Év madara 2017- ben
Elindult az öldöklő verseny az Év madara 2017 kitüntető cím elnyeréséért.
Ezen a folyamatosan frissülő oldalon fogjuk nyomon követni az eseményeket.
Frissítés: A tengelic lett 2017 év madara, részletek a cikk végén
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 37 éve indított “Év madara” programja újabb állomásához érkezett.
A programban elsősorban olyan madarakat igyekeznek bemutatni, amelyek valamilyen oknál fogva védelemre szorulnak, és ennek érdekében szeretnének nagyobb társadalmi csoportokat is megmozgatni a terület szakemberei mellett.

A háziveréb is indul a versenyen. Nem közismerta tény, hogy védelemre szorul /kép:publicdomainpictures
Ezért is számit meglepetésnek – már laikusok számára – a három induló versenyző egyike, a házi veréb, amely az erdei fülesbagoly és a tengelic mellett próbálja majd elnyerni az interneten szavazók kegyeit.
Szavazatokat leadni 2016. július 27-én 12 óráig lehet a versenyt meghirdető MME honlapján felállított szavazófelületen. Ha Ön is szavazni szeretne, cikkünk végén talál egy közvetlen hivatkozást, amelyre kattintva a szavazó oldalra juthat.
Év madara 2017 címért induló versenyzők bemutatása
Házi veréb
Ez a faj stílszerűen szólva kakukktojásnak tűnik a veszélyeztetett fajok sorában, hiszen a köztudatban úgy él mint az egyik legnagyobb állományú madárfajunk. Ez igaz is volt néhány évtizede, de mára már nem igaz, mert létszámuk drasztikusan lecsökkent. Nyugat-Európa egyes területein korábbi
állományának fele mára már eltűnt.
Szeretik az ember közelségét, aminek köszönhetően fészkelési szokásaik is idomultak az épített környezethez.
Nálunk is megfigyelhető, hogy például a panelprogramos lakótelepekről a fészkelési helyek tömeges megszűnése miatt egyetlen év alatt eltűnnek a verebek.
Évente jellemzően kettő, de a bőség éveiben néha három fészekaljnyi fiókát is felnevel.
Fészke, szövőmadár rokonaiéhoz hasonló, gömb alakú, melyet fűszálakból és szénából építi, majd tollakkal bélel ki. Egy fészekalj 2-7 tojásból áll.
A közhiedelemmel ellentétben, csak az idősebb egyedek kedvelik a magokat. A fiatal példányok szinte kizárólag rovarokon nevelkednek, aminek köszönhetően igen hasznosak. Szintén tévhit a kapaszkodási ügyetlensége is. Ha télen kilógatunk néhány „cinege gombócot”, artistákat megszégyenítő
ügyességgel fognak a verebek is csipegetni belőle akár az alján kapaszkodva, vagy fejjel lefelé csüngve is.
Erdei fülesbagoly
Annak ellenére, hogy hazánkban általánosan elterjedt madár, sőt leggyakoribb bagolyfajunk, jó eséllyel egyszer sem találkozunk vele egész életünkben.

Az átható tekintetű erdei fülesbsgoly /kép:wikipedia
Kivételt képeznek ez alól a baglyok téli gyülekezőhelyének környékén lakó emberek.Ők akár több mint 100 példányt is láthatnak egyszerre.
Életmódjuk és környezetükhöz tökéletesen alkalmazkodó álcázó tollruhájuk lehetővé teszi, hogy szinte láthatatlanul olvadjanak bele környezetükbe.
Az erdei fülesbagoly lusta állat, már ami a fészekrakást illeti. Nem épít fészket őkelme, hanem varjú, szarka, gólya vagy más hasonlóan nagy testű madár elhagyott fészkében költ, sőt ha szükség úgy hozza, akkor akár a földön is. Évente egyszer költ, kora tavasszal.
Az 5-6 tojásból kikelő igen cuki, borzas bagolypalánták már azelőtt kiköltöznek a fészekből, hogy repülni tudnának. A közeli ágakon , bokrok tövében a földön szerencsétlenkedve szólongatják szüleiket, ha korog a pocakjuk.
Közismert róluk, hogy a rágcsálók pusztításával és létszámuk kordában tartásával igen jelentős hasznot hajtanak.
Tengelic
Ez a kisebb veréb méretű madárka a leggyakoribb pintyfélénk egyike. Tolla gyönyörű színekben pompázik, így aki csak egyszer is látta, soha többé nem felejti el.
Téli madáretetőinket is szorgosan látogatja akár népesebb csapatokban is. Ha oda akarjuk csalogatni őket, tegyünk az etetőbe titkos csemegéljükből, a mákból és a dióból. Közeli etetőlátogató barátaival a cinkékkel, zöldikékkel, erdei pintyekkel és megyvágókkal szikrázó ékkövei lesznek téli környezetünknek.

Csillogó drágakő a madáretetőnél: tengelic /Kép:wikipedia
Elsősorban különféle gyomnövények magjaival táplálkozik, de a fiatal fiókák táplálék kiegészítésként hernyókat és bogarakat is fogyasztanak.
Évente két három alkalommal költ. Növényi szálakból és szőrökből álló fészkét jellemzően a lombkoronák szélére építi.
Ök tehát hárman a Év madara 2017 cím aspiránsai.
A 2016-os év madaráról, vagy az év élőlényeiről szóló korábbi írásunkat a kék részekre kattintva olvashatod.
Frissítés: Megszületett a végeredmény, a tengelic lett 2017 év madara.
Összesen 12.523 szavazó adta le a voksát valamelyik versenyzőre. 5445 szavazatot gyűjtött a győztes tengelic. A második az erdei fülesbagoly lett 4446 szavazattal, míg a harmadik helyen végzett háziveréb 2632 szavazó támogatót tudhatott maga mögött.
Bizonyára érdekel, hogy melyek lettek 2017 további választott élőlényei, állatai és növényei. A kék részre kattintva bővebben is olvashatsz róluk.