Év madara 2018-ban
Az év madara 2018 címet viselő madár idén kivételes körülmények között lett a kiválasztott.
Korábban – több éves hagyomány nyomán – az év madara választás úgy zajlott, hogy kiválasztottak három madárfajt, amelyek között szavazás döntötte el, hogy melyikük fogja viselni az következő év madara címet.
Idén azonban váratlanul elmaradt az eddig megszokott és mindig menetrendszerűen kezdődő, egy hónapig tartó internetes szavazás.
Hiába kereste újra meg újra a több ezer potenciális szavazó, vajon mikor jelennek meg végre a jelöltek és a szavazógombok.
Ennek az oka pedig egy jubileumi dátum elérkezése volt.
Nem maga az esemény jubilált, hanem a jelölt.

A vándorsólyom lett az Év madara 2018-ra. /wikimedia kép
Mivel idén húsz éve, hogy visszatért hazánkba fészkelő fajként a vándorsólyom, ezért úgy döntött a MME vezetősége, ennek tiszteletére – a szavazás mellőzésével – a vándorsólyom lesz 2018 év madara.
2018-ra tehát a Magyar Madártani és Természetvédelmi egyesület a vándorsólymot választotta az év madarává.
A következő év ennek a kevéssé ismert fajnak a népszerűsítésével fog telni.
Ismerkedjünk meg kicsit közelebbről is ezzel a ritka, védett madárfajjal.
Év madara 2018-ban:
Vándorsólyom (Falco peregrinus)
A vándorsólyom a sólyomfélék családjának az egyik legnagyobb elterjedési területen fellelhető képviselője.
A Déli-sarkvidék kivételével az összes kontinensen előfordul.
Nem vonuló, de vándorló madár.
Ez azt jelenti, hogy a hidegebb területen élő madarak télen délebre teszik át territóriumukat, de a melegebb vidékeken élő példányok is hatalmas területeken vándorolnak.
Ragadozó madár.
Fő táplálékát más madarak alkotják, de kisebb emlősöket, hüllőket, halat, sőt ha a szükség úgy hozza rovarokat is fogyaszt.
Azon kevés madarak egyike, amely egy életre választ párt magának.
A 20. század elejétől csak néhány 10 példányra becsülték a hazai állományt.
Ez a szám ráadásul tovább csökkent.
A fiókacsempészéshez köthető fészekrablások, illetve a mérgező rovarirtó szerek alkalmazása miatt Magyarországról a múlt század közepére gyakorlatilag eltűnt a teljes állományuk.
A faj védelmét előmozdító, az egész kontinensre kiterjedő intézkedések, valamint a DDT rovarirtó itthoni majd európai betiltását követően először stabilizálódott majd lassan növekedésnek indult a számuk.
Nálunk 1997- ben regisztráltak ismét hazai költésű egyedeket.
A nagy varjú méretű, de annál sokkal kecsesebb tartású vándorsólymot a Föld leggyorsabb élőlényeként tartják számon.
Jellegzetes tartásban végzett zuhanórepülése során sebessége megközelítheti a 400km/óra értéket.
Ezt a megállapítást azért annyiban érdemes pontosítani, hogy a vándorsólyom „csak” valószínűleg a leggyorsabb gerinces állat címre jogosult, mert a rovarok között akad gyorsabb is, például állítólag a marhabögöly személyében.
A vándorsólyom világszintű elterjedtsége ellenére, számos országban élvez kiemelt védelmet.
Magyarországon is a fokozottan védett kategóriában van.
Eszmei értéke is igen magas, 500.000,-Forint.
A fentiek alapján belátható, hogy hazánkban ritka és sok viszontagságot megélt fajról van szó, amely évtizedekre el is tűnt a magyar fauna térképéről.
Igazán ráfér egy kis ismertség és népszerűség növelő felhajtás.
A még most is csak tízes nagyságrendű állománynak bizonyára előnyére fog válni, ha az év madara 2018 címhez kapcsolódó ismeretterjesztési program során a szélesebb közvélemény is tudomást szerez ennek a nemes madárnak a hazai helyzetéről.
A korábbi évek választásairól is olvashatnak „Állati” kategóriában szereplő írásaink között, vagy itt.
Oldalunkon számos olyan írás található, amelyeknek témája a szélesebb értelemben vett természeti környezetünk.
Ezeknek az a célja, hogy az ismeretterjesztés eszközét felhasználva rámutassanak környezetünk megóvásának fontosságára.
A természet apró, mindennapi csodái mellettünk is élnek.
Ezek megpillantásához elég, ha érdeklődően szemlélődsz és nyitott vagy a megismerésükre.
Próbáld ki! 🙂
(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)