalmasabb egyedeinek képviselői közé tartoznak.Izomzatuk rugalmasságát szinte kizárólag izometrikus mozgásokkal – nyújtózkodás – kondicionálják.
  7. Több olyan testtartás létezik, amely az emlősök szinte minden fajtájánál ugyanazt jelenti. Ilyen például a háton fekvés. Ha a macskád hanyatt fekszik és égnek álló mellső mancsaival bőszen dagaszt, biztos lehetsz benne, hogy megbízik benned és igen boldog. Ez a bizalom és szeretet egyik megnyilvánulási formája macskáéknál.

A dagasztás (gyúrás) tehát a macska részéről egy meglehetősen komplex kifejező eszköz.

Van funkcionális szerepe (alomkészítés, birtokjelölés), van szociális funkciója (nász jelzése, bizalmi kapcsolat kifejezése) és van mentális vonatkozása is (önszuggesztió, relaxáció).

Közös jellemzője ezeknek a dagasztásoknak, függetlenül az éppen aktuális funkciótól, hogy minél inkább vehemensebben
végzi ezt őcirmossága, annál inkább maradandóak a nyomai – már ha éppen a gazdi az alany.
A ki-be mozgatható körmei ilyenkor ugyanis csak részlegesen vannak visszahúzva a cicának.
Így aztán könnyen előfordulhat, hogy egy-egy érzelmi kitörés után az éppen imádott gazda karja, lába vagy éppen háta úgy néz ki mintha varrógéppel mentek volna végig rajta.

Ez persze a cicus kedvelő gazdák érzésein mit sem változtat.
Imádatuk macskájuk iránt töretlen marad.

További titokzatos és kevésbé ismert macskaszokásokról is olvashatsz a kék betűs részre kattintva.


(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük