Ezért kell egy kicsit aludni munka közben is

Szoktál aludni munka közben? Nem? Pedig hidd el, mindenkinek jobb lenne!
Pihenten folytathatnád a munkádat, a főnököd meg örülhetne a megnövekedett teljesítménynek.
Egy jó erős fekete, majd rögtön utána 20 perc szunyókálás csodát tesz.
Igen, a kettő együtt.
A kávé hatása így fokozható.

Utána mintha kicseréltek volna.
És ez a legkevésbé sem mese.
Tudomány.

kávé és alvás

Koradélután igyál egy jó kávét és szunyókálj 20 percet. Így mindenki jobban jár. / flickr kép

 

Eljött a kora délután, mindjárt két óra. Ellenállhatatlan erővel tör rám a menetrendszerűen érkező ólmos fáradtság, pedig rendesen aludtam az éjjel. A fejemet gigászi erőfeszítéssel tartom a nyakamon. Nem szeretnék látványosan rádőlni az előttem fekvő aktákra – két óra múlva várják tőlem a kész anyagot. Kéne innom egy kávét….

Ismerős a történet? Hát persze, hogy ismerős.
(Ha te még nem éreztél ilyet, akkor valószínűleg egy másik bolygóról jöttél.)

A biológiai óránk, az ember biológiai órája – amelyet cirkadián ritmusként aposztrofál a tudomány – tehet róla.
Délután kettő körül akarná leginkább, hogy aludjunk.
Ez persze az ősembernek nem okozott gondot, elmehetett szunyókálni egyet a barlangjába, mert a legelésző mamutcsorda megvárta.
De mit tegyen a modern ember, egy kamionos az autópályán, egy irodista a főnök látósugarában vagy egy gyári munkás a futószalagnál.

Igyon egy kávét, vagy netán szunyókáljon egy kicsit?
Nos, tegye mindkettőt és ezzel fog a legjobban járni mindenki!

Ez persze látszólag ellentmondásnak tűnik – a kávétól nem lehet aludni, az alvás meg elvesz a munkaidőből – pedig nem az.

A kávétól nyugodtan tudsz aludni, a 20 perc kiesést meg bőven pótolja a pihenést követő hatékonyságnövekedés.

Minden az időzítésen múlik.

Már jó húsz éve jármű szimulátorban végzett kísérletekkel bizonyították, hogy a kritikus időben egy erős kávényi koffein és ezt követő 15-20 perc alvás után csak negyed annyiszor hibáztak a sofőrök, mint a csak kávét fogyasztó, de nem szunyókáló társaik.

Alig tíz éve japánban is ugyanerre a következtetésre jutottak a Hirosima Egyetem kutatói.
Megállapították, hogy a kávé(koffein) + szunyókálás kombó sokkal ütősebb az álmosság legyőzésében mint az alvás, a hideg vizes arcmosás, vagy az erős fény önmagában.

Ahogy már írtam, az időzítés a titka a dolognak és rögtön el is árulom, miért.

Amikor ébren vagyunk, egy adenozin nevű anyag halmozódik fel az agyunkban, ami fokozatosan lassítja az agyműködést és jelzést ad a testünknek, hogy aludni kellene.
Alvás során aztán a felhalmozott adenozin felszívódik, és erre a jelzésre kipihenten felébredsz.
Ez így tiszta ügy.

A kávé hatása is hasonló.

A koffein egyfelől kötődik az agy adenozin receptoraihoz és segít az alvást kiváltó anyagok eltüntetésében, másfelől pedig begyorsítja a szervezetedet, idegsejtjeidet, vérnyomásodat, stb.
Ez a folyamat azonban csak kb. 20 perccel a kávé megivása után indul be a szervezetben, mert ennyi idő kell a koffeinnek, hogy a receptorokhoz érjen és elkezdjen hatni.

Ha tehát iszol egy kávét és rögtön utána szunyókálsz 20 percet, kipihent leszel és sokkal hatékonyabban tudod a délutáni feladataidat is ellátni.
Ez pedig mindenkinek jó.

Tehát munkára fel  – kávé, szieszta, aztán ide nekem az oroszlánt is.

Javaslom, mutasd meg ezt a cikket a főnöködnek és ajándékozd meg egy munkahelyi asztali párnával, hogy ő is hatékonyan dolgozhasson délután (és téged is hagyjon békén. 🙂


(Ez a mű a CC-BY 4.O nemzetközi licencnek megfelelően, permalinkes – kattintható és adott cikkre mutató – forrásmegjelöléssel továbbközlésre felhasználható.)

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük